|
1. történet 3. szakasz
2008.10.10. 20:15
- Dehogyis! Ő nem egy lány, ő egy vipera! Tamási Helga, de tényleg nagyon kiborító volt. És egyszer, mikor Pillay bejött az osztályba, persze baseball-ban és farmerben, teljesen rászállt, és mikor Pillay egy szót sem szólt és meg sem hallotta a gúnyos megjegyzéseit, mérgében felkapta Pillay adidas iskolatáskáját és a lába elé vágta. Erre Pillay felállt és szó nélkül odament hozzá, gyomorszájon vágta aztán…
- Szerintem ennyi elég lesz- szóltam közbe
- Nagyjából ennyi is. De még azért az orrát is betörted a kis Osztály Szépének. Amúgy szerintem egyenesen ronda volt, már nem azért.
- Szerintem is. Az a fekete haja, meg az a bamba feje…
Egy héttel később negyedik lettem a második szabadedzésen, az elsőnél meg hatodik. Nyilván elégedett nem voltam, de a harmadik szabadedzést már másodikként fejeztem be. Vik már nem volt nálam. Muszáj volt készüljek a futamra.
Másnap, az időmérőn első etapban hetedik, második etapban pedig ötödik lettem. Végül sokadik próbálkozásra sikerült összehozni a negyedik helyet, de elégedett nem voltam. Fred harmadik lett, Heikki második, első pedig Lewis. Na, szép kis futam lesz!
Másnap figyeltem a piros lámpákat. Négy másodperc, három, kettő, egy…és, indulás!
A pozíciómat megtartottam, de a mögülem induló Robert majdnem megelőzött. Végül kigyorsítás…és…ki van előttem?
- Ki van előttem? – kérdeztem
- Heikki. Plusz két tized.
Nagyon sokáig próbálkoztam és végül a negyvenharmadik körben egy elegáns S- kanyarral sikerült megelőznöm egyszerre Heikkit és Fredet.
- Szép volt! – hallottam Joshua hangját.
Lewis azonban két másodperccel vezetett és mivel nem jött be a Safety Car, maradtam második. A pezsgőzésnél csöpögött a pezsgő a Bridgestone sapkámból, így kaptam egy újat az interjúhoz. Este még azért megnéztem a VB-t.
- Pilar Vanderfsott - 36p
- Lewis Hamilton – 34p
- Frederic Gourday – 27p
- Robert Kubica – 21p
Franciaország következik. Frednek és Sébastiannak hazai pálya. Hajrá, Ferrari!
Miközben a ruháimat pakoltam a hotelban, eszembe jutott, hogy Franciaországban újra egyedül kell majd lennem. Nem lesz ott Vik (akit egyébként Victoriának hívnak, de én Viknek hívom) nem lesz ott anya, apa, Elza…
Várjunk csak! Elza! Hát persze! Miért nem jutott hamarabb eszembe, hogy…
- Hogy menjek veled Franciaországba?! – ordított bele a mobilomba úgy, hogy eltartottam a fülemtől.
- Igen, persze, ne menjek már egyedül!
- Pilar, nézd… - életében először hív Pilarnek (!) – én nem tudok menni…
- De miért?
- Figyelj, tudom, hogy neked rengeteg pénzed van, de én…nekem igazán be kell osztanom és, tudod…nem hiszem, hogy…
- Ó, ugyan, semmi gond…
- Tudom! Te kifizeted! De én nem akarom, hogy kifizesd!
- Ugyan! Akkor fogd fel úgy, hogy megyünk nyaralni és meghívlak…
- Oké, meggyőztél! Mikor indul a gépünk?
- Húsz perc múlva…
- Te jó ég! Ott találkozunk! – bontott vonalat.
