Zúg a fejem… fáj… nagyon fáj… jesszusom, de fáj… mintha visítoznának a fejemben… nagyon fáj, egyre jobban, egyre keményebben, egyre… - kipattant a szemem, és abban a pillanatban sípolt valami a fejem fölött, majd egy fehér ruhás nő jött be a szobába.
- Visszanyerte az eszméletét… - mondta, majd az ágyamhoz sietett. – Balesete volt, Miss Vanderfsott. A koponyájának csapódott egy alkatrész, zúzódások vannak a jobb kezén, valamint szilánkosra tört a bal bokája.
- Más bajom nincs? – kérdeztem lassan.
- Nincs. Illetve kificamodott a bal mutatóujja, de az már rendben van.
- Hány óra van?
- Hajnali három.
- Bastian?
- A vőlegénye? Hívtuk, mindjárt jön. Minden nap itt töltötte ám a délelőttjeit.
- Szia! – mondtam négy nap múlva, mikor már rendesen tudtam beszélni (és nem mellesleg gondolkodni ugyebár)
- Szia. – ült le Fred, és újabb virágcsokrot helyezett az amúgy sem kicsi kupacra. – hogy vagy?
- Voltam jobban is.
- Azt nem csodálom. Azt hittük véged van.
- Hogy történt?
- A sebváltó beadta a kulcsot…
- … igen, igen azt tudom, de utána?
- Fernando nekizúgott a kocsidnak, felcsapta a kerékfelfüggesztést, belevágta a koponyádba, kificamodott az ujjad, a lábad…
- … ó igen, innentől érthető. Akkor ezért van ekkora kötés a lábamon és kezemen.
- Hát igen. Csúnya volt. Az évtized balesete, az biztos.
- És Fernando?
- Kiszállt a kocsiból, odament hozzád és halálra sápadt, mikor meglátta a lábadat.
- Miért?
- Pilar, ha valakinek szilánkosra törik a bokája, akkor az vérzik rendesen.
- Ah, vagy úgy, így érthető. – kopogtattak.
- Igen? – szóltam ki
- Meglepetés! – özönlöttek be a lányok. Elza, May, Katie és Tatja. – gondoltuk meglátogatunk, nem lehetsz túl… ó… - fejezte be May kicsit érdekesen, mikor megpillantotta Fredericet.
- May Och Xyen.
- Frederic Gourday. Kínai vagy?
- Igen.
- Tök jó. Szeretem Kínát. Tanultam kínaiul.
- Tényleg? De jó…
- Nem miattam jöttetek ide? – vetettem fel a kérdést, mert mindenki körbeállta Fredet, mint a világ nyolcadik csodáját.
- De, ezer bocs.
- Szia… - lépett be csodálkozva Bastian, letette legújabb csokor virágát. – Mi ez a tömeg? – nézett csodálkozva körül.
- Ügyes kérdés. Fogalmam sincs.
- Hogy érzed magad?
- Hát jobban, de nem vagyok 100%-os… este meccsetek lesz?
- Aha, kilenctől a Bremen ellen.
- Hajrá!
- Köszi, megteszek miden tőlem telhetőt.
- Ennyien nem lehetnek bent egyszerre! – jött be a nővér felháborodva.
- Bocsánat, már itt sem vagyok.
- Mi is megyünk. – így a lányok és Fred elhagyták ezt a nyamvadt kórtermet.
- Mikor ülhetek újra autóba? – kérdeztem.
- Hát… sokára. – fejezte be kelletlenül.
- Az mennyi?
- Hát úgy egy hónap, vagy nem tudom, lehet kettő.
- A francba… és addig itt szenvedek?
- Hát… szerintem egy- két héten belül hazajöhetsz. Nézd, a tévébe megint a baleset megy.
- Én még nem láttam. – néztem a képernyőre – Aó… - mondtam elhúzott szájjal. Szóval ezért mondták annyira, hogy durva volt. Szabályosan nekiütődött a koponyámnak a kerékfelfüggesztés, aztán a lábam is amolyan igazán nagy terhelést szenvedett el. – Hát ez… tényleg nem volt szép… - fejeztem be.
Futamot néztem. A világbajnoki lábait lóbálva nézi a futamot! Csodálatos… (na jó, ne lábait lógatva, mivel a bal bokámat meg sem tudom mozdítani…)
- És elindult a futam, azt hiszem… - jaj ne, ez Palik hangja, nem igaz, hogy nincs bekötve francia vagy német vagy, angol vagy bármi! Inkább héberül hallgatom végig, mint Palikkal! – Kedves nézőink, most biztos nagyon hiányzik önöknek a magyar, női, világbajnoki címvédő, ugyebár ő a legeredményesebb nő a Forma-1 történelmében, na mindegy, szóval azért nem látják itt, mert a múlt futamon valami eszméletlen morbid, brutális balesetet szenvedett szegény, így helyette…
- Luca Badoer a Ferrari harmadik számú… - kezdte Czollner.
