M

ár negyed hét volt, mire elbírtunk szabadulni egymástól. Sietve mentem tusolni, addig Kimi még pihent az ágyon. Lopva néztem vissza, mert nem akartam hogy lássa az arckifejezésem a meztelen teste láttán, mert akkor nem hiszem, hogy elindultunk volna valahova is. Hiába, teljesen magával ragadott a látványa…

Már a tus alatt álltam, mikor a kezem megérintette valaki… hírtelen fordultam meg. Meglepődtem, de nem sokáig tartott ez az állapot. Kimi jött utánam, beszédes szemekkel nézett rám, én meg nem győztem kitessékelni a tus alól. Nem ment messzire, mert a fürdőszobában várt, egyszál törölközőben.

-         Azt hittem tusolni készülsz.- mondtam, mikor megláttam, hogy törölközőben van.

-         Láttam ám, hogy néztél, mikor az ágyon feküdtem!

-         Ez ciki.- válaszoltam zavartan.

-         Ugyan.- mondta és gyengéden magához húzott, már a keze a vizes testem simította, és ajkaink találkoztak. Nehezemre esett visszautasítanom, de erőt vettem magamon. Morcosan vonult el fürdeni.

Mire kész lett, már felöltöztem. Trapéz szárú rózsaszín vászonnadrágot és rózsaszín fűzős, ujjatlan felsőt vettem fel. Kivételesen magas sarkú szandállal, ami szintén rózsaszín volt. A sminkem is hozzá illő színű volt. Mikor Kimi meglátott, kicsit csalódottan nézett rám, de csak, azért mert már volt rajtam ruha.

Ő is felöltözött, én meg csak „bámultam” közben. Nem kommentálta a dolgot. Fehér inget és fehér farmert vett fel. Meg kell hagyni nagyon jól állt neki a fehér.

Csak 10 percet késtünk. Nick és Sebastian már ott voltak, és nem hagyták megjegyzés nélkül a késésünket. Úgy gondolták, biztos volt jobb elfoglaltságunk.

-         Ha így gondoljátok ti se lennétek itt.- jegyezte meg Kimi.

A két srác 1-1 fiatal lány társaságában várakozott.

Beszálltunk Kimi kocsijába, a többiek is a sajátjukba. Nick-et követtük, ő tudta pontosan merre kell menni. 10 perc múlva megérkeztünk. Kimi bíztató mosolyt küldött felém. Én is viszonoztam.

-         Jól nézel ki.- mondta mikor kiszálltunk a kocsiból.

-         Köszi, de te se panaszkodhatsz!- válaszoltam miközben kapott egy puszit a szájára.

-         Csak ennyi?- kérdezte morcosan.

-         Kis telhetetlen.- jelentettem ki, de engedtem a kérésének, hisz nekem is hiányzott már a csókja.

Hírtelen eszméltünk, hogy a többiek már odaértek mellénk. Zavartan „röppentünk” szét.

-         Ne zavartassátok magatokat.- mondta Sebastian.

-         Akkor menjünk!- tessékelt minket Nick befelé.

Modern, és csillogó volt a discoban minden. Sok-sok tükör volt mindenfelé, mint valami elvarázsolt kastély. Igen, volt valami ilyen érzésem.

Leültünk. Kimi és Nick mentek italért. Seb maradt, mert nem voltak biztosak benne hogy kiszolgálják.

-         Mióta vagytok együtt?- kérdezte hírtelen Seb.

Először csak furcsán néztem rá, majd mikor megismételte a kérdés akkor válaszoltam neki:

-         Ne nevess rajta, de már 4 napja.

-         Jól van, nem azért kérdeztem.- válaszolta.

-         Akkor mért?- kérdeztem kíváncsian.

-         Nem akarok a más dolgába beleavatkozni…

-         Mond már, ha elkezdted!- szóltam rá.

Megadóan bólintott:

-         Nico keresett, többször is telefonon.- magyarázta.

