|
1. történet 8. szakasz
2008.10.10. 21:09
- A csapat tolta a feneked alá az autót, mert apucinak volt pénz a zsebében – hadarta egy szuszra
- Ezt… így mondta? – kérdeztem, miközben megráztam a fejem – Ez nem komplett! Ez egy…
- Elmebeteg. – szólt Dessy
- Marha. – lépett oda Nathan.
- Én is mondok! – jelentkezett rögtön Ronald – idióta – ekkor azonban a fél csapat (ami minimum húsz ember) ott tolongott, nem éppen előnyös jelzővel illette Hamiltont. Rájöttem, hogy hány ember áll mögöttem. Rádöbbentem, hogy nem magamnak, hanem a csapatnak nyerek. Mindenkinek. És rajtuk kívül további sokezer ember emeli magasba a magyar zászlót, ha nyerek. Felemeltem a fejem. Mindenki rám nézett. Csend telepedett ránk (ez borzasztó ritka) Elmosolyodtam.
- Bunkó. – mondtam derűsen, mire mindenki nevetett, és a munka folytatódott, csakhogy sokkal derűsebben. Amint kifelé sétáltam pont Hamilton és a legalább tíz évvel idősebb barátnője mögé kerültem, akivel már volt alkalmam megismerkedni. A kis Sienna Lemifah. Lewis hátranézett a válla mögött. Elmosolyodott. Mivel ekkor már túl ciki lett volna kikerülni, vagy lemaradni tőlük, ezért maradtam. Hamike irtó hangosan beszélt.
- Hát igen, mindig is mondtam, hogy eszét vesztett apróság. Szóra sem érdemes. Direkt kiáll előtte a csapattársa, hogy bizonyítsák, ő is tud nyerni. És még így is csak két ponttal van neki több. Nem kétséges, ki lesz a világbajnok… - mivel szemem sem rebbent, folytatta:
- Na meg az a Frederic is. Olyan tunya. Mint az a másik francia. Sébastian, tudod, az a négyszemű. – magamba fojtottam egy sóhajtást, de a pumba már felment bennem. Mivel azonban még most sem rontottam neki, újra rákezdett:
- A húga is. Olyan reménytelenül teniszezik! –itt hátra nézett. Úgy tettem, mint akit rendkívül érdekel Heidfeld boxa. – Csak pénzt adott neki, és kész. Lefizettek ott mindenkit, elhiheted nekem.
- Jah, az a kis szőke törpe? – kérdezte Lemifah.
- Törpe? Szegény törpék… - válaszolt. Mindketten gurguláztak a röhögéstől. Eléjük álltam és bevágtam a vigyort.
- Micsoda meglepetés. – mondtam, leolvadt szájukról a mosoly. – Ugyan, nem örültök?! Pedig micsoda szép nap, nem? – az égre néztek. Sötét felhők gyülekeztek.
- Úgy látszik, még ezt sem sikerült megtanulnod. – nézett rám áthatóan.
- Tényleg? Igazad van. De legalább a szabályokat ismerem.
- Például? – mordult rám.
- Az a kedvencem ami arra vonatkozik, ha átvágják a sikánt – mondtam. Megrándult. – Van rá példa neked is, tévednék? Kizárt dolog… 2008, Franciaország, 2008 Spa Franconchamps, 2009 Monza, 2010 Ausztrália… kihagytam valamit? – mosolyogtam.
- Nem, nagyon is tájékozott vagy. De a húdod tényleg borzalmasan teniszezik. Simán megverném.
- Az nagyon menő – mondtam – le tudsz győzni egy tizenegy éves, alig 140 centis, törékeny embert, aki ráadásul lány? Azt hiszem ő győzne.
- Kizárt dolog – mondta Lemifah.
- A te korodban még színes tévét sem találták fel – hallgattattam el egy mondattal.
- Ne sértegesd a hozzám közel állókat – lépett előre Hamilton.
- Te mit csinálsz?
- Ez felháborító! – lépett újra előrébb.