A repülőn ültünk. Végigbeszéltük az utat (na jó, kis túlzással, mivel Elza minden tíz percben elaludt). A hotelben az ő szobája lett a 223-mas, enyém a 225-ös. Egymás mellett voltunk. Szerdán kimentünk várost nézni, amikor odament Elza valakihez „Bocsi, csinálnál rólunk egy képet?” kérdéssel. Az idegen megfordult. Megdöbbentem, mikor rájöttem, hogy az „idegen” voltaképp Frederic… De végül együtt néztük meg a várost, és kiderült, hogy Fred remek idegenvezető.
- Nagyon muszáj lenne itt győznöm – mondta – nem, nem a VB miatt, hanem, mert hazai pálya és…ez…
- Értem- mondtam
- Én nem – szólt közbe Elza – nekem a Formula1 abszulút idegen. De ennek – bökött rám – akkora műszaki tudása volt, már tizenhárom éves korában is…hogy az valami félelmetes…
- El tudom képzelni… - válaszolt Fred – tényleg nagyon jó feje van.
Sisak le. Kesztyű fel. Utolsó pillantás a képernyőre. Kigurulsz. Forróság önti el az arcodat. Rájössz, hogy ég az orrkúp…lángok csapnak fel…nem tudnak kiszedni az autóból…
- Ne! – kiáltottam, majd hirtelen felültem. Borzalmas éjszakám volt. Folyton azt álmodtam, hogy kigyullad az autóm. Pedig holnap már időmérő és ott nem jó a stressz. Bekopogtam Elzához. Meglepetésemre teljesen éberen kiáltott ki:
- Tessék!
- Bejöhetek? – suttogtam
- Persze!
Legnagyobb megrökönyödésemre épp filmet nézett. Hajnali kettőkor!
- Mi megy benne? – ültem le az ágy szélére.
- A „Drágán add az életed”
- Az jó! Én is hadd nézzem!
- Persze…
Végül fél négykor vége lett a filmnek és négykor mentem lefeküdni… Időmérő edzés…
A McLarenekkel valami nem oké. Mi viszont nagyon gyorsan mentünk, úgyhogy enyém lett a pole! Csak ne láttam volna Fred csalódott arcát…
Másnap Fredre már hatalmas nyomás nehezedett. Egyre csak a kezét tördelte és azt hajtogatta, hogy nem akar csalódást okozni a franciáknak…
Végig én vezettem. Fred maradt második, viszont Buttont helikopterrel vitték kórházba, ugyanis nagyon csúnya balesetet szenvedett. Utolsó kanyar…ráfordító…Szegény Fred!...Mostmár csak a gáz kell. A célegyenesben lefékeztem. Fred elment mellettem. Gázt adtam…kockás zászló! A franciák Fred nevét skandálják…Jól tettem? Amint kiszálltam, Fred odalépett hozzám. Könnyes volt a szeme.
- Nem kellett volna – mondta elbicsaklott hangon
- De igen – mondtam és kezet akartam fogni vele. De észre sem vette, mert a csapat másodperceken belül ott termett és közrefogta…A csapatfőnököm lépett oda hozzám:
- Bámulatos…nem hittem volna, hogy megteszed…
- Én se…
Az interneten és az újságokban szinte mindenhol „ Vanderfsott átadta első helyét a csapattársának” - főcím volt. Fred egész nap hatalmas vigyorral a képén sétált, mivel még mindig Franciaországban voltunk. Délután sétáltunk egyet. Én, Elza és Fred. Elza azonban hamarosan elrohant, azt mondta, pár perc, de muszáj visszamennie a mobiljáért.
- Ó, hogy utálom én azt angol nyelvet! Neked az is anyanyelved, nem?
- Avaiment! /valóban-francia/
- Te…tökéletes a kiejtésed! – nézett rám megkövülten. – együtt a magyar és a francia?
- Tiens, c’est drole sa! - /igen, valóban különös- francia/
- Mon Dieu! /Hitemre! – francia/ - válaszolta – Atyaég! Három nyelvet is beszélsz?
- Nem – vallottam be, majd hozzátettem – igazából németül is tudok…
- Ne már! Hát ez hihetetlen! Hogyhogy?
