3. történet 27. rész

  2010.01.25. 15:18

 

A futamot a boxban toporogtam végig. Szegény Kimit dugignyomták fájdalomcsillapítóval. A rajtnál lecsúszott egy helyet. Amikor visszaelőzött, a vágó legalább négyszer ismételte meg lassítva azt a mozdulatot, ahogy felpattanok és belöklözök a levegőbe.

- Kicsit gyengül a látásom. - közölte Kimi. (aki ennyiből nem értené - a csapatrádiót hallgattam) Frednek minden szarul ment, így tizenhét körrel a vége előtt be is jött.

Kimi jól ment, nemsokára második lett. Az első Braivera volt, aki tavaly is volt versenyben, csak ahogy Kimi fogalmazott "senkinek nem tűnt fel" ugyanis akkor még szar volt a Mercedes. Most meg már jó. Braviera  egy... hm... káromkodni nem akarok, de szeretnék, hogy élethűen kifejezzem, milyen ő... egyébként a tizenkét év körüli korosztály szerint "jaj, annyira cuki, állati ariii" de egyébként persze nem. Brazil, kreol bőrű, fekete hajú, vakítóan fehér fogsorral és elég cingár testalkattal. Egyszóval: UTÁLJUK. Kissé ideges voltam mikor két kör volt hátra a versenyből és Kimi előzni próbált. Önkéntelenül bleszóltam a csapatrádióba:

- Orral balra, Kimi... orral balra, ne jobra... - az viszont kiment a fejemből, hogy voltaképpen mikrofonom is van. Kimi váratlanul balra húzta az autót. A csapatban még a mozgáskorlátozott, öreg Joanna néni is felpattant (persze felmerül a kérdés, hogy akkor mi a francért korlátozott a mozgásban?) És Kimi megelőzte azt a seggfejt.

 

 

A hangerő, amivel ordított a tömeg, mikor Kimi nyert, mindent elárult. Kiszállt és ugrált az orrkúpon egy kicsit. Kezembe nyomta a bukósisakot:

- Hogy vagy? - ordítottam.

- Most legalább érdekel. - röhögött. - Soha jobban. - Azt azért tényleg nehéz elképzelni, hogy milyen élete van Kiminek Jenni mellett, ha eddigi élete legjobb pillanata egy gerinc-szétcseszés utáni begyógyszerezett, kimerítő nap, de mindegy... - Kösz.

- Mit? - kérdeztem.

- Azt az előzést... gondolkodtam rajta, hogy hogy csináljam...

 

a pezsgőjét ledobta. No persze majdnem elejtettem.

 

 

Kimi pillanatnyilag harmadik a világbajnokságban. Második Seb... első pedig a blööö... Braivera, aki a verseny után azzal magyarázta azt az előzést, hogy félt attól, hogy Kimi nekimegy...  ha-ha-ha. Igazán vicces fiú ez a Bravi.

 

 

 

Bastian olyan váratlanul ment el, mint amilyen váratlanul érkezett. Bár nem csodálom, hogy nem szeretné lekésni a saját meccsét, egyébként is megígérte, hogy nemsokára viszajön.

 

 

Kimi bejött a szobámba és levágta magát az ágyra:

- Jössz velem ma egy valami buliba? Vagy nemtom... szóval jön pár haverom.

- Benne vagyok, úgysincs jobb dolgom. Egyébként hová mentek? - kérdeztem érdeklődve,  miközben egy újabb ruhát dobtam a bőröndömbe.

- Fogalmam sincs - vont vállat.

- És mennyi az a pár haver?

- Nyolc-kilenc. - számolt fejben Kimi. - Egész jó fejek. Elleszel velük.

 

 

Az, hogy "el leszek velük" az egy elég komplex megfogalmazás. Szerintem fel sem tűnt nagy részüknek, hogy ott vagyok. Nem minth bántam volna, de más fogadtatásra számítottam. A mellettem ülő huszonöt körüli srác egész jó fej volt, sőt, a többi finnhez képest nagyon is jó fej volt. Viszonylag keveset ittak. (mármint Kimi legalábbis) egészen addig jól elvoltunk, amíg Kiminek meg nem csörrent a telefonja. Mosolygva felvette:

- Szia... mi? ez meg hogy jön ide? - kérdezte kissé dühösen, aztán lopva rámpillantott. - igen...  igen, ittvan... semmi közöm nincs hozzá, nem kell rögtön felkapni a vizet... hé...? hé? Hogy mi?! - és arrébb ment. Sokáig beszélt azzal a valakivel telefonon. Dühöss volt. Nagyon dühös. De nem hallottam, hogy mit mond. Aztán ki is ment a bárból, szóval már látni sem láttam.

