Másnap hármasban mentünk a szabadedzésre. Én kicsit letörten, de Seb és Gerda nagyon igyekezett jó kedvre deríteni. Ehhez az időjárás is csatlakozott. Napos, enyhe idő volt.

Megint a boxutca felé tartottunk és valami furcsa érzés lett úrrá rajtam. Nem félelem volt, inkább, mintha bepánikoltam volna. Ilyet azelőtt még nem éreztem, de tudtam, hogy valami rossz zajlik le bennem. Mintha nem kaptam volna levegőt és pillanatok alatt elkezdtem fázni. Kétségbeesetten néztem Gerdára ő pedig Sebastianra. Szólni próbáltam, de nem bírtam. Szerencsére a red bull boxnál voltunk már, így Sebastian ajánlotta, hogy vigyenek be. Leültettek egy nyugis sarokba és éreztem, hogy kezd elmúlni az ijedségem, és a levegőt is már könnyebben vettem. Seb ásványvizet hozott. Mohón inni kezdtem. Aztán csak nagyot sóhajtva és megkönnyebbülten néztem rájuk. Ők még mindig aggódó tekintettel néztek rám.

-          Mi volt ez?- kérdezte elcsodálkozva Gerda.

-          Azt én is szeretném tudni.- jegyeztem meg.

-          Sebastian, máskor is történt vele ilyen?- vonta kérdőre Gerda.

-          Hát… a múltkor, a jerezi teszten, de akkor Kimi miatt… de most nem volt, akinek a látványa kiváltsa ezt.- magyarázta Sebastian.

-           Vénusz, ne menjünk inkább vissza?- kérdezte Gerda aggódva.

-          Nem akarok.- mondtam határozottan.

-          Nézd… nem kell minden áron bizonyítanod, és főleg nem Kiminek.- mondta Sebastian.

-          Tudom… de akkor is maradni akarok. És Nicot is látni szeretném.

Így maradtunk és Gerdával elindultunk a williams boxa felé.

-          Milyen rég volt, és mennyi minden történt azóta.- emlékezett vissza Gerda.

-          Hát néha nekem is éveknek tűnik ez a pár hónap… mennyi reménnyel a szívemben hagytam ott az esküvőmet.- mondtam lehangoltan.

-          Ne legyél letörve. A rossz után csak jobb jöhet.- bölcselkedett Gerda.

-          Hát néha már ebben sem hiszek.- mondtam még mindig lehangoltan.

-          Akkor remélem Nico fel tud vidítani egy kicsit.- reménykedett Gerda.

-          Hát szerintem most neki se sok örömet okozok…

-          Ugyan már!- szólt rám Gerda.

Nem tudtuk folytatni, mert megérkeztünk és rögtön fel is bukkant Nico. Először meglepett képet vágott, majd mosolyogva indult felénk.

-          Szia, jól áll neked a pocak.- kezdte, mikor odaért hozzánk.

-          Szia. Köszönöm…

Megöleltük egymást.

-          Remélem Gerdára még emlékszel.- mutattam a barátnőmre.

-          Ő az egyik barátnőd és veled volt, mikor megismerkedtünk.- mondta elgondolkodva Nico.

-          Ügyes.

-          Akkor, szia Gerda.- köszöntötte Nico.

-          Szia.- köszönt ő is.

-          És hogyhogy itt?- kérdezte érdeklődve.

-          Kell, hogy legyen mellette minidig valaki.

-          Mért? Valami nincs rendben?- kérdezte aggódva Nico.

-          Nyugi, a kicsivel rendben van minden, de Vénusz néha nagyon maga alatt van.- árulkodott Gerda.

-          Sajnálom. –nézett bűnbánón rám.

-          Nem olyan vészes, mint ahogy Gerda beállítja a dolgokat.- helyesbítettem.

-          Ugyan Vénusz, legalább vele legyél őszinte!- kérte Gerda.

-          Nem tudom mit mondhatnék…

-          Csak az igazat.

-          Útálom a helyzetem, útálom a történteket, hiába történtek jó dolgok velem, nem tudják feledtetni az utolsó rosszat… és kísértetiesen emlékeztet a helyzet arra, mielőtt összecsaptak volna a hullámok a fejem felett.- mondtam dühösen és a sírással küszködve, azzal ott is hagytam őket.

Gerda próbált lépést tartani velem.

-          Vénusz várj már! Ne csináld ezt!- kiabálta utánam.

Én nem is figyeltem rá, csak futottam, amennyire bírtam és minél előbb el akartam hagyni ezt a helyet. Abban a pillanatban megfogadtam, hogy senki kedvéért nem fogok még egyszer az életemben forma 1-es pálya közelébe menni. Gerda csak futott utánam, én meg nem is figyeltem merre megyek, így történhetett meg az, hogy majdnem hanyatt estem, mikor ismeretlen kezek biztonságába kerültem. Értetlenül néztem a „megmentőmre”. Ekkor ért Gerda utol. Én csak értetlenül és bénultam bámultam őt, aki a karjaiban tartott. Meg se hallottam Gerda hangját. Hosszú másodpercekig csak egymást néztük, majd egyszerre eszméltünk és zavartan távolodtunk el egymástól.

-          Bocsi.- nyögtem ki nagy nehezen.

-          Vénusz, jól vagy?- hallottam meg végre Gerda hangját.