- Tudod, vannak nyelvtanárok, akiknek az a foglalkozásuk, hogy – próbáltam viccelődni. Nevetni kezdett.
- Nem, nem úgy értettem…
Amíg visszajött Elza, már megtárgyaltuk a világ dolgait. Angolul és franciául…
Elza egy órával később a reptéren volt. Visszamegy Magyarországra. Integettem neki.
- Meg ne próbálj nem ott lenni a hungaroringen!
- Oké! Szia!
- Szia!
Aztán már én is repülőn voltam egy órával később…
Elkezdődtek a tesztelések. A beállítások nem voltak jók. A leszorító erő kicsi volt. Fred jobban alkalmazkodott, mint én. Délre találkozó volt megbeszélve egy nővel. Na igen, a legendás Tag Heuer…
Miközben a Starbucks kávézóban ücsörögtem, megjelent egy pirosra rúzsozott szájú, magas, tőlem pár évvel idősebb lány. Odalépett hozzám.
- Amanda Peers.
- Pilar Vanderfsott – mondtam (feleslegesen)
- Tehát csak egy reklámfotózásról lenne szó.
- Pontosabban? – kérdeztem. Elnevette magát.
- Hát…annyi, hogy lefotózunk külön téged fekete háttérrel, fehér ruhában, és külön Michael Schumachert, fehér háttérrel, fekete ruhában… és számítógép segítségével összeillesztjük a két részt, aztán föléírjuk, hogy „Új generáció, régi minőség”. Árban megegyezünk. Jó így?
- Wow, te magyaráztad el a lhető legérthetőbben.
- Tényleg?
- Igen. Mindenki csak a bonyolult szakszavakkal mond mindent, aztán a végén megkérdezi, hogy „érted?”, én meg rendszerint „nem”-mel válaszolok.
- Akkor mikor tudnánk téged lefotózni?
- Csütörtök? – kérdeztem – vagyis holnapután?
- Tökéletes. Háromkor.
- Rendben, oda ahová telefonon megbeszéltük?
- Pontosan.
- Kérsz egy kávét?
- Csak egy kapucsínót, ha nem gond – mondta, miközben a papírjait nézegette, és részletesen, szakszavakkal is elmagyarázott mindent…
Másnap délután elmentem a megbeszélt helyre. Szinte mindjárt sminkesek, fodrászok és stylistok hada vett körül. Egy óra múlva a tükörbe néztem. Te jó ég…mondanám, hogy nem tetszett a rengeteg smink rajtam, de nem akarok hazudni…Nagyon jól néztem ki! Aztán elkészítették a fotókat is. Felcsatolták rám a vagyont érő karórát, aztán le sem kellett vennem, mivel nekem adták. Amandával még rengeteget beszélgettem és végül e-mail címet váltottunk, és beírtuk egymás nevét a telefonunkba…
Rengeteg szurkoló volt. Már a szabadedzésen is. Hát igen. Én félig angol- félig magyar vagyok, tehát a Vanderfsott szurkolókból is sok volt, magyar-angol zázszlókról nem is beszélve. A szabadedzést Heikki nyerte, én második lettem, Lewis harmadik, és Fred csak a negyedik lett.
Internet. Azon vettem magam észre, hogy az e-maileimet nézegetem. Jött pár. Anya:
Kedves Pilar!
Remélem jól érzed magad Nagy-Britaniábban. Nekünk nagyon hiányzol. Apa elmegy a futamra, de mi nem tudunk menni, Vikinek egy iskolai bemutatója lesz. Ő is hiányol.
Anya.
u.i. Németországban már tényleg az egész család ott lesz.
Elza:
Szia! H vagy? Remlem jól vagy. Asszem naon jó h hazajöttem, mer már kicsit hiányoltak az ősök…majd még mailzünk, de most hulla vok…
Ma este még egy árverés is lesz. Jótékonysági, ha elfelejtettem volna mondani…(egész héten mást sem lehetett hallani a tévében) Szabadedzés után rohantam ruhát venni (oké, oké, néha talán tényleg feledékeny vagyok…) Amikor bementem, elém állt egy vigyori eladónő, aki ugyan nem sokat beszélt, de folyton vigyorogni azért tudott. Aztán rájöttem!
