-         Igen? – szólok bele.

-         Pillay… olyan furcsán érzem magamat… gyere át légszi… - Elza. A legjobbkor… bocsánatkérően nézek a vőlegényemre, aki veszi az adást és bólint – oké, megyek…

Tehát így kerültem bele a Ferrarimba (ami az utcán hatalmas feltűnést kelt) hogy megtegyem a félórás utat Elzáig.

-         Hogy érzed magad? – kérdeztem kelletlenül, miközben arra gondoltam, hogy én hogy érezném magamat otthon, de a válasza kizökkentett az álmodozásaimból.

-         Izgulok… - felelte a kék szemeivel… - maradsz kicsit?

-         Aha – adtam meg magamat, és eszembe jutott, mennyit változott Elza, mióta Lukas barátnője… illetve menyasszonya… jobban mondva, holnaptól a felesége.

Hajnali háromkor hazakeveredtem, Bastian, aki ilyenkor szokott a másik oldalára fordulni, most itt jött velem szemben, szegénykém kicsit furcsa állapotban…

-         Ki vagy ütve?

-         Lukassal meg még páran cseppet kiütöttük magunkat, ja. Pedig én ittam a legkevesebbet.

-         Sajnáljalak? – kérdeztem

-         Hát kellene. – mondta vigyorogva.

Reggel, azaz inkább hajnali ötkor csörgött a mobilom. Stef egyre korábban hív.

-         Igen? – szóltam bele kómásan.

-         Szia, csak meg akartam kérdezni, jössz e kedden a tesztvezetésre.

-         Megyek. – ásítottam

-         Remek, akkor várlak egyre! Szia, Pilar! – köszönt el. Szerintem így akar formában tartani, hogy ne aludjak kilencig. Borzalmas, komolyan. Úgyis autóba ülök Franciaországba, akkor meg?

Elzánál vagyunk, itt nyomorgunk négyen a kanapén (senkinek nem akaródzik egyedül átülni a fotelba…) Elza pedig itt áll előttünk, és kihozza az esküvői ruháját, ami Mayből, Katieből és Tatjából erőteljes jééé-óóó csodálatot vált ki.

-         Bármelyik pillanatban megjöhetnek…

-         Kik? – kérdezte Katie összevont szemöldökkel

-         Hogyhogy kik? A műkörmös, a fodrász, a sminkes…

-         Ja. Erre nem gondoltam… - vont vállat Katie mosolyogva. Jól állt neki a középkék ing, és a zöld féldrágakövekből álló nyaklánc.

-         Szép leszel… - mondja Tatja

-         Bizony… - feleli May.

   És pár perc múlva tényleg itt vannak. Két nagydarab nő, meg egy vézna kis férfi, akit a szél is elfújna. És akiről később kiderült, hogy a fodrász.

-         Én kezdem – dörmögi/brummogja a kövérebb nő, aki a sminkes, mint kiderült.

-         Addig én elkezdem a körmét. – ajánlotta a másik nő.

 Ott álltam, vártam a csodát (aki jelen esetben Bastian – hah, ő mikor nem az?) rajtam egy egyedi, nekem tervezett ruha, ami felül egyszerű, pánt nélküli, piros csipke felső, lent azonban bő, fekete-piros kockás szoknya, melynek az alján ugyancsak csipke van. Végre megérkezett „A Csoda”, aki szemmel láthatóan engem keresett a tömegben. Odanyomakodtam hozzá (Eközben három idős néni került sokkos állapotba, felháborodott „ez a mai megátalkodott fiatalság” mondatok kíséretében, mivel picit odébb toltam őket, mert nem fértem el)

-         Szia, nem találtalak. – mondta, majd megfogta a kezemet és bementünk (benyomakodtunk – az öreg perszónák most érdekes módon Bastian láttán nem voltak kiakadva, szerintem tetszett nekik…)

-         Elza, hogy vagy? – kérdeztem, mire ő elkezdett ugrándozni (Bastian és én jelentőségteljesen egymásra néztünk)

-         Jól, jól, jól, nagyon jól! Jesszusom, de jól! Királyul…

-         Oké, akkor mi húztunk a padokba, el kell érni az első sort…

-         Oké, jaj de ideges vagyok… - mondta, majd ujjaival végigsimította a tarkóját, a haja szoros kontyban volt.

- Alig várom, hogy kimenjünk… - súgtam Bastiannak, aki mellettem üldögélt.

- Én is. Kint szabadabbak vagyunk.

- Egész kis esküvő a miénkhez képest.

- Aha háromszáz vendég van max.

- Bastian! – vigyorgott teliszájjal a vőlegényem mellett ülő, kissé molett, rövid, szőke hajú nő.