- Valóban. – hagytam rá.
- Többet érnél, ha valami menzán dolgoznál. Körülbelül az való neked.
- Mondjam meg mi való neked? – kérdeztem mérgesen, és én is előreléptem. Alig húsz centi volt köztünk, ő tüzet tudott volna okádni, én viszont nyugodtan mosolyogtam. Hátrébb lépett.
- Na mi van rajtad? – lendült újra támadásba, megcélozva szegény fekete ferraris pulcsimat. – Azt hittem a Ferrari piros színű, nem? De ez fekete, legalábbis annak nézem – mondta álszenten.
- Nem csoda – mosolyogtam – az állatok mindig is színvakok voltak.
- Na, ebből elég. Megmondom, mi vagy te!
- Inkább ne! – keveredett oda valahogy Nathan és Joshua.
- Gyere Pilar, nyugodj le! – fogta a karomat Josh - nehogy erre pocsékold az energiádat. Jobb dolgod is van.
- Igaz – mondtam. – De felhúztam magam.
- Nem csodálom.
- Mégis miféle magánakció ez? – ordította Stefano bent – El tudod képzelni mekkora botrány, ha… nekiütsz vagy nem is tudom.
- De provokált!
- Mi mást csinálna?!
- Elnézést. – mereven nézett rám.
- Nos, tegezhetem már? – kérdeztem gúnyosan.
- Majd, ha egyszer Világbajnok leszel – hagyott ott. Mikor kijöttem Dessy odalépett hozzám.
- Na, nagyon letolt?
- Túl lehetett élni – vontam meg a vállam.
- Másfél óra múlva kezdődik. – mondta Dessy a szabadedzésre célozva.
- Igen, nem sok értelme van.
- Ugyan, meg tudod nyeri.
- Gondolod?- húztam el a számat. – Ha eső lesz, a kis esőmenő nyeri az egészet. – dobtam le a hátizsákomat egy székre.
- Nem hiszem, nyugodj meg, aztán könnyebb lesz.
- Kösz, Dessy.
- Ez csak természetes. Aláírnád? – nyújtott oda egy piros pulcsit.
- Persze – kotorásztam a táskámban. – Kinek írom?
- Angelo, a kisfiam, tudod. Nagyon szeret. Már két hónapja ezért rágja a fülem.
- Tessék, és még egyszer kösz.
- Köszi, és bármikor – mosolyodott el. – A kis japánok már kint ordítoznak. Menj!
- Ajaj – sóhajtottam. Kint egy emberként ordítottak valamit (vagy teljesen mást, de az én fülem ugyanannak hallotta) és mindegyiknek ott volt a kezében egy zászló vagy egy tábla.
A szabadedzés borzalmasan ment, és akkor sokat mondok. Kilencedik lettem, második edzésen tizenkettedik.
- Az első szárnyat meredekebbre kérem, és holnapra közbensőt kérek.
- Szuper-eső gumi? – vetette fel Nathan. Megráztam a fejem.
Időmérő edzés. Az utolsó gyors körömet akkor kezdtem, mikor már csak 3 másodperc volt hátra az utolsó etapból. Negyedikként indulok. Hm, ahhoz képest nem is rossz, hogy Lewis ötödik. Fred második, Heikki első. A rajtnál Hamilton totálisan keresztbeállt, és mivel hamar próbált kikászálódni, nekiment Niconak, aki szegény a nagyon előkelő hatodik helyről rajtolt. Robert harmadikként indult, és gyanúsan lassan ment, simán megelőztem. „Véletlenül” abszulút az ideális ív másik oldalán ment, úgyhogy tudtam, ha ezt most megnyerem, főleg neki köszönhetem. Fredet jó sokáig hajkurásztam, de nem tudtam megelőzni. A tankolást viszont a csapat elrontotta, mert közvetlenül velem egyidőben hívták ki Fredet, így több másodpercet kellett várnia, mivel engem tankoltak hamarabb. Így már csak Heikki maradt. Hat másodperc volt köztünk, és még huszonegy kör. A következő körben 4 tizedet hoztam.
