Oké, elismerem a vereséget. – emeltem fel a kezemet.

-         Na menjünk, már fáj a lábam.

-         Ohó, csak nem izomlázad van?

-         Soha. De…

-         Szóval igen.

-         Nem

-         De

-         Bírom, hogy ilyen kompromisszumész vagy.

-         Köszi.

-         Lukas biztos… jól szórakozik. – nevetett.

-         Na ja… - nyitottam ki az ajtót. – Tobias! Itt vagyunk! Valószínűleg nincs itt. – mondtam.

-         Szerintem se – válaszolt Bastian. – Idióta! –kiáltott be. Nem jött válasz. – Igen, biztos, hogy nincs itt. – vigyorodott el. Elnevettem magamat és levettem a sapkáját.

-         Néha gonosz vagy a bátyáddal, ugye tudod? – simogattam meg a jéghideg arcát.

-         Neked legyen elég, ha veled nem vagyok gonosz.

- Mi? Nem, igen… hogy? Nem… miért?... igen… nem valószínű… szia! – tettem le a telefonomat. – Linnet volt.

- Hallottam, milyen határozott voltál. – vigyorgott Bastian. – Még egy pálya? – kérdezte a húgomat. A kanapén ültek és videojátékoztak. Valamelyik nap meglepődtem, mikor láttam, milyen profi a videojátékokban a vőlegényem. Aztán rájöttem, hogy mikor Sarah (háromszoros hurrá) volt a barátnője, és össz-vissz kéthetente találkoztak, Lukassal így ütötték el az időt.

- Vége, megint nyolc- huszonegyre nyertem. – hallottam Bastian diadalmas hangját.

- Jaj, Bastian, fogadjunk te jobban élvezed, mint a húgom.

- az lehet. – mosolyodott el és végre letette a kezéből – jössz meccsre?

- Nem tudok. El kell mennem a ruhámért meg Vik ruhájáért.

- Vik, jössz meccsre? – fordult a húgomhoz.

- Nem tudom, nem sokat értek a focihoz. A szabályokat se nagyon ismerem.

- Nem probléma. A te korosztályod úgyis a focistákat nézi. – vigyorodott el. A húgom fejbe vágta egy párnával

- Oké, megyek.

Holnap lesz az esküvőm, Bastian meccset néz a húgommal. Csengettek. Kinyitottam az ajtót majd majdhogynem visszacsaptam.

-         Meglepetés! – kiáltotta Aulia. Na ne. Ezt ne. Bármit, csak… bejött körülnézett majd ledobta magát a kanapéra.

-         Aulia, figyelj. Nekem el kellene mennem a ruhámért meg egy csomó mindent el kellene intéznem.

-         Oké. Megyek veled.

-         Nem. Én… el akartam menni a barátnőimhez.

-         Biztos tüneményes lányok. Jól elbeszélgetek majd velük.

-         Nem. Én…

-         Na indulunk? – éppen nagy levegőt vettem, amikor May berontott. Bőgött. És nem kicsit.

-         Pi-hi-lar… ké-hé-p-ze-held…

-         Nyugi, May. Mi van?

-         Je-he-n-son

-         Mi van Jensonnel? – döbbentem meg.

-         Há-át… sza-ha-ki-hi-to-ttunk…

-         Ó. Hát sajnálom. – mondtam. Újra rákezdett. Kopogtattak. Kinyitottam az ajtót. Elza és Tatja álltak ott.

-         May azt mondta, idejön. Nagyon rosszul van? – jöttek be.

-         Én igazából… - fordultam utánuk. – Ilyen nincs…