- Aulia… - sóhajtott Bastian – Pilar, bemutatom az unokatestvéremet, Auliát. – mondta kelletlenül. (Egyébként pár perc múlva kénytelenek voltunk átülni, mivel az imént említett a fél padot elfoglalta)  Bastiannal már körülbelül tíz évre előterveztünk, mire Elza végre bevonult. Az esküvő szép volt, eltekintve a koszorúslánytól, aki végig tüsszögött, és a másik koszorúslánynak éberen kellett őrködnie, ha nem akarta hogy Elza ruhájába törölje meg az orrát a másik. A végén mindenki éljenzett és tapsolt, egyszóval: tetszett…

Megnéztük, ahogy együtt felvágják a négyemeletes, hófehér esküvői tortájukat, majd megvártuk, míg úgy kétszáz ember gratulál nekik, mi csak utána mentünk oda hozzájuk.

-         Gratulálunk. – mondta Bastian mosolyogva, miközben még mindig a kezemet fogta.

-         Köszi. - mondta Elza. – Hogy tetszett?

-         Hát…- kezdte Bastian

-         Hosszú volt. – mondta helyette Lukas. – először a saját esküvőm, aztán a barátom bátyjának az esküvője, végül a barátom esküvője… nem sok ez egy kicsit?

-         Talán. – vontam vállat.

Oké, persze az egyik legjobb barátnőm esküvője szuper, evés, ivás, tánc, de ez azért egy kicsit sok! Hajnali kettő van, eddig összesen tíz ember ment haza, én már alig látok, de még mindig megy a buli. Most őszintén, hogy hagyjuk itt ezt az egészet? Meg amúgy is: oké, nyár van, de nagyon fázok. Plusz eltűnt a vőlegényem, szerintem Lukassal próbálgatják, hogy ki tud többet inni… és mindennek a tetejébe: rám szállt Aulia.

-         Segítek mindenbe, ami kell az esküvőhöz. Tudod, mikor az én esküvőm volt, magamnak sütöttem a tortát, magamnak varrtam a ruhát, magam készítettem a menüt. Olyan szép volt. – fecsegett.

-         Aha. – morogtam, miközben megtámasztottam a fejemet, hogy el ne aludjak.

-         Megcsinálom a vendéglistát…

-         Már megvan, köszönöm.

-         És a torta…?

-         Az is…

-         Kár… egyébként meséltem már, hogy mi történt, mielőtt férjhez mentem Leonardhoz?

-         Már háromszor is.

-         Valóban? No, mindegy… tudod, mit? Akkor én leszek a te esküvői segítőd, rendben?

-         Már alig várom… - mondtam félálomban.

-         Hát még én…

-         Nem fázol? – felnéztem. Bastian észrevétlenül mellettem termett. Rám terítette a pulóverét, amibe rögtön belebújtam. – Kerestelek. Gyere…

-         Szíves örömest. Bocs, Aulia, remélem, még látjuk egymás. – hazudtam, majd újra megfogtam a vőlegényem kezét.

-         Ott van Tobias, Katie, May, Lukas, Elza, Tatja… jól szórakoztunk.

-         Jó nektek, én meg végighallgattam „Aulia élete és munkásságát”.

-         Te szegény. Azt hittem beszélgetsz valakivel… mármint úgy, hogy te is szólsz pár szót.

Felkeltem és ránéztem az órára. Hajnali fél tíz. Micsoda?! Fél tíz? Az már nem hajnal! Felemeltem a fejemet a párnáról. Oldalra néztem. Bastian ugyanúgy aludt. Én meg még mindig a kockás ruhában vagyok. Szerintem én már akkor aludtam, mikor hazafelé jöttünk. Simán. Tehát valószínűleg nem én vezettem…

Reggelinek tökéletes egy rántotta, az nem haladja meg a képességeimet. A ruháim a hálóban vannak. Márpedig Bastian alszik. Oké, akkor felveszem az egyik pólómat. Csak találok lelökve egyet. Ott a széken Bastian pólója. Tökéletes. Miután kész lettem a rántottával, és leszaladtam egy-egy kapucsínóért (félreértés ne essék – kocsival mentem a Mekibe, ahol autóból rendeltem)

Hazaérkezvén a vőlegényemet teljes életnagyságban az asztal mellett ülve találtam. Elmosolyodott, mikor meglátott

-         Jól nézel ki.

-         Ha-ha… kösz.

-         Kilátszik a tetoválásod.

-         Tényleg? – fordítottam hátra a fejemet. Tényleg. A derekamon, lent egy „fast girl” felirat. Még tesztpilóta voltam, mikor magamra varrattam.

-         Aha, de jól néz ki. Nekem a hátamra kellene egy felirat az esküvő után: just married... mit gondolnának mikor már hetvenévesek, vagyunk?

-         Hülye vagy. És nehogy elrontsd nekem magamat, mondjuk egy gigantikus valamivel a hátadon, rendben?

-         Értettem.

-         Mikor lesz Tobias esküvője?

-         Két hét múlva.

-         Még ez is… hihetetlen, hogy mindenki úgy döntött, hogy férjhez megy.

-         Én nem döntöttem úgy. – mondta vigyorogva.

Időmérőn vagyok. Pilar Vanderfsott újra autóban! Jippi-jé. Ez Franciaország. Eddig harmadik vagyok. Előttem Timo(!) és Frederic. Hami kilencedik. Végül második lettem, élről Seb, mögülem Fred, utána Timo, és igen, csak ezután Lewiska.