- Jaj, Pilar, csak hülyéskedtem. - hallottam az ajtó mögül.
- Nem érdekel, most nincs hozzád türelmem. - kiáltottam ki. Egy ideig mozdulatlanul álltam még az ajtó mellett, aztán feltéptem a kilincset. Még mindig az önelégült mosoly bujkált az arcán.
- Sajnálom. - mondtam és láttam rajta, hogy tudja, mire gondolok.
- Én is. - vont vállat.
- Kicsit több érzéssel. - mondtam gúnyosan, mire lemondóan megrázta a fejét.
- Jössz vacsorázni? - kérdezte. Kinyitottam a számat, hogy beszóljak neki de inkább hagytam a fenébe. Egy hirtelen mozdulattal húztam fel fekete pulcsim cipzárját, aztán követtem Kimit le, az ebédlőbe. Iceman magabiztosan pattant le egy barna hajú lány mellé, aki az étlapot böngészte.
- Menjek más asztalhoz? - kérdeztem epésen. Kimi felpillantott rám. Szemeim összehúztam, kezeim csípőre tettem és a szájam egyetlen vonallá préselődött össze. Felnevetett, megrázta a fejét és mondani akart valamit, de a lány megelőzte. Elvette arca elől az étlapot és halványan elmosolyodott:
- Dehogy. - A meglepetéstől majdnem lefejeltem az asztalt. Jenni. Jenni. Jenni. Kimire pillantott.
- Hogy sikerült lecsalogatnod? Azt mondtad, nem hiszed, hogy menni fog.
- Hát igen, de... átbeszéltük a dolgokat. - bólogatott Kimi.
- Két perc alatt?
- Gyors világban élünk, Jen. - kortyolt bele az italába Kimi. Lassan magam alá húztam a széket és Jenni körmeire néztem. Mindegyik fekete volt és eszméletlenül hosszú. Te jó ég, hogy lehet vezetni körömmel?
- Ennyire? - igazgatta a haját. - Egyébként hogy vagy? - nézett rám.Nem túl biztató pillantásokat küldtem Kimi felé, aki zavartan húzogatta a kapucnija szélét.
- Soha jobban. - morogtam.
- Te is versenyzel most? - kérdezte és végre elégedett lehetett a hajával, ugyanis nem nyomogatta tovább.
- Muszáj lesz. - vontam meg a vállamat.



- Miért nem mondtad, hogy ő is itt van? - támadtam Kiminek rögtön, mihelyst a felesége látótávolságon kívül került.
- Kellett volna? - vigyorodott el.
- Ha megmondod, hogy vele vagy egy szobában azt megértettem volna, azt hittem valami...
- Nem, nem valami szőke picsával vagyok, aki csak a pénzemre utazik. - találta ki a gondolataimat - csak éppen Jennit neveztem át, hogy ne ugorjon ránk a sajtó.
- Sok értelme volt. - bosszankodtam. - És akkor ez most mit jelent? - kérdeztem, miközben kicibáltam a zsebemből a bankkártyámat és végighúztam az ajtó zárjában. Bejött mögöttem és ledobta magát az egyik fotelbe.
- És ki mondta, hogy bejöhetsz? - néztem rá felvont szemöldökkel, de a második kérdésemet figyelmen kívül hagyta és az elsőre koncentrált.
- Semmit nem jelent. Versenye lesz Maxtorral itt Montrealban.
- Ki az a Maxtor? Nem vagy rá féltékeny? - nevettem. Kimi lehunyta a szemét.
- Maxtor a lova. - felelte türelmesen.



- Még egy késés és talicskával versenyzel. - mutatott rám reggel fenyegetően a tollával Stefano.
- Csak két percet késtem. - ellenkeztem kifulladva.
- plusz egy órát. - vigyorgott fel rám Nath.
- nem nyolcra vártál? - akadtam ki.
- Hétre.
- Bocs. - sóhajtottam.
- Kivételesen semmi gond, mivel még Kimit sem látom sehol.
- Épp a pályán köröz. - mondta Mark. Szája még mindig be volt dagadva.
- Szuper, én is ki akarok menni. - vigyorodtam el, mire Stef lemondóan hajította el a papírjait.
- Ennyit a megbeszélésről. - mondta gúnyosan.




