Amint beléptünk, megcsapott minket a súlyos süteményillat. Kimi felakasztotta a pulcsiját a fogasra. Rami előlépett.
- Szia, Pilar - köszönt, aztán Kimihez fordult és erőből vállon vágta. Tátott szájjal néztem Ramire.
- Ó, hát, tudod, két éve azt mondtam neki, fog ő még futamot nyerni F1-ben, de ő bizonygatta, hogy neeeem, ő már csak rallynek él.
- Hülyegyerek - mondta Kimi elkeseredetten és ő is vállba vágta Ramit.
- na, ezt miért kaptam? - ellenkezett Rami. Láthatóan jobban fájt neki az ütés, mint Kiminek az előbbi. 
- Azt mondtad nem esnél hasra, ha egyszer látnád Pilar Vanderfsottot, most meg másfél órája bámulod.
- Takarodj már a francba, nem is igaz! - ellenkezett.
- Amúgy anya, apa?
- Apa elvitte anyát valami boltba venni valami izét a hogyishívjákhoz...
- Kész szótár vagy. Pilar, megnézed a régi szobámat?
- Persze. - mondtam és követtem a Ramire sötét pillantásokat vető Kimit fel egy lépcsőn, aztán az egyszerű fehér ajtó mögött ott rejtőzött a régi szobája. Tele volt plakátolva autókkal. Rally... F1... mindenféle közúti kocsi...
- Ez nagyon jó... - nevettem. Felvettem a földről egy fotót, amin a tizenhat éves Kimi volt. Rá volt firkantva, hogy hol készült a fotó. - Alig változtál - mondtam.
- Ja, persze, csak most kétszer annyi vagyok - rázta meg a fejét - Alig változtam... mutasd csak azt a képet! - viccelődött.



- Pilar, mond meg nyugodtan, ha nem ízlik - nézett rám Paula biztatóan a rengeteg kaja fölött.
- Jaj, dehogy, csak a szarvashús az egyetlen... illetve az egyik dolog, amire allergiás vagyok - helyesbítettem.
- Mi a másik? - nézett rám Kimi teliszájjal.
- Te. - feleltem gondolkodás nélkül, mire Matti elvigyorodott.
- heh... és azt tudjátok, hogy én mire vagyok allergiás? - kérdezte fennhangon a sértett Kimi.
- Hát persze. A beszédre - mondta Paula, aztán kivitte a rénszarvast.



- Kimi... csak azt akartam kérdezni... - léptem be a szobájába, aztán elhallgattam. Kimi rám nézett.
- Igen? - A hangja tompán jutott el a tudatomig. A fejem előrebukott és ha Kimi nem kap l, összeesek.
- Pilar... Pilar, mi a baj?

kábé öt perc elteltével kinyitottam a szememet. megpillantottam az aggódó Räikkönent, aki engem szólongatott.
- Nos, jobban vagy? - kérdezte.
- Csak elszédültem.
- Pilar, két héten belül harmadjára ájulsz el 'csak úgy' Szerinted ez normális?
- Hát...
- Majd én megmondom: nem, nem normális. Na gyere. Megyünk orvoshoz.
- Semmi szükség rá - ellenkeztem, de Kimi már a kocsija felé tuszkolt.



- Szédülök. - panaszoltam. Kimi a szemét forgatta:
- én meg nem érzem a lábamat. - hirtelen odakaptam a fejemet.
- Hogyhogy nem érzed a lábadat?
- Úgy, hogy mivel félórája a lábaimon fekszel, teljesen lezsibbadt mind a kettő.
- Ja - vontam vállat. nem mozdultam - Nézd, tényleg semmi szükség nem volt arra, hogy most elhozz ide, mostmár jól vagyok és...
- Kisasszony, befáradna? A barátja kint megvárhatja. - jött ki egy ápolónő.
- Ő nem a... - kezdtem, aztán megráztam a fejemet: - mindegy.


Az orvos sokáig hümögött, aztán rám nézett:
- Sajnálom, hogy nekem kell közölnöm, de egyik babának sem dobog a szíve...






-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*...::: Három hónap múlva :::...*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*



Jobban vagyok. Persze, furcsa ezt mondani... de határozottan jobban érzem magam. Egyre kevesebbet gondolok erre az egészre. Meg aztán... minden olyan, mint régen. Levetkőztem ezt a beújult, nagyon gáz arrogáns stílust és megint az a bulizós, ivós Pilar vagyok, aki régen. Na jó, nem bulizok állandóan és nem szoktam lerészegedni, de... akkor is minden rendben. Bastian és én azt hiszem... mi is olyanok vagyunk, mint régen. És így együtt minden: hogy újra vezetek (persze csak tesztpilóta vagyok így is az évben), hogy Bastian megint az a hülyéskedős, hogy én nem szólok be mindenkinek lépten-nyomon, hogy én és May kibékültünk... ez így együtt képes feledtetni velem mindazt, amin az utóbbi időben keresztülmentem. Persze nagyon nehéz volt, de... ha hiszek Bastian szemszögének (márpedig miért is ne hinnék?) akkor talán jobb így. Ennek az egész tortúrának köszönhetem, hogy Bastian és én nem csak tévében látjuk egymást, azt is csak néhanapján és lehet, hogy tényleg túl fiatal voltam hozzá...