3. történet 19. rész

  2009.11.21. 16:08

Visszaírtam Kiminek:

 

  Én sajnálom. De miről is van szó? Mi ez a Párizs? Miért pont én? :)

 

Válasz helyett felhívott.

- Tehát valami nyomott PR rendezvény. Elég ülni és úgy tenni, mintha nem lenne tökéletesen eleged belőle.

- De nekem miért kell menni?

- Mert ez egy rendezvény-sorozat. És mivel nem akarok menni, megígérték, hogyha befűzlek és ezen ott leszel, a következőre nem kell mennem.

- És szerinted komolyan is gondolták? - nevettem.

- Nagyon ajánlom. Nos?

- Rendben. De tartozol. - sóhajtottam.

 

 

May hívott.

- Szia. - mondtam.

- Te ezt érted?! - fakadt ki.

- Úgy, hogy nem tudom miről van szó, őszintén szólva: nehezen. Hahó... - megszakadt. Hm. Majd felhív, ha akar.

 

 

 

- Édesem, keresnek. - hallottam lentről.

- Telefonon?

- Élőben. - kiáltott vissza. Leszaladtam a lépcsőn. Elza állt az ajtóban. Ki volt sírva a szeme. Mindig hosszú, szőke haja most alig ért a válláig és feketére volt festve.

- Mi történt? - kérdeztem döbbenten.

- Hogy mi történt? - kérdezett vissza hisztérikusan. Bastian felvonta a szemöldökét.

- Asszem itt az ideje meglátogatni... ömm... valakit. - vette fel az asztalról az én Ferrarim kulcsát.

- Hé, vigyázz rá. - szóltam utánna. - Nos? Gyere be. - fordultam Elzához, aki belépett.

- Gyűlöllek. - sziszegte.

- Mi? - lepődtem meg. - Ezt...

- Elegem van, érted? Annyi éven mindig tűrtem, sokszor bemeséltem magamnak, hogy... de...mikor...és én... - alig értettem, mit mond, annyira sírt, hogy szinte fuldoklott.

- Most nyugodj le. - Több percig némán nézett maga elé.

- Tehát... sok éven át tűrtelek, Pilar. De mostmár végképp elegem van. Betelt a pohár.

- Dehát mivel bántottalak meg? Mi a bajod velem?

- Az, hogy élsz! - ordította sírva. - Annyi éven át éltem a Nagy Pilar Tökéletes Vanderfsott árnyékában, hogy kezdtem elfelejteni, ki vagyok. Mikor kicsi voltam, mindig igyekeztem rád hasonlítani. Bátor voltál, gyönyörű és erős. A tanárok imádtak és mindenki más is. Ha egyáltalán rámnézett valamelyik fiú, az is csak azért, hogy elkérje a számodat. Aztán megismerted Danielt. Elmentél Amerikába tanulni. És... én szerettelek. Nem tehettél róla, hogy ilyen vagy. Később aztán megismert az egész világ. Mindenhol az egekig magasztaltak. És találkoztam veled. Akkor azt hittem, sokkal komolyabb vagy és örültem, hogy mostmár nem járkál utánnad ezer meg ezer fiú. Nem sokkal később megtudtam, hogy de. Nem bántam, mert ettől függetlenül szerettelek. Újra hozzád hasonlítottam magamat...

- Elza, máshogy...

- Hagyd, hogy elmondjam! - reccsent rám. - és aztán elkezdtem járkálni veled partikra... és persze az volt az első, hogy Bastian megkérdezte, ismerem e azt a gyönyörű lányt ott a medence mellett. De... aztán megismertem Lukast. Mellette teljesen önmagam voltam.

- Hogyhogy elkerülte a figyelmemet, hogy te meghülyültél? - pattantam fel.

- Persze. Én csak aa hülye vagyok, igaz? De Lukast nem veszed el tőlem, érted? Ki megy ki eléd a reptérre? Hát persze, hogy az én férjem! Kivel nevetgélsz a házamban? Hát persze, hogy Lukassal! Elegem van belőle is meg belőled is! Érted?! Elegem van!

- El akarsz tőle válni? - hasított belém hirtelen a felismerés.

- Már megtörtént! És azt akarom, hogy tudd, te tetted tönkre az életemet! - ordította, aztán kirohant. Elég sok információ volt ez nekem egyszerre. Hol dühös voltam, hol döbbent, hol mindkettő. Nem tudtam magamat hová tenni. May hívása "ébresztett fel" ebbből a se ilyen- se olyan álapotomból.

 

- Igen? Szia. - szóltam bele.

- Na szóval: te érted ezt?! Hogyhogy elválnak?

- Volt nálam. - suttogtam. Miután elmeséltem neki az egészet, halkan füttyentett.

- Ejha. - motyogta rekedten. - És... most akkor tényleg elköltözik Magyarországra?

- Őszintén nem bánnám. - morogtam - semmit sem csináltam vele, érted?! soha!

- Tudom... egyébként engem is leteremtett... Seb miatt...

- merthogy? - döbbentem meg.

- Szerinte Seb jobbat érdemel... - mondta és úgy hallottam a torkát fojtogatja a sírás. - tudod mire gondoltam? Mi van, ha... szóval... szerinted nem csak váratlanul érte ez a temérdek pénzt?

- Lehet... - sóhajtottam. Hallottam, hogy csapódik az ajtó. Telefonnal a kezemben lementem. Bastiant vártam. Ehellyett ott állt az egész családom.