Sokáig köröztem kint, Kimi már rég bejött, de én még mindig a beállításoknál tartottam. Mire bementem, már szürkült az ég és kevesen lézengtek bent.
- Stef. - léptem oda csapatfőnökömhöz, aki bizalmatlan pillantásokkal méregetett.
- Miért félek a következő mondattól? - kérdezte óvatosan.
- El szeretnék menni a holnapi napról.
- Pilar... ez... - húzódozott, aztán rám nézett.
- De cserébe elkísérlek Maranelloba jövő héten. - játszottam ki az utolsó kártyámat, ugyanis egy hónapja a síránkozását halljuk, hogy senki nem bír elmenni vele, pedig...
- jó, legyen. - vágta rá nevetve.


Kilenc körül járt az idő, mikor bementem az - olaszországi - lakásunkba. sötét volt, tehát minimum nyolc dolognak mentem neki,  mire sikerült kitapogatni a villanykapcsolót. Basti nem volt még otthon, vagy csak nagyon jól titkolta, de nem igazán szokása magára zárni az ajtót és elbújni egy fotel alá a töksötét házban, szóval... írtam neki egy SMS-t. Holnap Németország Franciaország ellen fog játszani a legjobb kettő közé kerülésért. Olaszországban, hogy az életünk minél könnyebb legyen. Fél kettőig volt erőm várni, hogy megjöjjön. Ekkor kapcsoltam ki a laptopomat és másztam be az ágyba.

     Nem tudom, mások hogy vannak vele. Én mindig nagyon durván megérzem, ha valaki néz. És meglehetősen idegesít is. Tehát a bizonyos minden-bajom-van-mert-néznek érzésre ébredtem. Lassan nyitottam résnyire a szememet. Első pillantásom Bastianra esett. Szürke farmerben, meztelen felsőtesttel ült az ágyon. Engem nézett. Nem is... inkább bámult.
- Mi a baj? - kérdeztem az ébredés miatt rekedten.
- Nem akartalak felébreszteni. - sütötte le a szemét. - Bocs.
- Semmi baj. Hány óra. - könyököltem fel.
- Hajnali négy múlt hét perccel.
- Miért vagy fent?
- Én... - száradt ki a torka. - Semmi.
- Hé. Mi van? - ültem fel. Fáradtan dörzsöltem meg a szememet amit csak résnyire bírtam kinyitni.
- Hülyének fogsz nézni, de... azt álmodtam... azt álmodtam... azt...
- Csak nyögd ki. - támaszkodtam a kezemre.
- Autóban ültél. És van az az izé. Az, ami... mindegy. Nekimentél. És felrobbant az egész. Ugye... ilyen nem történhet meg?
- Őszinte legyek? Megtörténhet. De... kicsi esély van rá.
- Pilar, te... - rázta meg a fejét hitetlenkedve - Te nem érzel félelmet mielőtt beülsz a kocsiba? Nem... nem félsz attól, hogy nem tudom... hogy felrobbansz? Nekimész valaminek vagy... nem is tudom...
- Ha félnék, nem ülnék be. - mondtam magától értetődően.
- Kemény csaj vagy te. - nevetett elismerően. - Én nem merném azt csinálni amit te. - ismerte be és közben hanyatt feküdt. - Nem elég, hogy nemtudom hányezer alkatrész meghibásodhat... - folytatta - mellette háromszázig nyomod és még előzgetsz is... - mondta elgondolkodva
- Nekem ez az élet, amit most elmondtál. - billentettem kissé oldalra a fejemet.
- Adrenalinfüggő. - mondta lemondóan.
- Lehet. - nevettem - Figyelj te is sportolsz... és...
- Hát persze. Meg sem tudnám számolni hányszor robbantam már fel focizás közben. Arról, hogy nekimegyek egy kurvanagy betonfalnak ne is beszéljünk. Ja és, hogy defektet kapok. Na, az a kedvencem.
- Hagyd abba - nevettem.