- Tudod, rohadtul örülök ennek. - suttogta. Az emberek furcsán néztek ránk, mivel két centire az autótól a szakadó esőben ölelkezünk és beszélgetünk. Összeszorított a szememet.
- Sajnálom. - mondtam és a hangom be volt rekedve.
- jaj, nem, ne értsd félre - mondta elmosolyodva. maga felé fordította az arcomat. - Én ezt komolyan mondtam.
- Bastian, azzal a mondatommal, hogy lesmároltam valakit, a valakivel nem rád céloztam.
- Gondoltam - nevetett.- De... én tényleg örülök neki. Mármint látszik, hogy bízhatok benned...
- Te lázas vagy vagy nekem kerülte el a figyelmemet, hogy agyilag többet érnék egy darab zoknival?
- Héé... - mosolyodott el - várj meg amíg befejezem. Szóval, hogyha tényleg csak egy csók volt akkor tök jó, hogy már ennyitől szarul érzed magad.
- De kedves. - horkantam fel.
- De az még jobb, hogy elmondtad.
- Most, hogy mindenki nagyon örül beülhetnénk? - kérdeztem dideregve.
- Ja. Persze. Bocs. - vette le és adta oda nekem a sportzakóját.
- Mondtam én, hogy hülye vagy - ráztam meg a fejemet lemondóan - Bastian ez majdnem vizesebb, mint az enyém.
- Ó, tényleg, rám is esett az eső... - kapott észbe, aztán kiszedte a csomagtartóból a táskáját, kicibált belőle egy gyűrött pólót és az ölembe dobta. - Remélem Christian Audigier megfelel a kisasszonynak - hajolt meg színpadiasan.
- Meg - nevettem és magamra húztam a szürke pólóját.


- Mondd, Pilar, szerinted mennyire biztonságos így vezetni? - kérdezte Bastian. A nyakán lógtam, ő fél percenként nézett az útra és félkézzel vezetett.
- Semennyire - vontam vállat. - Add át.
- Nincs szükség rá, hogy belemenjünk az árokba.
- Kezdesz túl nagyképű lenni - mondtam megjátszva a sértődöttet, mire Bastian felvette a bunkó-paraszt-elnevezésű arckifejezését:
- Tudod régen egoista voltam, de mostmár tökéletes vagyok - mondta, mire kitört belőlem a nevetés.
- Mr. Tökéletes, átadnád végre a kormányt?
- Ha nem baj inkább ülj te ide, tudod, ha odaadom a kormányt valószínűleg elromlik a kocsi.
- Ez nagyon fájt. Ez hülye poén volt. Te jó ég. - röhögtem. Aztán hirtelen észbe kaptam.
- Hányadika van?
- Tíz. Miért? - kérdezte Bastian. Nem hiszem el. Elfelejtette, hogy holnap lesz a születésnapom...? Najó, nem lényeges, de én sem felejtem el az övét.



Arra ébredtem, hogy Bastian kivesz a kocsiból.
- Felébredtél? - kérdezte ijedten.
- Hmmm - motyogtam. Tökre úgy emlékeztem, hogy már hazaértünk egyszer.
- Aludj Pilar. - mondta Bastian szelíden.



Reggel keltem fel. Kinyújtózkodtam és...
- A picsába. - morogtam. Hol lehetek? Valami nagy lakásban voltam, csokibarna bútorok és hófehér falak vettek körül. Egy ideig bolyongtam, de Bastiant sem találtam sehol. Se a mobilomat, amivel elérhettem volna valamit. Aztán egy ajtó előtt egy cetli várt:
Jöhetsz, Pilar! Beléptem. Egyszerre ugrott az ölembe May, Tatja és Katie. Bastian, Lukas, Tobias és Sebastian a háttérben röhögtek rajtam.
- Rohadj meg. - bokszoltam a férjem vállába, mire egy hirtelen mozdulattal felkapott a hátára.
- Emberek, mutassuk még meg, mik vannak még itt! - kiáltotta nevetve és kicipelt a teraszra. Elakadt a szavam. Egy minden extrával felszerelt gokartpálya. Sikítani akarok!
- És most vettél egy házat is? - kérdeztem lelkesen.
- Nos nem tudod én már egy ideje itt lakok, csak a feleségem... nem tudom ismered e... ő azt mondta, nem akar Olaszországba költözni.
- Nem, nem ismerem. - mondtam és letüdőztem a hírt, hogy Németország helyet suttyomban átcsempésztek Olaszba az éjszaka folyamán. - Én is ide költözök! - ugrottam a nyakába.
- 'A gokartpályámba szeretett bele' - mondta Bastian nevetve. - Na, gyere - fogott kézen - Tudod három hétig egy évvel kevesebb lesz köztünk. - kacsintott.
- Öreg vagy már. - mondtam. - Majdnem huszonnyolc éves... mmm...
- Pilar, hogy lehetsz ilyen? - borult ki. - Ne emlékeztess a koromra, kérlek.
- Bastian. Huszonnyolc az nagyon kevés.
- Nagyon... mindegy, ülj le. - húzott le a térdére. May és Tatja hatalmas tortát egyensúlyoztak be. Mindenféle színű marcipánnal volt burkolva és egy kertet mintázott.
- Arra akarsz célozni, hogy vonuljunk vissza és legyünk parasztok? - kérdeztem Bastiant.
- Nem, de ez volt a legdrágább torta a cukrászdában.
- Igaz. És te már amúgy is az vagy. - mutatott rá Tobias.