Én csak bólintottam és nem még mindig nem tudtam levenni a szemem róla... ö is csak meredt rám, de a tekintetében most nem láttam a gyűlöletet.

-          Jól vagy?- kérdezte végül félénken ő is.

-          Aha.

Ekkor egy zavaró tényező lépett be a képbe.

-          Jaj Kimi, már mindenütt kerestelek!- mondta aggódó hangon Gill.

Kimi, mint aki álomból ébredt volna zavartan nézett a lányra.

-          Mi van veled, te ezekkel szóba állsz?- kérdezte kikelve magából Gill.- Azok után, amit tettek?

-          Hát… én nem…- kezdte a magyarázkodást Kimi.

Többet nem volt ideje mondani, mert Gill szinte maga után vonszolta. Azért Gerda nem állhatta meg szó nélkül

-          Nem a tulajdonod, azzal beszél, akivel akar!- kiabálta utánuk.

Gill megtorpant egy pillanatra és visszafordult.

-          Nincs elfelejtve a tegnapi eset!- kiabálta ő is.

-          Megismételhetjük!- cukkolta Gerda.

-          Te húznád a rövidebbet!

-          Majd meglátjuk, ki húzza a rövidebbet, ha kiderül, hogy Kimi a baba apja… akkor neked, viszlát!- kiabálta Gerda belelendülve a veszekedésbe.

Elkerekedett szemekkel néztem Gerdára. Ő nyugtató mosolyt küldött felém.

-          Ha pedig nem az övé, kunyizhat Nicotól gyerektartást!- vágott vissza Gill.

-          Elég legyen, most hagyjátok abba!- szólt rájuk erélyesen Kimi.

Mindketten, sőt még én is meglepődtem a közbeszólásán.

Már mindenki zavartan nézett mindenkire.

Kimi nem mondott többet, csak elindult a Ferrari box irányába. Gill természetesen követte, mint a pincsikutya.

-          Na ez mi volt?- kérdezte csodálkozva Gerda.

-          Az hogy már túlzásba vittétek a piszkálódást.- magyaráztam neki.

-          Ugyan!- csattant fel Gerda.

-          Gerda!- szóltam rá, mert már nekem is elegem volt a témából. Minél messzebb akartam lenni innen, és végre nem gondolni a jövőre.

A visszaúton nem szóltunk egymáshoz. Miközben összepakoltam a cuccaimat nem beszéltünk sokat. Nem Gerdára haragudtam, hanem a helyzetre. Már nem akartam itt lenni tovább, csak elmenni minél messzebb innen és vissza se jönni. Gerdát megnyugtattam, maradjon nyugodtan és élvezze a forma 1-et, mert többet velem biztos nem lesz alkalma a közelébe menni. Elcsodálkozott a kijelentésemen, de elfogadta.

Sebastian mikor vége volt az edzésnek rögtön a szobánkba jött. Nem volt egyedül Nico is vele volt. Mindketten aggódva néztek rám és az összepakolt cuccokra. Elmeséltem mi a helyzet, de nem tudtam őket megnyugtatni teljesen.

-          Kivihetlek a reptérre?- kérdezte végül Nico.

-          Aha. – válaszoltam.

-          Köszi.

-          Na, akkor mennünk kéne.- néztem az órámra.

-          Vigyázz magadra Vénusz!- kérte lehangoltan Seb.

Én bíztatón öleltem át. Majd Gerdát is megöleltem.

-          Sajnálom a box utcában történteket.- mondta bűntudattal a hangjában Gerda.

-          Ugyan, nem ezért megyek el…

-          De ez is közrejátszott.- erősködött Gerda.

-          Nem játszott közre.- jelentettem ki.- Mehetünk?- néztem kérdőn Nicora.

Elköszöntünk, majd elindultunk Nico kocsijához.

-          Rendben lesz minden.- mondta Nico mikor beszálltunk a kocsiba.

-          De jó lenne, ha igazad lenne, de én már nem hiszek benne.

-          Akkor se, ha az enyém lenne  a baba?- kérdezte.

-          Nézd, ez se változtat azon, hogy nem vagyunk együtt, és neked van barátnőd.- válaszoltam.

-          Ezen persze hogy nem változtat. De tudnod kell, hogy mindenben segítek, hogy könnyebb legyen.- jelentette ki Nico.

-           Köszönöm.- mondtam hálásan.- De mi van, ha nem a tied? Mit mondok a gyereknek, ha megkérdezi hol az apja?

-          Ez nehéz kérdés, de csak az igazat mondod majd neki….

-          Persze, csak annyira bonyolult…

-          Tudom, és ha el vagy keseredve gondolj a jó dolgokra, amik körbe vesznek… és ne mond, hogy nincs ilyen!

-          Jaj Nico… mért csak most vagy ilyen?- kérdeztem magam elé nézve.

-          Sok minden történt, és megváltoztatott…

Hálásan néztem rá. Megérkeztünk, és Nico kipakolta a csomagjaimat. Segített becipelni őket. Aggódó tekintettel nézett rám.

-          Hát, nem tudom, mikor találkozunk legközelebb… szóval vigyázz magadra! – kértem.

-          Ez nem volt túl bíztató kijelentés. De ha megszületik a kicsi én úgyis ott leszek.- ígérte meg.

-          Köszi. –mondtam egy halvány mosoly kíséretében. Még egy ölelés, és egy baráti puszi, majd elindultam.