- Plusz négy tized, második vagy. – szólt Joshua.
A szemem összeszűkült, amikor láttam, hogy egy vonalban vagyunk Kovalainennel. És akkor… Heikki egyszerűen lelassult, maga elé engedve. Aztán persze igyekezett visszaelőzni, de elhúztam, és a bokszkiállásom is jobb volt.
A dobogón magasra emeltem a trófeát, és gratuláltam volna Frednek, de a harmadik Robert lett, Fred kicsúszott, a kilencedik helyen zárt. A pontverseny állását viszontláthattam a Home-ban kitett hatalmas táblán:
- Lewis Hamilton 80p
- Pilar Vanderfsot 68p
- Frederic Gourday 56p
- Robert Kubica 49p
Minden rajongó reménykedik, hogy megnyerem a következő futamot, Hamilton pedig kiesik… de ahhoz maga a csoda kellene…
Ronald pihenésre egyenesen rátuszkolt a Magyarországra, induló gépre. Otthon anya kiszörnyülködte magát azon, hogy megemlítettem a fájós torkomat, mire persze kihívta az orvosát, aki azt mondta, valószínűleg holnapra el is múlik az egész. Ettől függetlenül anya bedugott az ágyba és négy gyógyteát nyomott le a torkomon. Persze másnap már meg sem éreztem a fájós torkomat…
Kína. Esőben kellett tesztelnünk, ami nem túl egyszerű feladat. De jól mentünk. Nagyon is jól, bár az nem a legjobb, mikor foltokban látsz a sisakrostélyra hulló esőtől, és próbálod kitalálni, mikor jön a kanyar.
Kínában nagyon jól mentem, bár egyszer nekicsaptam magam a gumifalnak, szerencsére lassan mentem, így hamar megjavították a hibát. Az időmérőn mindenki az Intermediefet választotta, mert esőre állt az idő, bár a pálya száraz volt. Én viszont lágy keverékűvel mentem, és így szereztem meg a Pole-t.
- Gratulálok. – mondta Robert, - Én nem vállaltam volna be.
- Dupla vagy semmi alapon ment – feleltem.
Felvettem a piros kesztyűmet. Tornáztattam picit az ujjaimat. A húgom behajolt, és sok szerencsét kívánt. Bólintottam. A rajtrácson kiszálltam, és váltottam pár szót Ronalddal. Hátba veregetett. Hatalmas levegőt vettem, és tudtam, ha ezt most megnyerem, esélyes vagyok a VB-címre. Nagyon. A piros lámpák elaludtak. Akárcsak Lewis Hamilton, aki mögülem rajtolt, de így sokan lerajtolták (na, jó, ketten)
A hatodik kör közepén Hamilton kijött, mert hátulról belement a saját csapattársába (aki épp el akarta engedni) Tehát nagy poén volt, tizedikként állt vissza. Végül nyolcadik lett, én pedig első. Annyira sajnáltam Fredericet, mert átvágta a sikánt, nem engedte maga elé Jarnot, így a bokszutcás áthajtáson hetedik lett, Hami előtt.
Lewis Hamilton 81p
Pilar Vanderfsot (Julia nagyon szépen formált betűivel írva) 78p
Fredric Gourday 58p
- Pilar! – ordította Dessy, és a nyakamba ugrott – nyertél, nyertél, te nyertél! – ordította sírva – Világbajnok leszel, világbajnok!
- Ez az! – szedtem le a sisakomat, majd elhajítottam (amiért persze a fél csapat ugrott) Fred is odalépett. Nem látszott csalódottnak, sőt!
- Jól van, ügyes legyél, és tiéd a VB-cím.
- Kösz, nélküled nem jutok el idáig.
- Dehogynem! – mondta mosolyogva – na, menj! – tessékelt be az interjúszobába.