Egy nagy halom ajándékot kaptam. És várt pár csomag is. Például egy rózsaszín selyempapíros, rózsaszín masnis Pudlitól. Ezt bontottam ki először. Körülbelül tizenhétféle csokoládé volt benne, mindegyik rózsaszín csomagolással. Ez kész. A saját személyi edzőm csokival töm. Ronaldtól tavaly vegetáriánus receptkönyvet kaptam. May vett nekem egy pár cipőt. (Hű, milyen meglepő!) Épp az anya nagyon kötött pulóver alakú csomagját bontogattam, mikor Bastian átkarolt.
- Kipróbáltad már a gokartpályát? Még senki nem ment rajta. - Kiejtettem kezemből a csomagot.
- Az az enyém? - motyogtam - Azt te nekem építtetted?
- Miért mit hittél? - fortyant fel. - Kiszúrom a szemedet egy nyolcvan eurós tortával?
- Nyolcvan eurót kiadtál egy tortáért? - hüledeztem, de ő kézen fogott:
- Gyere mááár... - húzott ki. Nem értettem, mire ez a nagy sietség. Aztán kint megláttam. A fél csapat állt kint és még jó néhányan a boxutcából. Ugyanolyan pólót viseltek Happy B'Day Pilar felirattal.
- Ti hülyék vagytok! - kiáltottam fel teljes döbbenettel.
- Köszönjük. - nevetett Nathan. - Nézd, ezt csináltuk neked. - nyomott a kezembe egy dobozt. Kinyitottam aztán ajándékom tüzetesebb átvizsgálása után felnevettem. Egy bukósisak volt. Rajta volt az egyik fotóm, amikor éppen azon hülyéskedtünk Kimivel, ki tud hülyébb pofát vágni. Sokat elárul a képről, hogy én nyertem. Tehát a nyelvnyujtogatós, félig röhögő arcképem volt a sisakon, aláírva pedig:"24 vagyok...téééényleg"
- Stefano üzeni, hogy sajnálja, hogy nem lehet itt. De majd felhív.
- Remek. - csaptam össze a kezemet. - Na ki kér tortát?


Nyolcszor szálltam be abba a gokartba és nyolcszor vertem szét mindenkit, aki be mert még szállni a többi kart valamelyikébe. Jaime én, Nathan és Seb egész sokszor mentünk. Egész megszerettem Jaimét. Lehet, hogy nem is fogom többször le "kisköcsögözni".
- Elég gáz, hogy lever minket egy csaj. - veregette meg Jaime Sebi hátát egy újabb sikertelen nyerési kísérletük után.
- Mond, ezt te most veszed észre? - kérdezte Sebi kissé döbbenten - Miután már két világbajnokságot megnyert?! Hát gratulálok...
- Pilar - nézett rám Bastian. - többiek - nézett jelentőségteljesen rájuk - Tájékoztatlak titeket, hogy bent már oldottabb a hangulat és van mit enni inni. Nem jösztök?
- De, csak megyünk egy utolsót. - néztem szépen Bastianra.
- Kicsi Pilar, nem tiportad még elég férfi büszkeségét a porba ma? - sóhajtott fel.
- Na jó, rendben.


Már mindenki javában öntötte magába a vodkát és egyéb finomságokat, mikor Sebi elrángatott.
- Hé, mi a baj? - kérdeztem furcsa arckifejezése láttán.
- Figyelj, Pilar... tudom, hogy nekem van a legkevesebb közöm hozzá, de... - ekkor megjelent a folyosón a nevető May és Tatja. Sebinek úgy látszik, most nem éppen a barátnőjéhez volt hangulata, ugyanis tovább lökdösött egészen ki a gokartpályára, ahol éjjeli egy óra lévén nyilván senki nem tartózkodott. Feltornáztam magam a gumifalra.
- Nos? - vontam fel a szemöldökömet kérdőn.
- Nagyon sajnálom, lehet, hogy egész életedben nem fogsz hozzám szólni...
- Sebi, megijesztesz, hozzád szólok, csak nyögd ki.
- Tudod, én egész jóba vagyok Kimivel. - a mondat hallatára tüntetően elfordítottam a fejemet, de nem akartam félbe szakítani.
- Őt is idegesíti ez az egész...
- Milyen egész? - kérdeztem élesen, mire Sebi habogni kezdett:
- Hát... mármint csak... én persze nem tudhatom, annyit, hogy...
- Elmondta, hogy lesmároltam futam után, ugye? - kérdeztem halkan.
- Hát igen. - hajtotta le a fejét.
- És ezek után mindjárt megkérdezed, hogy mi bajom vele?! Sebi, te nem voltál ott és...
- Nem Kimi mondta. Hanem Mark.
- Ez még jobb. - mondtam epésen.
- Azért csinos kis kötés van a száján. - húzódott Sebi szája félmosolyra.
- És mit mondott Kimi? - kérdeztem és felbámultam Seb arcára, amit félig világított meg a telihold.
- Hát ő nem igazán nyilatkozik, hogy úgy mondjam. De... azt hiszem, nagyon sajnálja.
- Én is sajnálom.
- Akkor nem áshatnánk el a csatabárdot? - kérdezte könyörögve.
- Majd ha Kimi hagyja, hogy bocsánatot kérjek és ő is bocsánatot kér tőlem. - ugrottam le a gumifalról. magamon éreztem Sebi tekintetét.