|
3. történet 4. rész
2009.06.30. 18:07
- Holnap után karácsony. – ébresztett a férjem.
- Kapok ajándékot? – öleltem át.
- Kapsz…
- Mit?
- Amit érdemelsz.
- Ha nem válaszolsz, akkor alszok tovább.
- Nem hiszem.
- Fogadunk? – nyögtem a párnámba.
- Igen. – emelt fel.
- Ettől nem ijedek meg. – ásítottam
- Valószínűleg az jobban irritálna, ha a szemed előtt enném meg az utolsó marcipánt… de mást találtam ki.
- Nahát… kitaláltál valamit… teljesen egyedül….? – nevettem. A következő pillanatban a medence fölé emelt. – Ne, ne, ne… - kapaszkodtam belé.
- De.
- Oké, de jössz velem. – válaszoltam, majd hirtelen átkulcsoltam a nyakát és beleugrottam a vízbe.
- Erre nem számítottam. – köhögött a vízben.
- Tudom, hogy nem nézel ki belőlem sok mindent. – nevettem.
- Az biztos. – mondta, mire lefröcsköltem. Már úgyis mindegy, a ruhámnak annyi.
- Megyünk anyáékhoz, ugye? – kérdeztem Bastiant. Nem válaszolt. Benéztem a szobába. Videojátékozott. A szememet forgattam.
- Bocs. Igen! – pattant fel.
- Holnap karácsony! Nem bírnál három percig leakadni arról a…
- Csak…
- Segíthettél volna mondjuk becsomagolni az ajándékokat.
- Azt már megcsináltad, nem?
- De, amikor te Danielával meg Sarahval „beszélgettél”.
- Azért az jobb, mint csomagolni. – mondta, mire sarkon fordultam. Utánam szaladt.
- Tudod, hogy csak hülyéskedtem.
- De… akkor is. – mérgelődtem.
- Nyugi.
- Nyugi? – fordultam meg hirtelen, csakhogy így pont orrba vágtam szegényt. – Nem… Én nem akartam, esküszöm, hogy… tényleg, nem, nem. Nem akartam! – hadartam
- Hoznál egy zsebkendőt? – fogta az orrát, amiből vér csöpögött.
- Én tényleg… - vettem el egy zsepit az asztalról. – Fáj?
- Nem. Csak… add is ide a zsepkendőt.
- Ja, bocs. – mondtam, de ahelyett, hogy odaadtam volna, én álltam oda mellé, szerencsétlenül törölgetve a pólóján keletkező piros vért.
- Add már… - vette ki a kezemből, aztán az orrára fogta.
- Bocs… Én tényleg…
- Így törted be Sarah orrát is? – kérdezte Bastian, miközben a kanapén feküdt és az orrát törölgette.
- Nem. Sarah orrát eltörtem… a tiédet pedig betörtem. Különbség. Meg Saraht úgy vágtam orrba, ahogy bírtam. De téged még megütni is úgy ütlek, hogy szeretlek.
- Szeretetből ne törd el a karomat légyszi. Csengetnek – hívta fel a figyelmemet. Kinyitottam az ajtót.
- Sziasztok! – mosolygott Elza, Lukas és Vladin.
- Hello, gyertek be – álltam félre az ajtóból.
- Hát veled meg mi történt? – döbbent meg Lukas, mikor ránézett Bastianra, akinek vastag vércsík húzódott a pólóján és nyakán.
- Összekaptunk kicsit. – nyögte.
- Ne higgy neki. Véletlen volt. – mentegetőztem majd Bastian mellé ültem és levettem rólla a pólóját.
- Khm.
- Bocs. Egyébként meg nyugi, csak azért szedtem le róla, hogy kidobjam. Tiszta vér.– álltam fel. – Na, hogy vagytok? – kérdeztem.
- Jól, nagyon jól. És ti? Azonkívül hogy egymást ölitek?
- Mi is, kösz…
- Sziasztok! - léptem be, majd levettem a kabátomat.
- Már kezdtem aggódni. – jött ki anya a konyhából, kötényben.
- Anya, három percet késtünk – forgattam a szemeimet.
- Jól van, na. Ülj le.
Miután Bastiannal mind a tizenegy karácsonyfát feldíszítettük (persze, hogy az a dög megint rám sózta a piszkos munkát) leültem a kanapéra. Persze anya felállított. („ne ülj oda. Azt a kanapét ki fogom dobni. Tele van atkákkal” kíváncsi vagyok, honnan szedte ezt. Biztos valami összeesküvéses-honlapról) Miután odaadtam az ajándékot a húgomnak („nahát… tök csúcs”) anyához és apához fordultam.
- Ti meg kaptatok egy nyaralót Németországban.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