-         Mikor?- kérdeztem összevont szemöldökkel.

-         Még a 4 nap előtt szerintem.

-         Milyen számon keresett?- kérdeztem csodálkozva.

-         A tieden. De én nem tudom a számot… gondolom, amit neki megadtál.- elmélkedett Seb.

-         Érdekes, nem változott a számom, szóval biztos engem hívott?

-         100 százalék.

Elővettem a telefonom, ellenőriztem a hívásinfót, mert rossz érzésem támadt. Azt nem tudtam megfogalmazni mért, de valami nem stimmelt ezzel a telefonálással.

-         És azt mondta, hogy kicsöngött és nem vettem fel?- kérdeztem csodálkozva Sebastiant.

-         Pontosan azt, hogy kicsöng, de nem veszi fel senki. Számmal és szám nélkül is ugyanaz volt a helyzet.- pontosított a srác.

Nem tudtuk folytatni a beszélgetést, mert a fiúk visszaértek. Mindketten mosolyt erőltettünk az arcunkra.

Kimi martinit hozott nekem, magának pedig vodkát és kísérőnek narancslét. Nick és Sebastian sört ivott, a két lány asszem konyakot.

Lassan indult a társalgás, de az elfogyasztott ital mennyiségek növekedésével egyre jobban belemelegedtünk a társalgásba. Felszabadult voltam, jól éreztem magam, és nem gondoltam sem Nicora sem a hívásaira. Aztán elvonultunk a lányokkal a mosdóba.

Merle Sebastian partnere volt, alig lehetett 20 éves. Kislányos arcú, természetes szőke és kék szemű volt. Inkább a sportos cuccokat kedvelte és ezért is volt szimpatikus nekem. Kamilla már idősebb volt, vagyis majdnem annyi, mint én. Nőies, de nem hivalkodó öltözködéssel, félhosszú, középen elválasztott vörös hajjal. Ő is rendben volt, csak kicsit távolabb állt tőlem a stílusa. Érdekes, hogy Nickkel pedig egész jól egymásra hangolódtunk. Lehet, hogy mi se illünk össze Kimivel a kívülállók szerint. De az ellentétek vonzzák egymást. Ezen gondolkodtam, mikor megszólított az egyik lány:

-         Vénusz, nem nagyon vagy itt!- hívta fel a figyelmem erre a tényre Merle.

Zavartan néztem rá:

-         Elgondolkodtam.

-         Látom. Baj van?- kérdezte őszintének tűnő aggodalommal.

-         Á, nincs csak, elgondolkodtam.

-         Jó, ha nem akarsz róla beszélni…

-         Most nem akarok, bocsi, de talán túl sokat is beszéltünk róla Kimivel és ez is baj lehetett.- magyaráztam.

-         Hallottuk mi történt köztetek Nicoval, bocsi hogy megkérdezem, de tényleg nem volt Kimivel köztetek semmi akkor?

Ez a kérdés váratlanul ért.

-         Gondolom hihetetlen, de nem volt semmi. – válaszoltam ingerülten.

-         Bocsi, csak Nico olyan másképp állítja be a történteket…- magyarázta Kamilla bekapcsolódva a beszélgetésbe.

-         Szóval még híreszteli is!- mondtam felháborodottan.

-         Nyugi, senki nem foglalkozik ezzel.- próbált nyugtatni Merle, és rosszallón nézett Kamillára.

-         Inkább menjünk, mert nem akarok ma rá gondolni!- kértem őket.

Visszaindultunk a magukra hagyott srácokhoz. Ők persze nem voltak a „helyükön”. Kérdőn néztünk egymásra. Megegyeztünk, hogy elindulunk 3 irányba, és mindenki igyekszik ide terelni a megtalált pilótát.

Én az emeletet választottam. Lassan sétáltam, szerencsére lehetett haladni, nem volt tömeg. Sorra vettem szemügyre a szemem elé kerülő arcokat. Egyszer csak valami ismerőset láttam, sajnos nem Kimit.