- Gyula! Én akartam mondani és te elvetted előttem a lehetőséget! Gyula, Gyula, Gyula… na de közben elindul a spanyol nagydíj! Kérem szépen élen Gourday,élen Gourday, aki pedig csak negyedikként rajtolt! Mi van itt?! Mi van itt?! Ja, csak annyi, hogy a francia leelőzte a többieket, de akkor is! Mi van itt?! – ha ez így megy tovább idegbajt is kapok…
Oké, Fred nyert, ahogy végül Monacoban is. Jobb, mintha tésztaképű felebarátunk végzett volna az élen.
Go home! Végre az orvos hazaengedett (kicsit rásegítettem) a csapatfőnököm felhívott, úgyhogy ha minden jól megy két hét múlva újra kocsiba ülhetek. Luca nem nagyon jeleskedett, tekintve azt a három pontot, amit két futamon hozott össze. Bár a harmadik még hátra van, majd három hét múlva lesz, nem sok reményt fűzök hozzá. Szóval bírom Lucát, meg minden, de attól még teljesíthetett volna jobban is. Az internet persze újra tömve van.
Hamilton nem bírja a tempót?
Lewis Hamilton igazán erősen kezdte az évet, de az utóbbi időben egyre szerencsétlenebbnek bizonyul. Vanderfsott balesetét ki kellett volna használnia, így egy ideig biztosította volna első helyét az összetettben, ehelyett technikai hibák sora miatt kényszerült befejezni nem egy futamát. Így azonban nem csak az elszánt magyar lánnyal, hanem annak francia csapattársával is számolnia kell. Pár éve még számíthatott finn csapattársára, Heikki Kovalainenre, idén azonban egyre gyengébbnek tűnik Räikkönen honfitársa, aki valljuk be, tavaly sem muzsikált a legjobban…
Vanderfsott balesete után is lehet címvédő?
Minden jel arra mutat, hogy noha Vanderfsott- ott nemrégiben hatalmas baleset érte, bizony idén is számolni kell vele. Lewis Hamilton, a legnagyobb riválisa ugyanis nem sok pontot szerzett az elmúlt futamokon. Ron Dennis, a brit csapatfőnöke védte első számú pilótáját: „Nem Lewis hibája volt, mindkét alkalommal a csapat hibázott. Ő az egyik legtökéletesebben vezető versenyző, akivel pályafutásom során találkoztam, nem benne van a hiba” Az olasz istálló vezetője, Stefano Domenicali máshogy látja a dolgokat: „Igen, Lewis hibázott. Megesik. Pilar tavaly többször hibázott, mint ő, mégis bajnok lett. Szerintem elfogadható, ha valaki hibázik párszor, csak tanulhat belőle, de nem kellene rögtön a csapatot vonni felelősségre” A teljes interjút a következő oldalon olvashatják.
1. Frederic Gourday – 34p
2. Lewis Hamilton – 28p
3. Robert Kubica – 28p
4. Pilar Vanderfsott – 26p
Na, negyedik se nagyon voltam még tavaly a VB-n. Egyszer mindent ki kell próbálni, nem igaz? A cikkekhez még annyit, hogy nem hiszem, hogy túl sok értelmük lenne, mert mindegyik, mint nagy veszélyt írt le, de attól még Fred nyolc ponttal előttem van. Nem behozhatatlan persze…
- Stacy! Szia! – bicegtem ki a nappaliba. – Nem is tudtam, hogy jössz.
- Elhiszem, de tudod…
- Fotózás?
- Akár.
- Na?
- Felajánlották, hogy egy reklámban szerepelj, sok nullás összegért.
- Igen? Nem szerepelek a fogkrém reklámban, már mondtam.
- Nem, ez más. Az angol pályán lesz valami parádé, vagy mi a fene, csak le kellene vezessél pár kört, ott lesz Rossi, Stoner, Talmácsi, Di Meglio, Michael Schumacher, Kimi…
- Ó, remekül hangzik, de miért nézel így rám?
- Sóval egy aprócska bibi azért van…
- Igen?
- Reklámfilmet kellene forgatnod…
- Kibírom
- … Lewsissal…
- Micsoda?! Hogy én vele karöltve forgassak reklámfilmet? Az kizárt dolog, az évszázad vicce, komolyan.
- Figyelj, többen lesztek, és nem csak ő lesz ám ott… a befojt összeg a tüdőgyulladásos gyerekek gyógyítására, megy…
- Akkor nincs választásom?
- Van, csak nem sok.
