A repülőgépen ültünk. Vissza Németországba. Bastian mellett ültem az első osztályon. Megremegett a gép és pár pillanat múlva mindenki sikoltozni kezdett. A kapitány ordítozott a rádióba, a stewardessek a biztonsági öv bekapcsolására intettek minket. Pár perc múlva mindenki úgy ordított, ahogy a torkán kifért. A lábamra néztem. Nem éreztem. Rájöttem miért. Elfordítottam a fejemet, ugyanis szinte úsztam a vérben, a lábamból egy tízcentis üvegdarab állt ki. Aztán elhalkultak a zajok én pedig elkábultam… elvesztettem az eszméletemet. Mikor felültem már csak itt-ott kiabáltak páran. Magam mellé néztem. A vőlegényem kezét pillantottam meg. A szemem kitágult. Felhúztam magamat a bal lábamra. Bastian mereven a másik oldalra nézett. Közénk egy bőrönd esett, így nem láttam mi baja. Magam felé fordítottam az arcát. A szeme üvegesen meredt lefelé.

- Neee! – ültem fel zihálva. Szakadt rólam a víz, sajgott a fejem. Egy kezet éreztem a vállamon, valaki kiabált, de még mindig a halott vőlegényem képe lebegett előttem. Felnéztem.

- Jól vagy? – térdelt mellém az akit két perce láttam meghalni. Belekapaszkodtam a karjába. Megsimogatott.

- Mit álmodtál? – kérdezte halkan. – Nagyon rossz volt?

- Igen. – suttogtam. Rám nézett.

- Sírsz. – közölte. Az ujjaimat a szememhez emeltem, tényleg könnyes volt.

- Hol voltál? – kérdeztem még mindig suttogva.

- Elintéztem egy fontos dolgot. Nem baj?

- Nem. – hanyatlottam vissza a párnára. Tehát mondhatjuk, hogy egy rémálomnak hála, kibékültem a vőlegényemmel.

  Reggel úgy keltünk, ahogy általában szoktunk, nem úgy, mint tegnap, mikor is hátat fordítva egymásnak mérgeskedtük ki magunkat.

-         Nem vagy már mérges? – kérdeztem, miközben a zöld színű pulton kevertem el a cukrot a teába.

-         És te?

-         Hamarabb kérdeztem. – mutattam rá a kávéskanállal.

-         Nem.

-         De. – vontam össze a szemöldökömet. Elmosolyodott.

-         Nem úgy értem. Úgy értem, hogy nem vagyok mérges.

-         Ja… bocs. Én sem, csak idegesít, hogy ennyire fel tudod magad ilyeneken húzni.

-         Figyelj, a házasság alapja, hogy nem mutatkozol ölelkezve mással.

-         Kire célzol?

-         Seb, például.

-         De…

-         Vagy Kimi.

-         De Bastian, az teljesen más, ő…

-         Igen, tudom…

-         De ha már itt tartunk talán ugyancsak fontos egy házasságban a bizalom, nem?

-         Ha ennyire tudjuk, akkor miért nem működik?!

-         Ezt ne csak tőlem kérdezd! Házasságot csak két ember köthet!

-         Akkor bontsuk fel az eljegyzést!  - mondta indulatosan.

-         Ez azért kicsit erős volt. – mondtam halkan és hátat fordítottam. A kezem után kapott.

-         Ne, édesem, ez csak kicsúszott a számon. – mondta bűnbánóan.

-         Elgondolkodtál már rajta, milyen ez a kapcsolat, ha ilyenek csúsznak ki a szádon? – szabadítottam ki a kezemet. – Majd jövök. – vágtam be az ajtót.

- Gyerünk, Pilar, most ne hibázz! – adja az utasítást a rádiómba Josh. Hah, kösz, már épp gondoltam, hogy randizok egyet a betonfallal…

-         Szép kör volt. – mondta elégedetten Josh. Kiszálltam és megszabadítottam magamat a bukósisaktól. Kimentem. Petra elém állt.

-         Meglepetés!

-         Már láttam, hogy itt vagy. – ráncoltam össze a szemöldökömet.

-         Nem én. – mondta türelmetlenül – De bent van Michael…

-         Ballack? – képedtem el.

-