|
3. történet 18. rész
2009.11.20. 19:32
kapkodtam a levegőt...
- Mi az, hogy én? - kérdeztem dühösen.
- Úgy, hogy Bastian rohadtul biztos benne, hogy téged az égedtavilágon mindenki el akar venni tőle. - morogta, aztán hátat fordított és kiment.
- Ezt nem hiszem el! - fakadtam ki. Belerúgtam az asztalba, amiről elég sok cucc dőlt le.
- Mi van? - kérdezte Kimi. Nem fordult vissza, de megállt.
- Hogy mi van?! Az, hogy én neked mindent elmondok, ez van. És te egyfolytában ehallgatsz előlem valamit, érted?! És azt hiszed, hogy ennyire hülye vagyok!
- Nem...
- ... vagy azt hiszed, hogy nem ismerlek eléggé?! Mert akkor meg kell nyugtassak, hogy igenis de.
- És mégis mi a francért lenne közöd mindenhez? - fordult meg hirtelen. - Amúgy meg rajtad áll, mit mondasz el és mit nem, mindenesetre szivesen meghallgatlak.
- Ha Bastian mondott valamit...
- Képzeld el, hogy attól függetlenül, hogy számodra senki és semmi nem számít rajta kívül, köze sincs hozzá mi bajom, ugyanis abból van elegem, hogy a saját feleségem engem utál a világon a legjobban! Remélem, boldog vagy! - kapta fel a dzsekijét.
Kimit egész nap nem láttam. Persze, nagyon sajnáltam, hogy a dolgok így alakultak kettőjük között, de volt olyan sejésem, hogy itt olyan dologról van szó, ami engem is érint. Alig vártam, hogy Fred megjavuljon, így hát nem kevésbé voltam boldog mikor ő maga hívott fel:
- Szia.
- Hát szia! nos, hogy vagy? - kérlek, mond, hogy jó, és indulsz a versenyen... kérlek,kérlek.kééérlek...
- Hát jól vagyok... és köszönöm, hogy helyettesítenél, de azt hiszem, indulok a versenyen.
- Wáhúú! - bokszoltam bele a levegőbe - Szeretlek, Fred.
Olyan boldogon robogtam ki a repülőtérre, hogy nagyjából a repülőút felénél jutott eszembe, hogy én és Bastian voltaképpen össze vagyunk veszve. Az is kiment a fejemből, hogy szóljak neki. (ugye a kórházból kiengedték már)
Megcsapott a kinti csípős hideg, mikor kiszálltam a gép kellemes melegéből. Az arcom kipirosodott. Mivel a gépről dobtam egy SMS-, reméltem, hogy legalább kijön elém. Mikor megpillantottam a Ferrarimat, megörültem. Aztán mikor megláttam azt is, hogy Lukas állt mellette, nos, akkor már nem örültem neki annyira.
- Szóval Bastian már ennyire sem hajlandó! - tettem csípőre a kezemet.
- Nem erről van szó. Furcsálltam az SMS-t, amit küldtél. Nekem.
- Neked küldtem el? Úristen.
- Igen. Megkérdeztem Bastiant, mire nagy bociszemekkel annyit mondott, hogy ezek szerint látni sem akarod.
- Jaj, néha olyan hülye. - forgattam a szemeimet.
- De nincs otthon.
- Hát hol a... - elharaptam a mondatomat.
- Visszament egy vizsgálatra. De addig mutatok valamit. Elviszlek hozzánk.
- Na, nézd. - tolta elém a notebookját.
- Mi ez? - ráncoltam a homlokomat.
- Bastian tegnapi mailje, amit nekem küldött...
date: 23:34
MIazhogy az én hibám? Jó hogy tetü voltam, meg sajnálom is már. De ideges voltam, mikor meg megláttam azt a nyomorék újságot, teljesen elfelejtettem, hogy ember vagyok. Szerinted lefejez? :O Mégis, hogy mondjam el neki, hogy sajnálom? mert ha csak ennyit mondok, abból még nem érti meg, hogy tényleg sajnálom vagy igen? és ha nem? Akkor mit mondok? azt hogy igen? És ha kimegy? Megyek utána? vagy nem? miért nem? Vagy miért igen? na jó, majd írj valamit, ha ezt megértetted, oké? :)
A bőröndöm társaságában bementünk az ajtón. Bastian aludt. A tévé meg ment. ("Egy kis reklám következik, de maradjanak velünk, ha tovább szeretnék nézni a műsorunkat.") Igyekeztem halkan bezárni az ajtót, de magammal rántottam a fogast, tehát mikor Bastian elém állt, hasra feküdve, a hátamon egy fogas, így szóltam:
- Megjöttem.
- Hallom. - mosolyodott el. A férjemet láttam magam előtt. Aki tudja, hogy ki vagyok. Aki az égedtavillágon mindent tud. Felnéztem rá. Szó szerint. A kezét nyújtotta és felhúzott a padlóról. - Figyelj, kicsim... lehetne, hogy... megbeszéljük? Mert... ideges voltam, össze-vissza szurkáltak egy csomó tűvel és akkor megláttam az újságot... idegbeteg voltam és...
- Psszt, csend már - nevettem. - Értem. Egyszóval sajnálod.
- igen. - fújta ki magát.
- Remek. Én is.
- Ez azt jelenti, hogy... szeretsz? - kérdezte félénken és mosolyogva.
- Még mit nem! Azt jelenti, hogy imádlak...
Arra ébredtem, hogy a nap kisüti a szememet. Hunyorogva nyitottam ki tehát a szemeimet. Reggeli napfény volt, puha takarókon és párnákon feküdtem és Domin feküdt mellettem. Lassan kikeltem az ágyból. Bastian teljesen aktívan kávét csinált magának. A nyaka köré fontam a karjaimat.
- Szia. - suttogta. - Kávét?
- Azt! Még csak az kéne! Inkább valami nagyon édeset.
- Muffint? Mignont?
- Bastiant! - nevettem. - Egyébkén bármelyik tökéletes.
- Akkor legyen a Bastian. - a telefonom üzenetet jelzett. Kimi.
Kicsi Pilar...bocs a kirohanásomért... meglehetne azt csinálni, hogy két hét múlva eljössz velem párizsba? csak tedd magad arra a három napra üresjáratra. többit élőben. Kimi.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
