|
3. történet 23. rész
2009.12.25. 17:52
Ez az a pont, ahol már én is sikítok. Tehát sikítottam és megfordultam. Zihálva kapkodtam a levegőt.
- Ennyire szarul nézek ki? - vizsgálta magát a tükörben Bastian.
- A szívbajt hoztad rám, érted?! - rogytam le a szőnyegre. Bastian elmosolyodott:
- Sajnálom.
Telefoncsörgés ébresztett.
- Stef... - nyögtem - fél öt van.
- Szeretnélek megkérni rá, hogy gyere el a Maláj futamra.
- Jó, rendben, de ezt nem tudnád máskor... - letette. Az asztalra dobtam a telefonomat, és közben félhangosan befejeztem a mondatot: - ...később tudatni?
Mivel aludni már nemigen tudtam, felöltöztem és lementem valami kajáért.
- Bastian... - ásítottam. Kimentem a konyhában.
- Kíváncsian hallgatlak. - könyökölt az asztallapra.
- Hánytól lesz meccsed?
- Öttől. Ki ne hagyd. - mosolyodott el.
- Nem terveztem kihagyni.
- Jut eszembe... mutatok valamit. - fogott kézen. Sok lépcsőn le-fel mentünk, mire hirtelen megállt egy nehéz ajtó előtt.
- Kibővítetted a házat? - lepődtem meg - Mi a jó égnek? Így is el lehet benne tévedni. Bastian nevetett és kinyitotta az ajtót.
- Úristen. - Egy medence volt. Azaz mégegy medence. Csakhogy ez vagy hat méter mély volt, területre meg jó pár tucat négyzetméter. És dugig volt halakkal. Apró kis tengeri halakkal. Bohóchallal, például. Oldalról és alulról egyenletesen volt megvilágítva. - Ez rohadt jó. - mondtam Bastiannak.
- Tudom.
Felvettem Bastian mezét a meccsre. Régen voltam már meccsén...
Bastian meccsére felvettem a mezét. Régen voltam utoljára meccsén. Bár döntetlen lett, akkor is nagyon örültem neki... a végén rengeteget beszélgetett egy magas, ősz pasassal. A végén olyan szinten untam magamat, hogy egyszerűen odamentem hozzá. Megfogta a kezemet. És váratlanul elköszönt a fickótól.
- Ez mire volt jó? - kérdeztem.
- Semmi... csak... mindegy. - nevetett.
A kezemen lévő "becsületesség" egyik széle nem nagyon tetszett. Szóval elmentem Kathez. Egy vörös hajú lány ült előtte.
- Szia. - ölelt meg Kat.
- Szia. - mosolyodtam el.
- Mi kéne ha volna? - vonta fel a szemöldökét.
- Ez. Na, meg tudnád csinálni ezt az ici-pici vonalat?
- Persze. Csüccs le. Ilyen van Kiminek is, ugye?
- Nocsak, olvasom újságot? - nevettem - Igen. Neki is ilyen van.
- Ő itt Lilithian D'Anour. - mutatott a vörös hajú csaj felé, aki mérgesen felhorkantott:
- Lilithian! Soha-doha ne hívj így. - mutatott fenyegetően Kat felé - Lily vagyok, értve? Egyébként örülök - biccentett felém.
- Bastian. - néztem fel, mikor a férjem éppen valami szar műsort nézett.
- Hm?
- Kedden mennem kell ilyen vizsgálatra. Csak vért vesznek. Eljössz velen?
- Tudod, hogy nem nagyon szeretem a tűket.
- Én se.
- Azért hadonászol itt a frissen kivarrt kezeddel? - nevetett.
- Csak egy kicsit belejavított. - tiltakoztam.
- Elmegyek. - bólintott Bastian.
Mikor beléptem a házba, Bastian épp telefonált.
- ... Igen... persze-persze. Tökéletes lesz. Most le kell tegyem. Üdvözlet. Igen. - aztán megfordult.
- Szia. - köszönt mosolyogva.
- Miről van szó? Bastian, miért hiszem azt, hogy te valamit nagyon titkolsz előlem?
- Mert mindig a legrosszabbra gondolsz.
- Jaaaj... nos, akkor jössz velem? Kedd van.
- Hová?
- Gondolom arra a kurva vérvételre! - fontam össze a karom.
- Ja... hát... bocsáss meg, de most elég sok dolgom lenne. - Megráztam a fejemet.
- Megígérted, Bastian!
- Tudom, sajnálom, csak... - ölelt meg. Ellöktem a kezét.
- Megígérted... - ismételtem dühösen.
- Csak el tudsz menni egyedül egy rohadt vérvételre!
- Azt sem tudom hol van a St. Eddwin kórház!
- Mész a főutcán aztán...
- Nem hiszem el, hogy ennyire nem figyelsz rám.
- Ne fújd fel. Sajnálom...
- Tudod mi a furcsa? Az, hogy én meg te hasonlóak vagyunk, Kimivel meg teljesen különbözőek. Ő mégis sokkal jobban ismer és jobban megért mint te. - sziszegtem.
- Tessék, akkor rohanj hozzá. - dobta oda nekem a Ferrarim kulcsát. Lehajtotta a fejét. Láttam rajta, hogy ideges. Aztán lassan rámnézett:
- Szereted Kimit? - a szemem megtelt könnyel.
- Téged szeretlek... de azért kösz - kaptam fel kulcsot
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
