B

oldogan, de egy kis szomorúsággal a szívemben szálltam fel a gépre. Alig vártam már, hogy újra láthassam, pedig csak percek teltek el nélküle. A repülőutat végig aludtam, így gyorsan eltelt. Először anyáékhoz mentem. Nagyon megörültek nekem, mert nem szóltam előre, hogy megyek. Azon viszont meglepődtek, hogy 2 nap múlva megint itt hagyom őket. Persze muszáj volt elmesélnem az okát. Anya csak aggódó tekintettel nézett rám.

-         Ne csináld!- kértem.

-         Féltelek, na!- válaszolta.

-         Tudom, de elég stresszes volt ez a pár napom, nem akarok még miattad is aggódni.- magyaráztam.

-         Nem kell, majd mi „öregek” aggódunk, ti csak érezzétek jól magatokat!

-         Igyekszünk.- nyugtattam meg.

-         És lányom, nem lehetne, hogy valamelyik választottad be is mutasd nekünk?- kérdezte.

-         Hát nem is tudom, nem akarom elsietni a dolgokat meg most még olyan elfoglalt Kimi is. Ha addig még együtt leszünk, akkor a téli szünetükben lehet róla szó.- egyeztem bele.

-         Megváltoztál lányom.- kapcsolódott be a beszélgetésbe apa is.

-         Mért?- néztem rá naívan.

-         Úgy látom az elmúlt pár hónap gyorsan felnőtté tett.

-         Hát, ha ilyen a felnőttkor én nem kérek belőle. – válaszoltam elviccelve a dolgot.

-         És komolyan?

-         Volt idő mikor nem akartam a következő percben létezni.- válaszoltam halkan.

Ezen mindketten megrökönyödtek.

-         Nem is tudom, mit mondjak…- kezdte anya.

-         Ne aggódj! Tudom, hogy lélekben mindig velem vagytok, nem neheztelek, mert nem voltatok velem. Ha nem lett volna Kimi mellettem, biztos hazajöttem volna.- próbáltam megnyugtatni őket.

-         Valami ilyen válaszra vártunk.- mondta apa kicsit derűsebben.

-         Szóval biztos megváltoztam, mert nem tervezgetek, hogy mi lesz egy hét, vagy egy év múlva. És már nem élek álomvilágban, tudom, hogy nem csak jó dolgok történnek velünk, és küzdeni kell a boldogságért. És aki menni akar el kell engedni.

-         Így van ez.- értett egyet apa, majd átölelt.

Na ezt se tette az elmúlt években, na nem mintha baja lett volna velem, csak nem az az érzelem kimutatós fajta.

-         Jó, akkor meglátogatom Gerdát, tisztáznunk kell néhány dolgot vele.

Elköszöntem anyáéktól és gyalog indultam a barátnőmhöz. Hát reméltem, hogy a beszélgetésünk után is a barátnőm marad.

-         Szia!- lelkesedett, ahogy meglátott.

Én is megörültem neki.

-         Na mesélj!- kérte rögtön,- mi is van a szőke hercegeddel?

-         Melyikkel?- csúszott ki a számon.

-         Na azért annyira nem vagyok lemaradva!- mutatott egy újságra, ahol Kimi, Nico és én voltunk a képen. Alatta felirat: „ Kié lesz?”

-         Látom.- mondtam csüggedten.

-         Na és? Mindent mesélj el!- kérte.

Felmentünk a szobájába és kényelembe helyeztük magunkat. Én belekezdem a történetbe onnantól, hogy Nico azt hitte, megcsalom Kimivel. Aztán elmeséltem, hogy próbáltam „visszaszerezni” őt, és milyen lekezelő és fafejű volt végig. Aztán pedig hogy Kimi meghívott Finnországba, és milyen bonyodalmak árán találtunk egymásra. Gerda figyelmesen hallgatott végig és nem látszódott rajta harag.

-         Szóval most pedig itt vagyok.- mondtam végül.

-         Akkor mégis baj volt, hogy én meg Kimi…?- kérdezte aggódva.

-         Ne hülyéskedj!- kértem.- Hol voltak még akkor az érzéseim, totál bele voltam zúgva Nicoba, azt se tudtam, hogy Kimi létezik.- ezzel nem is túloztam sokat.

-         Értem, és örülök ám hogy neked összejött, komolyan.

-         Köszi. És te, veled mi a helyzet?- kérdeztem gyorsan témát váltva.

-         A férfik, jönnek-mennek…

-         Van, aki komolyabban érdekelne?

-         Talán.

-         Ki az?- kérdeztem kíváncsian.

-         Úgyse ismered, az egyik buliban találkoztunk, a hétvégén. Magas, sportos, jóképű, kedves, figyelmes…- sorolta.

-         Mi kell még?- kérdeztem merengve.

-         Nekem egyelőre elég.

-          Hát sok sikert! és mikor találkoztok újra?

-         A hétvégén, meghívott magukhoz.

-         Akkor ez már komoly!- lelkesedtem.

-         Aha, és te meddig maradsz?- kérdezte letörten.

-         Holnap este indulok.

-         Értem.

-         Bocsi, hogy így alakult, de mennem kell, puszilom a lányokat és remélem minél hamarabb össze tudunk jönni!

-         Mi is, és vigyázz magadra!

-         Te is!

Elgondolkodva sétáltam hazafelé. Kimit is felhívtam közben. Furcsa volt most beszélni vele, mert már nem csak haver volt, de örültem és jó volt hallani a hangját, bár szomorúnak tűnt, de reméltem hogy csak a távollétem miatt.

Otthon próbáltam pihenni egy kicsit, de túl sok mindenen járt az agyam. Mi lesz, ha Nicoval összefutunk, ami elkerülhetetlen lesz. Akkor teljes győzelmet könyvelhet el magának, mert ugye ő megmondta. Nem tudom Kimiből mit vált ki, remélem nem fognak egymásnak esni. Ilyen gondolatok közt sikerült elaludnom.