-         Minden nap el kellene jönnünk, nem? – vigyorogtam.

-         Hát el tudnám így képzelni a napjaimat, az tény. – vigyorgott rám, mivel rajta feküdtem, de ez láthatóan nem zavarta.

-         Relax. – nevettem.

-         Hello, bocs a zavarásért. Azt meg tudnátok mondani, hol találom…? – kezdte egy barna hajú, sötét bőrű csajszi – A Hilton hotelt?

-         Nem. – morogtam.

-         Oké. Majd megkeresem. Azért köszike… - nyújtott kezet Bastiannak. Mi van, te ri....? Azt hiszed, kezet csókol vagy mi? – Brittany Launkins. Ti együtt vagytok? – ült le.

-         Nem. Az anyja vagyok. – Te vak vagy?! Rajta fekszek!

-         Nem gondoltam, hogy az anyja vagy. Csak megkérdeztem oké? – vett ki cuki kis táskájából egy doboz Camelt és rágyújtott.

-         Oké. Bastian Schweinsteiger. – mondta a férjem, aztán sóhajtott. Hm… túl jól ismer ahhoz, hogy azt higgye, én is követem a példáját. – És ő a feleségem, Pilar Vanderfsott.

-         Aham. Nos, nem szeretem a sportokat. Csak mennek és mennek, körbe-körbe. Rémunalmas. – Szóval szerinte az összes sportban körbe-körbe mennek?

-         Láttál te már olyan focimeccset, amiben mindenki megy-megy, körbe-körbe? – támaszkodtam fel Bastian mellkasán.

-         A Forma-1-re értettem. – fújta a füstöt. – De nincs is rá időm.

-         Az látszik. Úgy látszik helyette az apád pénzét fogyasztod.

-         Pilar… - ölelt át Bastian.

-         Szerintem jobban jársz, ha nem sértegetsz. – rázta meg a fejét a csajszi. – Egyébként… egy Egyetemre jártunk.

-         Bocs, nem vettelek észre, lefoglaltak a „jobbak”. – morogtam.

-         Sok mindent tudok rólad.

-         Hűha. Most aztán be vagyok ijedve. Én is magamról, kösz.

-         Daniel Williams. Hány évig is volt a barátod? És ő szakított veled, mert összejöttél Noah Andersonnal. És ő is szakított veled, mert füveztél! És vissza akartál menni Danielhez, Daniel…

-         Jó mulatást! – ragadtam meg Bastian kezét. A hűvös nyaralónkban ültünk- Úgy félórája, de Bastian kerülte a pillantásomat. Sóhajtottam és leültem a küszöbre. A fejemet az ajtófélfának támasztottam.

-         Amit az a lány kint mondott…

-         Nem akarlak számon kérni. – nézett rám. – Csak annyit mondj, hogy… igaz e.

-         Hát… részben. De csak nagyon részben! Szóval jártam Daniellel, de ezt már tudod. És egyszer volt egy buli. Vagyis… mindegy, szóval mindenki mindig drogozott. És akkor én is kipróbáltam. Füveztem, igen, ha így jobban tetszik! Akkor egyszer. És Noah Anderson volt az egyetlen józan – ami szokatlan volt – és mikor összeestem bevitt egy kórházba.

-         És?

-         Mi és? Ennyi. Még az éjjel kijöttem.

-         És az a Noah?

-         Mi Noah? Noah bevitt és ennyi.

-         Daniel?

-         Daniel… nem tudom, hogy hol volt. De nagyon rosszul lettem, szóval érthető, hogy nem kezdtem el füve… szóval marihuánázni, na.

-         Oké, elhiszem, mondtam, hogy nem akarlak számon kérni.

-         Hiszel nekem? – rám nézett. Elmosolyodott.

-         Igen. Teljes mértékben.

Miután felkeltem, első pillantásom a férjemre tévedt. Meg a mellette álló csajra.

-         Szia! Bocs, hogy csak így reggel meg nem is akartalak felébreszteni, csak… figyelj, tudnátok nekem segíteni…? – kezdte az a Britany vagy kicsoda.

-         Hajnali kilenckor? – méltatlankodtam, de láthatóan nem zavarta, hanem Bastiant nézte.

-         Cuki a pólód. – mondta neki.

-         Te is cuki vagy, mikor félig kopasz vagy. – mérgelődtem és ha rajtam múlik, ott helyben teszek is róla, hogy cuki legyen.

-         Mi van? Csak egy térképet akarok…

-         Menj és kérdezz meg egy hajléktalant, hogy egy nyelvet beszéljetek! – tuszkoltam ki az ajtón.

- Tudod ki áll az ajtó előtt? – kérdezte Batian.

- Ha az a… Bridget vagy Brise vagy hogy hívják, én…

- Ő.

- Megfojtom. Szia. – nyitottam ajtót.

- Szia. Csak nem tudok beparkolni a kocsimmal, mert félek, hogy hátulról nekimegyek a… úgyhogy gondoltam te… akár a várost is meg lehetne mutatni… - mondta, ugyanis mögöttem meglátta Bastiant,aki rám nézett.

- Azt hiszem rossz személyhez fordultál. - mutatott rám a férjem.Brit rám nézett.

- Én meg azt, hogy most fordulsz rossz személyhez – vigyorodtam el gonoszul. – Na jó, gyere ülj be. Elmegyünk, autózunk kicsit.

- Hát… jó.

     A csaj az út felét végigsikoltozta, a másik felét azzal  töltötte, hogy nagyokat nyelt.

- Nagyon gyorsan mész! – visította.

- Hogy én? – egyszázhúsz. Az neked nagyon gyors? Na, le fogsz szállni a pasimról?

- Igen te! – visította vissza. Megláttam egy nagyon szűk parkolóhelyet és fék csikorgatva leálltam, hogy egy-egy centi maradt a három autó között.

- Huh. – fújta ki magát.

- Szerencsés kiállást. – csaptam be az ajtót.