Összerándultam és a hang irányába fordultam. Mark összehúzott szemekkel támaszkodott az ajtónak. Kimi lassan elhúzta a kezét a derekamról és elfordult. Én sem akartam, hogy összeakadjon a tekintetünk.
- Persze - motyogtam. - Kint leszek. - indultam az ajtó felé. Mark lustán arrébb ment, hogy elférjek.

Leültem a lépcsőre és teljesen üres fejjel meredtem magam elé. Páran lézengtek a Home-ban, mindenki ünnepelt. Pudli egyszerre leült mellém. Nem szólt semmit és ennek most szívből örültem. Félrehajtottam a fejemet.
- Mond, Pudli, van szint a barátság és a szerelem között? - kérdeztem elgyötört hangon.
- Van - bólintott - De ez nem kézzelfogható dolog, tehát nem igazán van értelme ezen aggódni. - rázta meg a fejét, aztán lassan elhatározta magát és csendesen megkérdezte: - Kimiről van szó, igaz? - Válasz helyett kezembe temettem az arcomat. Pudli mozdulatlan maradt, aminek nagyon örültem, ugyanis ha most átölelt volna és a szememet törölgeti a rózsaszín ékszerekkel teleaggatott kezével biztos, hogy tettem volna róla, hogy kevesebb haja legyen.
- Pilar velem jönnél? - kérdezte keményen Mark ekkor mögöttem. Pudlira vetett egy futópillantást, aztán kinyitotta az irodája ajtaját.
- Leülhetek? - próbáltam könnyedén kérdezni, de mivel nem válaszolt úgy döntöttem inkább állok. Mark egy ideig kerste a szavakat, aztán nekem szegezte a kérdést:
- Mi van közted meg Kimi között?
- Semmi - mondtam gyorsan - Mármint Kimi a legjobb haverom, de...
- Ah - nevetett fel gúnyosan - Legjobb haverod. És mikor gratulálni akarok neki ott smároltok a falnál.
- De...
- Nincs de, Pilar. Ő nem a haverod.
- Dehogynem. Nagyon bírom és ő is engem.
- Na, ennyi azért nekem is lejött.
- Ő csak a barátom.
- Ó, igen? Haverkodjunk már mi is össze jobban, Pilar! - kiáltott fel hirtelen - Hátha nekem is megleszel. - mondta epésen, mire gondolkodás nélkül ökölbe szorítottam a kezemet és az arcába csaptam. Összegörnyedt a fájdalomtól.
- Hogy lehetsz ilyen? - kérdeztem csendesen
- Úgy, hogy tönkrecseszed a pilótámat. - morogta de alig értettem, amit mondott. Hirtelen a padlóra köpött egy csomó vért.
- Nem cseszem tönkre - tiltakoztam, majd az ajtóhoz léptem, de még visszafordultam: - Remélem nem leszel jobban.


Levágtam a táskámat és szinte menekültem a szobából, mert nem bírtam volna Kimi szemeibe nézni. De pechemre mikor ki akartam "menekülni" a lakosztályból, belefutottam Kimibe.
- Oh, Kimi én... - rázkódtam meg és tovább akartam menni, de elkapta a könyökömet és lágyan visszatuszkolt.
- Felnőtt emberek vagyunk - közölte elmosolyodva.
- Jó. Oké... - törődtem bele. Megvártam amíg kényelmesen elfekszik a kanapén, odaültem a lábához aztán megremegett a hangom:
- Nem kellett volna csókolóznunk. Mármint... hülyeség volt tőlünk.
- Egy aprócska dolog kimaradt - ült fel - Voltaképpen te smároltál le engem.
- Ó, igen, bocsáss meg el is felejtettem, hogy te csak álltál mint valami szobor. - kaptam fel a vizet.
- Jó, az talán túlzás, beismerem, hibás vagyok de nem én kezdtem.
- Nem lehetne ezen túljutni? - kérdeztem szomorkásan - Tehát nagyon sajnálom. Csak kiszálltam abból a kurva kocsiból és rohantam és győztünk és minden összejött. - motyogtam.
- Az a gond, hogy te ezt kicsit másképp képzeled, mint ahogy volt. - mondta Kimi. - Szóval te elmeséled mint a gyerekeknek, hogy kiszálltál azt se tudtad hol vagy ki vagy berohantál ÉN lesmároltalak ésatöbbi. Nincs szükségem semmi mentegetőzésre. bejöttél lesmároltál, jó, ennél a pontnál kicsit én is beszálltam és... ennyi.
- Oké, látom neked sem jelentett többet mint nekem és engem most csak ez érdekelt, köszönöm a bizalmat. - csattantam fel.
- Nem mondtam, hogy nem jelentett semmit. - mondta. Érdekes fejet vághattam, mert elnevette magát: - Csak hülyéskedtem.
- Szóval szerinted ez ilyen rohadt vicces! - fakadtam ki.
- Hé. Csak smároltunk. Nem volt semmi több. Amúgy meg már nem teljesen mindegy?
- Mindegy?
- Hát már megtörtént. Akármit is csinálsz. Mit mondott Mark?
- Hm. - mosolyodtam el gúnyosan - Szeretne összehaverkodni velem, hátha vele is összeállok.
- Ez mekkora paraszt - rázta meg a fejét hitetlenkedve. - Nekem is jött ott Jennivel.
- Jó, azért közted meg Jenni közt cseppet kevesebb van már, mint köztem meg Bastian közt.
- Bocs, hogy rossz embert vettem feleségül! - csattant fel mérgesen, felállt, majd ivott egy pohár Pepsit.
- Tudod, hogy nem úgy értettem.
- Na, ezt azért elég nehéz máshogy érteni. Köszönöm, Pilar, már emlékeztettél elégszer, hogy neked milyen tökéletes boldog házasságod van, én meg milyen szar vagyok.
- Kimi... ezt most kicsit tényleg félreértetted.
- Mert én ilyen nagyon hülye vagyok, ugye?
- Jó, majd ha lehet veled beszélni, szólj. - álltam fel. Kijelentkeztem a hotelből és felhívtam Bastiant:
- Szia. Tudunk együtt hazamenni? - kérdeztem.
- Öümm. Igen, de elég éhes vagyok még nem kajáltam semmit.
- Én sem.
- Jó, olyan fél óra múlva ott vagyok, jó?
- Melyik kocsival vagy?
- A nagy döggel.
- Szuper. Siess.
- Ha-ha.