- Jaj, tudod ugye, milyen veszélyes volt, mikor kimentél arra az útpadkára a piros-fehérre, van festve. – panaszkodott anya aznap este.
- Az a neve, hogy rázókő.
- De akkor is! És akkor ott volt előtted egy autó.
- Az nem ritka.
- Ne gúnyolódj velem! Tudod, hogy nagyon féltelek! És ha nem te nyersz, akkor negatívan befolyásolja az elkövetkezendő életed életvitelét, valamint… - annyira nagyon unatkoztam az elkövetkezendő órában, hogy az szinte fáj. Anya teletömte a fejem a pszichológia szakszavakkal… borzalom, komolyan. Nem mentem haza Magyarországra.
Segítettem másnap elpakolni a nehéz fém rudakat a csapatnak. Közben eszeveszetten rágni kezdtem a körmömet. Akkor lépett be a csapatfőnököm, szokás szerint mobiljával a kezében.
- Persze, tökéletesen egyetértek. – mondta, majd miután letette a telefonjára nézet. – Bunkó – vonta le a következtetést. Majd rám nézett.
- Pilar, neked otthon kellene lógatni a lábad a melegvízbe. És minek rágod az ujjaidat?
- Nem rágom. – mondtam, majd a kezemre néztem. Tényleg rágtam…
- Figyelj, erre semmi szükség. – mutatott az alkatrészekre.
- De szeretnék segíteni.
- Akkor nyerj versenyt Sao Pauloban!
- De…
- Semmi de!
A laptopomon a friss interjút nézegettem. A magyar F1Racing készítette. Márpedig a magyaroknak mindig sokkal többször nyilatkozok. (amiért megkaptam a fejmosást a nemzetköziektől):
- Kit kedvelsz jobban: Lauda vagy Stewart?
- Fogós kérdés. Stewart.
- Hamilton vagy Kovala..?
- Kovalainen!
- Räikkönen vagy …?
- Räikkönen!
- Szeretnél rekordot dönteni? Te vagy az első nő az F1-ben.
- Nem én vagyok.
- De hát…
- Nem én vagyok.
- Na jó. Mit gondolsz a Ferrariról?
- Mint csapat? Nagyon szeretek itt versenyezni.
Ésatöbbi, ésatöbbi. Semmi izgalmas. A hotelben voltam, mikor kopogtattak.
- Szabad! – ordítottam, majd fel sem pillantottam, mivel azt hittem a portás vagy valami ilyesmi. De nem ő volt. Aki belépett, nem volt más, mint Felipe Massa.
- Szia… - mondtam megrökönyödve.
- Szia – mosolyodott el. Még mindig állt, mire észbekaptam.
- Bocs, nyugodtan ülj le.
- Köszi. – ült le egy székre – nos, zavarlak?
- Nem, dehogy – hajtottam le a laptopot, majd bevágtam az ágy alá.
- Csak, mondta Stefano, hogy itt vagy, és én meg akartam nézni, hogy vagy. Rég beszéltünk. Kimivel találkoztál azóta?
- Igen, láttam a kis Lotta Räikkönent.
- Szép kislány. Hogy érzed magad?
- Őszintén? Szarul.
- Nem csodálom. Rettentő ideges lehetsz.
- Ennyire látszik?
- Igen, mert rágod a körmöd, azt pedig csak akkor szoktad, mikor nagyon ideges vagy.
- Én…nem…ja, de.
- Jaj, Pilar, nagyon szurkolok neked.
- Köszi…
Este csörgött a mobilom.
- Szia, Pil. Kimi vagyok. Csak, hogy tudd, szurkolunk neked!
- Kösz, Kimi. Ott lesztek, igaz?
- A futamon igen. Az időmérőre nem tudunk elmenni. Azért hívtalak, hogy bátorítsalak.
- Köszönöm. – suttogtam erőtlenül.
Újra csörgött a telefonom.
- Szia, Pilar. Bastian vagyok.
- Szia.
- Sok szerencsét. Ott leszek.
-
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