Így kerültem két hét múlva a fotózásra. Hála az égnek úgy döntöttek, hogy a fotókat párosával készítik, de nekem így is mindenki mellé be kell álljak, hiszen Ray szerint (aki ezt az egészet kitalálta) jobban mutatok én Stoner mellett, mint Rossi (mert a mosoly is őszintébb így nem?) tehát rám adták az angol zászlós ruhát, ami kicsivel térd fölött végződött. És egyáltalán nem tetszett…
- Nem vehetnék fel… mást? – mutattam a vékony sztreccs anyagra.
- Ebben mutatsz jól, de menj, nézz valami mást. Jessy, menj vele!
Így kerültem el, hogy egy két lábon járó zászlónak nézzenek. Helyette Jessy (a negyvenes, lila hajú stylist) egy fehér, V-kivágású ruhát adott rám, csipkeszegéllyel.
- Oké, most ülj ide…
Egy óra múlva enyhén untam a fotózást, mivel eddig beültettek Kimi és Michael Schumacher közé, és vigyorogni kellett, valamint az elmúlt órában négy szünetet kaptunk, mindegyik tíz perces, tehát összesen öt-öt percet dolgozik a fotós, még jó, hogy nem hal bele.
- Unod, igaz? – néztem az asztal fölött Kimire. Már a harmadik kávénkat kavargattuk, nem éppen aktív életerőnkről tanúbizonyságot téve.
- Az nem kifejezés. Látom te is.
- Van aki élvezi?
- Persze. A fotós. Ennyi pénzért még én is tudnék óránként húsz percet dolgozni.
- Na ja.
- Tényleg, hogy vagy?
- Kösz, voltam már jobban is, de azért élek.
- Nem volt szép baleset. – hát igen. Amíg mindenki a „brutális” és a „morbid” szavakkal illette nem éppen csodás balesetemet, addig Kimi beéri egy „nem volt szép”- el. Igazi finn.
- Nézted?
- Hogyne néztem volna. Bár egyszerre ment a hoki meccsel, de azért néztem.
- Hogyhogy nem a hokit nézted?
- Néha átpillantottam a másik tévére, amin az ment.
- Tiszta kényelem! – mosolyodtam el.
- Miért ne? – kérdezte ugyancsak mosolyogva.
- Szevasztok fiatalok! – lépett oda mosolyogva Michael. Kimi felnyögött.
- Mond a magad nevében. – csapott bele a kezébe.
- Magam nevében? Alig múltál harminc, én meg negyvenkettő vagyok.
- És Pilar?
- Hát igen, még szinte gyerek
- Hé! Nem vagyok gyerek! – mondtam nevetve. Mindketten elvigyorodtak.
- Tudtam, hogy ezzel felhúzunk. – mondta Kimi.
- Sejtettem, hogy valami sportoló lesz a férjed. – húzott az asztalhoz Schumi egy széket, majd leült. – nem tudtalak volna valami színésszel vagy énekessel elképzelni. De hogy pont egy focistát, aki ráadásul német! Azért erre nem számítottam volna…
- Így alakult. – vontam vállat.
- Hol találkoztatok? – kérdezte, mire elmosolyodtam.
- A medencéd mellett…
- Tényleg? Nahát, ez tök jó…
- Hivatalosak vagyunk az esküvőre vagy csak a szűk családi kör? – kérdezte egyenesen Kimi
- Tuti hivatalosak vagytok, anya szerint legalább hétszáz ember lesz hivatalos.
- Akkor azt nem kérdezem meg, hogy vajon kis esküvő lesz –e…
- Miért én vagyok az egyetlen nő? – kérdeztem hirtelen
- Nem te vagy. Egy énekesnő is jön mindjárt, rá várunk.
- Ki az? – kérdeztem. Nem mintha tájékozott lennék…
- Ööö… valami… azt hiszem… nem is tudom… most futott be.
- El tudom képzelni. Ugrándozó tizenhat éves. – morogta Kimi
- Na látod, ő lenne a szinte gyerek
- Ő még simán az, ne próbálkozz… - vigyorodott el.
- Ő lenne az? – néztem az ajtó felé. Kábé negyvenöt éves, leopárdmintás napszemüveget, és övnyi hosszú szoknyát viselő, fekete parókás nő lépett be.
- Remélem nem.
- Renee! – ölelte meg a fotós. - Csakhogy itt vagy! Alig vártunk, na gyere ülj ide Casey mellé!
- Nem kaphatnám inkább Pilart? – kérdezte ijjedten Casey, akinek esze ágában sem volt mellé ülni.
- Pilar az autósportban van.
- De az is technikai sport. És mindketten világbajnokok vagyunk, és…
- Oké, legyen. Akkor Valentino, te ülsz majd Renee mellé.
- Nem kaphatnám inkább Pilart? – na de jó, hogy itt vagyok…
- Gábor? – nézett Roy Talmácsira.
- Mármint én? – kérdezte ijjedten.
- Akkor mondjátok már el, hogy ki lesz Renee melett?!
AJÁNLOM AZ OLDALT