  Igyekeztem elterelni a gondolataimat. Biztos valami sajtós... újságíró. Kimi lerendezi és mindjárt bejön. Elmondja milyen idióták ezek aztán röhögve leül. Csak jönne már végre be!

 

 

 Pár óra múlva teljesen síkrészeg volt és valami bugyuta finn dalt énekelt.

- Kimi. - rángattam - Gyere, menjünk...

- Mi? Miee? - morogta, aztán tovább énekelt.

- A rohadt életbe, visszamegyünk. - rántottam meg olyan erővel, hogy elcsúszott az asztalon, amin eddig állt. Robbanásszerűen elaludt. Nagy nehézségek árán vonszoltam el a kocsiig...

 

Arra ébredtem, hogy valaki előttem áll. Döbbenten ültem fel az ágyamban. Kimi volt az. Támolygott.

- Jenni... - motyogta.

- Nem Jenni vagyok. - suttogtam. - Feküdj vissza. Aludj.

- Jenni. - ismételte kissé felakadt szemekkel. Dühömben felálltam, rálöktem az ágyra, ráhajítottam egy takarót és kimentem inni valamit. A torkom teljesen ki volt száradva. Mire visszamentem, Kimi elaludt. Megálltam mellette. Igyekeztem kiszedni az ÉN párnámat az Ő feje alól. Nekem kell az a párna. Anélkül én nem alszok, akármelyik pilóta is aludt el rajta. Hm... Ha egyik kezemmel megtámasztom... akkor talán... - Kimi olyan hirtelen kapta el a kezemet, hogy felsikoltottam.

- Basszus, minek hozod rám a szívbajt? - dohogtam.

- Neee... ij... csaak én vaaajok. - motyogta féljózanul.

- Kimi, figyelj. Nekem kell az a párna!

- Meiiik?- kérdezte fájdalmasan.

- Amelyiken fekszel.

- Mééér, hol 'an?

- Alattad! - fakadtam ki. Kimi váratlanul magához rántott, aminek következtében végigvágódtam az ágyon (sajog a lábam. SAJOG. Áú...)

 

 

Szóval Kimi Räikkönen mellett ébredtem. Aki szemmel láthatóan elég rosszul volt. Főleg mikor fel is ébredt:

- Jesszus... - kapott a fejéhez, miközben fájdalmas grimaszba torzult az arca. Hozzá akartam érni, de kitért a kezem elől.

- Khm... mit lehet csinálni másnaposság ellen? - kérdezte.

- Nem ennyit inni legközelebb. - vágtam fejbe a párnávaldühösen. - Mit gondolsz, ki lökdösött el a kocsiig?!

- Köszönöm. - mondta hálásan. - Ugye... öhm... nem akartalak se lesmárolni... se semmi? Ugye?- nézett az ágyra.

- Nem, csak az éjszaka közepén odaráncigáltál magad mellé én meg már álmos voltam ellenkezni.

- Áh, értem, bocsánat...

- Ki telefonált tegnap?

- Hm?

- Ne áltasd magad. Észrevettem. Ki keresett?

- Jenni. - fordult el kissé.

- Rólam beszéltetek, ugye?

- Én...

- Kimi!

- Igen... volt rólad is szó. - ismerte el zavartan. Megköszörülte a torkát, lassan feltápászkodott. Kissé dülöngélt.

- Hé. - fogtam meg a kezét - Lehetőleg ne ess el. - Ránéztem. Hirtelen mintha zuhantam volna két emeletet. Miért nem vettem észre sohasem?! Kimi szeme szinte emberfeletti volt. Láttam a környezetem tükörképét... mintha egy más világot látnék a szemében... mintha... talán...

- Öhh... figyelj. - lépett hátrébb. - El kell mennem Lottáért, egy hétig velem lesz. Nemsokára... visszajövök... jó?

- Kimi! - szóltam utána.

- Igen?

- Legalább mosd le az arcod ideg vízzel, mert ha Jenni így meglát, nem hiszem, hogy szivesen hagyja rád a lányát egy hétre...