Reggel kissé zakatolt a fejem. Ásítva néztem az órára. Reggel hat. Te jó isten, minek keltem még fel? Ja, megvan. Mert Stef ököllel esik nekem ha két percet merek késni. A hajammal nem tudom mit csináltam éjszaka, de ha fél percen belül nem tudom kifésülni istenuccse hozom a kisollót. Áh, még jobb ötlet. Hajat mosok mert vizesen könnyebb kifésülni.
  Tehát háromnegyedkor (ugye most kéne indulni) még vizes hajjal rohangáltam a szobába. Dobtam Kiminek egy sms-t, hogy felkészítse Stefanot lelkileg a késésemre.
   A rohadt életbe. Nincs meg a Ferraris pulcsim. A női magazinok helyett valaki adhatna egy lexikont azok számára, akiknek Stefano Domenicali a csapatfőnökük. Huh... hát akkor nem tudok mást csinálni meghallgatok egy előadást a csapatruházat fontosságáról. Felszedtem a földről a fekete Lacoste pólómat. Legfeljebb aláírom filctollal és cső van. Áh, nem merő kóc a hajam, már jobban érzem magamat.


hét után húsz perccel rontottam be. Szememmel Stefet kerestem. Egyszercsak valaki megbökött. Hátrafordultam:
- Szia - mondtam.
- Hello. - mosolyodott el Kimi. - Stef... öö... félre vár minket. - nevetett.
- Mi? Azt írta, hogy...
- Úgy hívják óraátállítás, kicsikém.
- Ó, a francba. Tényleg. Nem baj legalább nem fog lecseszni.
- És hol a Ferraris egyenruhád? - huzigálta meg a pólóm alját.
- Hagyj békén. - forgattam a szemeimet. - Na, igyunk egy kávét. - indítványoztam. Alighogy leültünk, Stacy egy halom papírral előttem termett.
- Gondolhattam volna, hogy már egy kávét sem ihatok meg - jegyeztem meg epésen.
- Ne hisztizz, kicsi drágám, sok mindent el kell mondjak - vigyorodott el Stacy - Ja, szia Kimi.
- Kösz, hogy észrevettél.
- Nincs mit.



- Igen. Utána... itt van még ez a kis interjú...
- Stacy. Tavaly egész évben nem volt ilyen sok szar! - sopánkodtam.
- Remek. Mondj fel. - dőlt hátra a székében. - Amúgy Christian Horner holnap vár az irodájában. és miközben ezt mondta olyan szerződésszag lengte körül. Érted.
- Ahham.
- Akkor a McLarennek megmondjam, hogy esély sincs rá? - kérdezte reménykedve.
- Áh, nem kell - nyújtóztam. - Hadd álmodozzanak. Most bocs, megyek Stefhez.
- Jó, de ezt vedd fel - nyomott a kezembe egy Ferraris pólót - Ha így meglát, meg is öl rögtön.



- Felhívnám a figyelmedet, hogy én időben itt voltam - vigyorogtam Stefre, mire mellettem Kimi felröhögött. Oldalba löktem, mire igyekezett köhögésnek álcázni mindent, aminek következtében Stefano arcán komoly aggódást láttam az iránt, hogy Kimi leokádja a vadiúj perzsaszőnyegét.
- Tudom, Pilar.
- De Fred elkésett! - lelkesedtem. Micsoda öröm, hogy nem ÉN kések el, hanem Ő. Nahát, ez tök vicces. Hé, emberek, megéri korábban felkelni, de komolyan.
- Fred nem elkésett. - mondta fel sem nézve a rengeteg papírból. Legközelebb közölni fogom vele, hogy mindig beletapos a lelkivilágom kellős közepébe. Ennyit erről a kárörvendő jókedvről.
- Akkor mi van vele? - kérdeztem közönyösen.
- Ma hajnalban karambolozott és frontálisan ütközött egy teherautóval. - mondta Stef.Oldalra néztem. Nem csak nekem, Kiminek is tátva maradt a szája.
- Mi van?
- Jól van, de nem fog autóba ülni. Ezért hívtalak ide titeket. Pilar, autóba ülsz holnap?
- Természetesen, de minek ide Kimi? Egyedül már dönteni sem dönthetek?
- De... persze...csak... - vakarta meg zavartan a haját. Kiminek esett le hamarabb.
- Te hülye csak nem hiszed el tényleg járunk? - támadta le a csapatfőnököt.
- Gondoltam én... csak... nem voltam benne egészen biztos... - mondta és nagyon zavarban volt. - Egyébként Fred... csak a lábát törte el hála a Jóistennek.



Egész szabadedzésen végig kint köröztem. Hm, nem is rossz. Úgyértem, elég jól megyek meg kell hagyni. Kifulladva mentem vissza a szállodába. Bastian sehol. Wáhá, ezt utálom. Jaj, de itt egy kis papírfecni. 'Elmentem majd jövök' nahát, Bastian ezek az információk. Kopognak. Persze, hogy abban a pillanatban, ahogy kijövök a zuhany alól. tetszik ez a nap, de halálkomolyan. Felvettem valamit ami a kezem ügyébe akadt, aztán kinyitottam az ajtót.
- Szia Lukas. - mosolyodtam el. - Bastian nincs itt.
- Szia. Igazából... hozzád jöttem. - mondta bizonytalanul.
- Oké. Ülj le - zártam be az ajtót. Lehuppant a kanapéra. Miután kihúzta maga alól a Ferraris pólómat (A francba, szóval itt volt) hozzám fordult. Látszott rajta, hogy nehezen szólal meg. Mikor elszánta magát végre, Domin nekirontott. Lukas egy ideig nevetett és vakarta a füle tövét, aztán megint megkomolyodott.
- Szóval... Elzáról lenne szó. - mondta kiszáradt torokkal. - Meg szeretném kérdezni, hogy te tudtál e erről az egészről. - összevontam a szemöldökömet. - Hát tudod nem? Vagyis... - zavarban volt és a kezét tördelte - Hogy most ezt miattam csinálja? Vagy hogy tényleg vagy...?
- Mi van? Mond normálisan.
- Hát, hogy Ronaldóval jár. Azt... direkt csinálja?- kérdezte nagy szemekkel.
- Én erről nem tudtam. - motyogtam. Ránéztem. - azóta nem beszéltél vele?
- Nem. Pedig... pedig... lenne mit. - lehelte. - Szerettem, hogy egyfolytában fecseg. Meg... hasonlók. - nézett rám, aztán hirtelen, mintha elszégyellte volna magát, megkérdezte: - És te? Mi újság?
- Hozzád képest semmi izgalmas - mosolyodtam el.
- Bastian hová ment?
- Asszem öltönyt venni valami sznob partira.
- Értem. Nem mondta, mikor jön?
- Csak annyit mondott, hogy 'majd jön'.
- A hülyéje.
- Szóval nem csak én látom így. Megvárod?
- Azt hiszem igen.



- Bastian, Lukas vár. - nyitottam ki az ajtót.
- És más nem vár? - kérdezte kissé gúnyosan.
- Ja de. Domin. Várja, hogy megetesd.
- És más?
- Had gondolkodjak... na gyere már. - nevettem.


Másnap Kimi a szabadedzés első három percében lerobbant. Mivel nem tudták megcsinálni a kocsiját, a hülyéje magára szedte a rádiómat és attól kezdve ő irányított.
- Mennyit megy Hamilton? - kérdeztem.
- Ööö. Sokat. Vagyishogy keveset. Mármint sokat megy, ami kevés ahhoz hogy elöl legyen. vagyis...
- Kuss.