-         Pilar Vanderfsott? Menjen a négyes lifthez. – mutat a liftre. – hetedik emeleten van Clara Weinas.

-         Oké, köszönöm. – szálltam be a liftbe. A hetedik emelet. Kint ki van állítva jó néhány általa tervezett ruha. Amint felértem egy alacsony, fekete hajú nő vezetett be a következő terembe, ahol már várt rám a szőke, aki végre valahára bevezetett Weinashoz.

-         Szervusz, édesem. – puszilt meg. (hm, ha ezt most Bastian hallaná)

-         Szia – ültem le a fekete bőrkanapéra. – Na hadd lássam. – mosolyodtam el.

-         Rendben. – adott a kezembe egy rajzot. És várta a hatást. Pislogtam. Egyet, kettőt, hármat és négyet.

-         Ennyire rossz lett? – kérdezte megilletődve.

-         Ez… - alig tudtam kinyögni a szavakat. – ez…

-         Oké, értem, nem baj, akkor tervezek egy másikat.

-         Ne… ez… nagyon… gyönyörű… - nyögtem ki a szavakat. Ha ilyen jól néz ki lerajzolva, milyen lehet élőben?

-         Áh, vagy úgy. Azt hittem már nem tetszik. Olyan lesz a felseje, ami új technika, apró gyöngyökkel szövöm tele, nagyon picikkel, szabad szemmel alig láthatóak, nagyon szépen fognak mutatni. – újra ránéztem a rajzra. Mell alatt szabott, szűk, fűzős… ja, igen és fehér… sohasem láttam még ilyen szép ruhát.

-         Akkor kéred? – fordult meg a székében Clara Weinas.

-         Hogyne!

És most itt állok a folyosón. Portugália kontra Németország.

-         Hogy vagy? – tette valaki rám a kezét. Roni.

-         Megvagyok. – vettem le a kezét a vállamról.

-         Eljöttél megnézni, hogy verjük széjjel a férjecskédéket?

-         Amennyiben az olyan lesz, mint a legutóbbi EB-n, akkor igen. Bocs, emlékeztesselek az akkori két góljára, egy gólpasszára? És arra a tizenegyesre, amit a hetvenegyedik percben kihagytál? – néztem a szemébe.

-         Hihetetlen. – tette az arcomra a kezét. – nemcsak gyönyörű, még okos is.

-         Vedd le róla a kezedet. – hátrafordultam. Bastian. Méghozzá dühös. Ha ezek itt egymásnak esnek…

-         Ha… - kezdte Cristiano.

-         Bastian, jössz egy picit? – fogtam meg a kezét. – ne verd be megint az orrát, oké? – kérdeztem.

-         Egy okot mondj, amiért ne tegyem. – morogta. Habár tisztában voltam vele, hogy nem poénból mondja, mégis nevethetnékem támadt, olyan utálattal nézett a folyosó arra a részére, ahol Ronaldo tartózkodott.

-         A kedvemért…

-         Meggyőztél. – vont vállat még mindig kedvetlenül.

-         Ne legyél már ilyen durcás.

-         Könnyű azt mondani.

-         Elhiszem, de képzeld el, hogy nekem majd’ minden hétvégén Hami ellen kell mennem. – elhúzta a száját, majd elmosolyodott. Megfogta a nyakamat és megcsókolt.

-         Ha befejeztétek, akár mehetnénk, nem? – hallotuk meg magunk mögött Lukast. Bastian megvonta a vállát. Mégegyszer megcsókolt. Megnyalta a szája szélét, intett és leugrott a lépcsőről.

Német tizenegyes a huszonhatodik percben. Labda mögött az Életem (ez kicsit lírai…) Michael, Miroslav. És Ballack lövi. Bemegy. A német szurkolók egy emberként ugranak fel a helyükről. A mellettem ülő kissé sörhasú fickó úgy ordít, ahogy a torkán kifér. Bastian Michaelhez rohan, aki a száznyolcvan centis majdnem férjemtől még így is jóval magasabb.

  Negyvenedik perc. Német helyzet a láthatáron… csörög a mobilom, mellettem ordibál a sörhasú pasas.

-         Nem érek rá! – ordítom.

-         Akkor majd hívj vissza. – indítványozza a húgom. Na, így maradtam le a vőlegényem góljáról. Kedvem lett volna darabokra törni a telefont. Kettő – nulla az első félidőben. Na, mi a baj, Ronaldo?

Ötvenedik perc. Durva meccs. Eddig kiosztottak négy sárgát, köztük egyet Lehmannak. Az eszem megáll. Művészet a kapusnak sárgát kapni és neki mégis sikerül! Végül csak rúgnak egy gólt. Mármint a portugálok. Nowotny passzol Metzeldernek, aztán Bastiannak, akit most lök el Ronaldo. (rajtam kívül legalább százötvenen álltak fel megbotránkozva) Tizenegyes. Bastian rúgja vagy Miroslav? Bastian. És bent van! Három – egy…

  Kilencvenkettedik perc. Kizárt, hogy x-re hozzák a portugálok. Bastiannál a labda, Ronaldo elveszi, nem, Bastiannál, nem, mégsem, most… már talán ők sem tudják, hol a labda. A német drukkerek nem tudják, mikor fütyüljenek. Mindketten elesnek, de hanyatt fekve is ölik egymást… pedig a labda már a pálya másik felében van. Bastian, ne csináld…nem is csinálja. Hirtelen leteszi a kezét, csak védi magát, nem üt. Mi a francot csinál? Ronaldo kimerülésig öklözne az arcába, ha le nem szednék. A bíró int Bastiannak, aki lemegy a pályáról, hogy letisztítsák az arcát, ami most tényleg tiszta vér. Tiszta? Nem, cseppet sem. A bíró most felemeli a kezét. Bastiannak egy sárga, Ronaldonak egy piros. Egy perc múlva Bastian visszamegy a pályára, a drukkerek tapsolnak. Lefújja a bíró. Na…? Bastian hirtelen leveszi a mezét. Elvigyorodok. A lelátóhoz jön, ami korántsem egyszerű, tekintve, hogy a fél csapat ráugrik. Sikerül neki kimászni, lemegyek.

-         Miért nem csaptál vissza? – kérdezem fájdalmasan, miközben a még mindig vérző orrát nézem.

-         Megkértél, nem? – kérdezte mosolyogva – piros lappal nem olyan élvezhető ez a két gól.