Mikor felébredtem erősen gondolkodnom kellett mi is történt az elmúlt órákban. Lassan, de annál fájdalmasabban „jöttek elő” az események. Egy ágyon feküdtem, a hátamon és próbáltam összeszedni magam ahhoz, hogy felüljek. Magam elé bámultam a szoba csukott ajtaját néztem.

Könnyek szöktek a szemembe. Tán most fogtam fel a történteket igazán. Fájdalmat és kétségbeesést éreztem. Nem tudtam, mi lesz most. Nem tudtam mi lesz a következő percben és a következő hónapban sem.

Egyre jobban magával ragadott a sírás és nem tudtam abbahagyni, visszafeküdtem, és a párnába temettem az arcom.

Kopogásra riadtam. Már nem sírtam, de kimerültnek éreztem magam.

-          Gyere.- mondtam halkan.

Sebastian lépett be félénken az ajtón. Elég ijedt képet vágott, mikor egymásra néztünk.

-          Jól vagy?- kérdezte aggódva.

-          Nem.- volt a rövid és őszinte válaszom.

-          Tudom, hülye kérdés volt.- mentegetőzött.- Kérsz enni vagy inni valamit? – tette fel a kérdést, miközben közelebb jött.

-          Talán… vizet.- mondtam elmélázva.

-          Hozom, addig el ne mozdulj!- kérte.

Azzal eltűnt az ajtó mögött. Nagyot sóhajtottam. Arra gondoltam mi lehet most Kimivel. Hol van, és kivel lehet. Aztán arra, hogy Sebastiannak is el kell mondanom, mi van. Nem tudtam tovább gondolni a dolgokat, mert Sebastian megérkezett a vízzel.

Átnyújtotta és mellém ült az ágyra.

-          Köszi.... tegnap nem volt módom elmondani mért szakítottunk…- kezdtem bele.

-          Ha nem akarod, most se kell.- vágott közbe Seb.

-          De akarom…. És muszáj.- válaszoltam.

-          Jól van, mesélj!- kérte.

-          Szóval, hogy a lényeggel kezdjem, babát várok.

Lopva a srácra néztem, aki elképedve nézett rám.

-          Hogy mi? Mióta? És Kimitől?- tette fel a kérdéseket csodálkozva.

-          Hát… négy és fél hónapja fogant… és ez kavart be… szóval, ez alapján lehet Nico és lehet Kimi is a baba apja.- meséltem akadozva.

-          Akkor én ki vagyok zárva?- kérdezte Seb reménykedve.

Persze megértettem a reakcióját, hisz „megbeszéltük”, hogy fiatal ő még ehhez.

-          Idáig nem merült fel, hogy később foganhatott a kicsi.

-          Értem. – mondta Seb komolyan.- És akkor most mi lesz? Mármint Kimivel és veled, és Nico tud róla?

-          Kimi tegnap szembesült a terhességemmel, és mikor kérdőre vont, hogy mért nem mondtam el neki, el kellett mondanom, hogy nem biztos, hogy az övé… és ekkor Nico is jelen volt.- mondtam szomorúan.

-          Szegénykém.- mondta, és védelmezőn ölelt át.

Örültem, hogy legalább ő mellettem van, bár tudtam nem sokáig használhatom ki ezt. Szorosan mellé bújtam és becsuktam a szemem. De nem volt jó, mert emlékképek villantak be, és megint sírni kezdtem. Nem bírtam elviselni a jelenlétét és berohantam a fürdőszobába. Magamra zártam az ajtót.

-          Vénusz, nyisd ki!- kérte kétségbe esve Sebastian.

-          Ne csináld ezt! Gondolj a babára!- kérlelt.

-          Végig arra gondolok.- kiabáltam ki neki.

-          Akkor nem teheted vele!

-          Mért ő megkérdezte, hogy teheti e velem? Ez a gyerek okozta a boldogságom elvesztését…- mondtam sírva.

Sebastian megrémülhetett a kijelentésemtől, mert még jobban rángatni kezdtem a kilincset. Aztán hallottam, hogy valakivel beszél.

-          Vénusz, Apple vagyok, kérlek, engedj be!- kérte a „nem” barátnő.

-          Minek?- kérdeztem sírva.

-          Hogy beszélhessünk.

-          Nem akarok…

-          A babáról se?

-          Róla végképp nem!

-          Pedig ő nem tehet semmiről.

-          Tudod is te!- kaptam fel a vizet.

-          Ő csak egy magzat! Még meg se született.- magyarázta Apple.

-          De rossz helyen van, és rosszkor.- próbálkoztam.

-          És mikor megmozdult, akkor is erre gondoltál?- kérdezte bizakodva Apple.

Nem válaszoltam, csak pár másodperc gondolkodás után kinyitottam az ajtót. Apple jött be, és leült mellém a fal tövébe. Sokáig nem beszéltünk, csak ültünk némán. Aztán én törtem meg a csendet.

-          Sose tudnék ártani a kicsinek.

-          Tudom.- válaszolta megértőn Apple.

-          Az előbb csak kétségbe estem.- magyaráztam.

-          Nincs semmi gond. … Vénusz, csak egyet ígérj meg!- kérte rám nézve a lány.

-          Mit?- kérdeztem csodálkozva.

-          Hogy mindig a baba érdekeit nézve fogsz cselekedni.- kérte.

-          Persze… megígérem.- mondtam halkan.

-          Akkor kijössz?

Én csak bólintottam. Kint Sebastian aggódó tekintetével „találkoztam”.

-          Hogy tudnék segíteni?- kérdezte gondterhelten.

Elgondolkoztam.

-          Csak egy nyugodt helyet szeretnék… távol a külvilágtól.- válaszoltam elmerengve.

-          Ebben tudok segíteni.- mondta határozottan. Én pedig hálásan néztem rá.