- Na végre - szálltam be a Range Roverbe. - Azt mondtad fél óra lesz. - pusziltam meg.
- Sajnálom, szegény balga fejem... - rázta meg a fejét színpadiasan. - Egyből haza? - nézett rám.
- Igen. - sóhajtottam fel - Azt hiszem nem jövök a következő futamra.
- Nocsak. - vonta fel a szemöldökét. - Stef kirúgott?
- Majdnem... - mosolyodtam el halványan - Nem. Csak... kicsit elegem van belőle. Mármint nem Stefből, hanem ebből az egészből. De előtte vegyünk valami kaját, mert otthon sincs semmi. - javasoltam.
- Oké. - mondta. Már kábé húsz perce mentünk teljes némaságban. Lerítt róla, hogy szívesen beszélgetne velem, vagy valami, de egyszerűen nem bírtam.
- Lukasnak van egy új barátnője - vetette fel ekkor. Felpillantottam.
- Nocsak. Honnan ismeri?
- Hát... fogalmam sincs.
- És normális a csaj legalább?
- Fogjuk rá. - állította le a kocsit az áruház előtt.- Na támadjuk meg a mirelit pultot - viccelődött miközben kiszállt a kocsiból. Kedvetlenül kászálódtam ki.

A zene harsogott a plafonra erősített hangszórókból. A neonlámpák fénye bántotta a szememet és olyan sok ember tolong itt, mint a kivégzéseken a 17. század környékén. Bastiannak úgy látszik most jókedve van. Mosolyra fakaszt azzal, hogy mindenki miket bámul, ugyanis már jó ideje fején egyensúlyoz egy doboz tejet. És most itt állunk a csokipult előtt. Máskor csillog a szemem, ha ez előtt állok, most viszont... áh, nincs kedvem semmihez.
- Bastian... - mondtam halkan. Levette fejéről a tejet és hozzám fordult.
- Igen?
- Nem veszed észre, hogy milyen kurvarosszul érzem magamat? - Lehervadt a mosoly az arcáról és felsóhajtott.
- Dehogynem. Csak várom, hogy mond már el. De ha nem akarod... - birizgálta ujjával a bevásárlókosarat - Hát akkor nem kell.
- De. Azt hiszem el akarom. - mondtam.
- Hát akkor rajta - lépett közelebb.
- Figyelj - kezdtem - én... smároltam valakivel. Nem volt több, de... teljesen józan voltam és nagyon bánt. Sajnálom. - ráztam meg a fejemet és hátra sem nézve kimentem az áruházból. Terv szerint beültem volna a kocsiba, de nem hoztam a kulcsot. Az eső szakadt. Egy idő után éreztem, ahogy az izmaim lefagynak. Aztán Bastian megállt mellettem. Észre sem vettem, ahogy eljön a parkolóig... Kezembe nyomott egy nagy papírpoharat, ami dugig volt epres shake-kel, aztán magához ölelt. Csöpögött a víz a pólójából.