- Esetleg egy…aláírást?
- Ó, igen! – na, milyen érdekes…
Először felpróbáltam egy sötétkék hosszú ruhát, de valami eszméletlen bő volt rám, szóval le is kínlódtam magamról. Aztán behozott a nő (aki hála az égnek, már mérsékelte a vigyorgását) egy fehér, gyöngyökkel kivarrt nagyon szép ruhát, ami jól is állt, de még a végén azt hiszik, hogy menyasszonyi ruha van rajtam…
- Ez –mutattam a ruhára- nincs más színben?
- Öhm…de. Hozom!
- Köszönöm.
Pár pillanat múlva elém állt. Jobb karján egy pink színű modell volt, bal karján egy sötétvörös.
- Köszönöm. A méret is ugyanolyan?
- Igen, de ha egy kicsit nagyobb kell, akkor van egy sárga is.
- Nem, köszönöm, akkor a vörösre szavazok…
Miután egy kisebb fajta vagyont hagytam ott a ruháért, elszaladtam a fodrászhoz. Már két órája ültem a székben, amikor feltettem a kérdést:
- Elnézést, még ma kész leszek?- a nyúlfogú, szőke hajú fodrász rám nézett.
- Szerintem igen. Talán lassú vagyok?
- Nem, direkt szeretek két órahosszát ülni a fodrásznál.
- Akkor jó – nyugodott meg, majd újra sütni kezdte a hajamat. Istenem! Nem lehet igaz! Hogyha már két órát el kell töltsek a fodrásszal, legalább ne legyen ilyen nagyon hülye!
Mire végre felálltam (izomlázam volt) a nyúlfogú maj’ elaludt. De legalább jó lett a hajam! Nem csoda! Volt rá elég ideje – egészen pontosan két órája és ötvenhét perce.
Amikor bementem, minimum tíz riporter jött oda hozzám.
- Elnézést, elmondaná, hogy mit érzett, amikor átadta a helyét a csapattársának?
- Elnézést, megtudhatnám, hogy mi volt a neve a lánynak, aki önnel érkezett a múlt futamra?
- Elnézést, megkérdezhetném, hogy… - szó nélkül berobogtam. Stefano rögtön hozzám lépett:
- Ó, csak, hogy itt vagy. Nagyon jó a hajad.
- Köszönöm. Három óráig csinálta az a szerencsétlen. – Stefano elnevette magát.
- Ilyenkor nagyon tudlak sajnálni – mondta. Körülnéztem. Pilóták közül senkit sem láttam. De, mégis! Ott van Fernando, Sebastiannal beszélget… közelebb mentem.
- Sziasztok!
- Szia – mondták kórusban. Majd az első reakció:
- Jé, jó a hajad – mondta Sebastian.
- Köszönöm. Elnézést. – válaszoltam, majd odamentem egy pincérhez, aki épp egy aranyhajú nőnek tartotta a pezsgős tálcát. Épp leemeltem egyet, amikor a másik nő megfordult és így ketten ügyesen levertük a pincér kezéből az összes poharat.
- Elnézést – mondtuk egyszerre, majd ugyancsak egyszerre hajoltunk le, és szedegetni kezdtük a cserepeket.
- Semmi baj, hagyják csak – mondta a pincér franciául, majd eltűnt.
- Mit mondott? – kérdezte a nő.
- Azt, hogy nem baj, csak hagyjuk.
- Ó, hála az égnek – mondta és felállt. Én is.
- Tatja Revedzsi
- Pilar Vanderfsott.
- Ó, tényleg! Nagyon ismerős volt, csak most másmilyen a haja – Na puff!
- Bocsánat, de nem ön játszott abban a filmben, amit most mutattak be? A „derengő most” – ban, azt hiszem.
- De, ön az első aki felismert.
Egy óra múlva már javában beszélgettük. Kiderült, hogy a férje rendszeresen néz Formula1 –et és –mit ad Isten – nekem szurkol. Aztán az is kiderült, hogy négy évvel idősebb nálam, tehát tegeződtünk.
- a futamon ott lesz?
- Ki nem hagynám!
Végre megtaláltam Fredet is.
- Jé, szia! – mondta – Már kerestelek, sőt! Hátulról láttalak is, ha jobban belegondolok, csak tudod, így, hogy más a hajad…
Az időmérő közben elkezdett esni az eső. Hát, ez haláli jó, akkor a négyhorgonyos slicket le is lehet szedni. Végül harmadik lettem. Nagy gratuláció! Szinte művészet így elszúrni az időmérőt…
A szobámban voltam és épp egy nagy adag kínai kaját tömtem magamba, amikor kaptam egy SMS-t.
Szia, nincs kedved nézni este velem valami DVD-t? Tatja
Válaszoltam:
De, oké, nyolckor gyere 255-ös szoba
Nyolkor aztán be is állított. Szokatlan volt, így, farmerban és pulóverben látni.
- Mit nézünk? – kérdeztem
- Hoztam pár filmet. Katasztrófafilm, akciófilm, horrorfilm, vígjáték, dráma…
- Oké, oké, értem. Nem is tudom, mit nézzünk.
- Válassz! – mondta, és a háncsszatyrából kirázott vagy 20 DVD filmet.
- Wow! – mondtam. – függőjátszma3?
- Halálos túra. Jöhet!
Betettem a DVD-lejátszóba, és még elszöszmötöltem egy ideig, hogy angol nyelvre legyen állítva. Leültünk törökűlésben az ágyamra, majd egy jó másfél óra múlva már javában „néztük” a filmet:
- Ne, ne menj be abba a kis kabinba!
- Meg fognak ölni! Hagyd Brient!
- Ne add oda nekik a zseblámpa programot!
Aztán megnéztünk még egy Bruce Willis filmet is. Végül egykor Tatja hazament, mert már mindketten hullafáradtak voltunk, meg amúgy is. Nekem másnap futam! Persze azért netezni egy más dolog…
Időmérő végeredmény:
- Lewis Hamilton – a francba! Hogy vigyorgott az interjúknál!
- Heikki Kovalainen – másik McLarenes szívem csücske. (gúnyosan próbáltam mondani)
- Pilar Vanderfsott – mondtam, hogy elszúrtam!
- Frederic Gourday – szegény Fred!
- Robert Kubica – rosszak a beállításai
Aztán még pár cikket is néztem:
Pilar Vanderfsott nem önként adta át a helyét!
Információink szerint Pilar Vanderfsottot a csapata kényszerítette arra, hogy
Na jó, ezt én nem olvasom tovább. Ezután viszont egy nagyon jó kis cikkre bukkantam:
Pilar Vanderfsott – az igazság harcosa! – na én már itt elröhögtem magam.
A vak is láthatja, hogy Pilar sutba vágta saját eredményét, csak hogy csapattársa hazai pályán győzhessen. Bölcs és nemes dolog volt így döntenie. – még a végén szentté avatnak – látni lehetett Pilar igazi, nemes személyiségét…
Beledugtam a kesztyűbe a kezemet. A HANS-omat feltette Joshua. Na, kezdődik lewiske hazai pályáján a futam! A rajtom szokás szerint béna volt, de legalább a pozíciómat megtarthattam. Végig harmadik voltam, de a negyvenhetedik körben Robert (hogy kerül ő mögém?) megpróbált megelőzni, de valahogy összeakadtak a kerekeink, és mindketten kipördültünk.
- gratulálok! – mondtam neki.
- Bocs – mondta – az én hibám volt.
- Oké, nem baj.
Persze a Home-ban nem maradhatott el a legendás pilar-kiesett-a-versenyből-vágjuk-le-a-bukót- bukósisakhajigálásom. A csapatfőnököm mellém lépett.
-
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