Megtorpantam, mert Nico állt velem szemben kb. 1 méterre és a szemembe nézett, úgy nézett, mint délután a pályánál. Nem tudtam levenni róla a tekintetem, csak álltunk és néztük egymást. Megbánás félét láttam tán a szemeiben, igen, kicsit bizonytalanabb és melankolikusabb volt, nem csillogtak a szemei. Egy ismerős hang térített vissza a valóságba:

-         Á megvagy szökevény!- hallottam a derűs hangot. Még mindig nem Kimi volt, hanem Sebastian.

-         Hová tűntetek?- fordultam felé, hogy végre szabaduljak a rabságba ejtő tekintettől.

-         Azt hittük, már elnyelt titeket a vécé.- magyarázta. Közben ő is észrevette Nicot. Intettek egymásnak, és asszem Nico el is tűnt, mert nem jött oda hozzánk.

-         Akkor elkerültük egymást.- állapítottam meg. – A többiek?

-         Szétváltunk.- mondta röviden.

-         Jó akkor menjünk vissza az asztalunkhoz, hogy a többiek megtaláljanak!- kértem.

-         Oké. És mi volt az oka az elmaradásotoknak?- kérdezte derűsen Seb.

-         Nem avatlak be.- mondtam egyszerűen.

-         Tudtam, hogy kibeszéltek minket a hátunk mögött.

-         És mi van abban? Ti is ezt csináljátok.

Erre nem tudott mit válaszolni, inkább témát váltott:

-         Beszéltetek? Mármint Nicoval.

-         Nem. Megint csak nézett, de már nagyon unom.- válaszoltam.

-         Mond meg neki.- ajánlotta.

-         Én biztos nem fogok vele beszélni.

-         Akkor?- kérdezte.

-         Hagyjuk!- kértem.

-         Rendben. –hagyta rám Sebastian.

Na mire visszaértünk az összes elkóborolt „bárányka” visszakerül a helyére. Szorosan bújtam Kimihez. Kérdőn nézett rám, de intettem a fejemmel, hogy nem akarok beszélni róla.

-         Akkor táncolunk?- kérdezte témát váltva.

-         Az jó lenne.- és már húztam is magam után Kimit.

Lassú szám ment éppen. Ragaszkodón fontam nyaka köré a karjaimat, ő gyengéden ölelte át a derekam. Fejemet a mellkasára tettem, éreztem a szívverését. Teljes nyugalom áradt szét bennem, és biztonságban éreztem magam. Kimi karja volt az egyetlen hely ahol ezt éreztem. De múló volt ez az idill, mert megjelent a „kísértetem”, vagyis Nico. A falnak támaszkodva nézett minket. Összerezzentem. Kimi rögtön kiesett a ritmusból, és komoran nézett rám. Én a fejemmel intettem merre nézzen. Éreztem, ahogy megfeszülnek az izmai, ahogy fogtam a kezét. Kibontakozott az ölelésből és megindult Nico felé. Hiába kiabáltam utána, hogy ezt ne csinálja és legyen észnél. Sebastian és Nick is ott termettek rögtön. Kimi határozott léptekkel közeledett Nico felé. Tán 30 cm lehetett köztük, egymás szemébe néztek. Én is megindultam feléjük, nem törődve a félelmemmel.

-         Hagyd békén, már mondtam!- hallottam Kimi hangját.

-         Először kérdezd, meg mit akar ő!- ajánlotta és felém mutatott.

Inkább dühös voltam, mint féltem, hogy jön ő ehhez?

-         Biztos nem téged!- kiabálta Kimi.

-          Látnod kellett volna, hogy nézett rám, tegnap a pályánál és ma is.- folytatta Nico, teljes nyugalommal.

-         Fogd be!

-         Mért tegyem? Akkor nem lesz igaz? Félsz hallani az igazságot?- provokálta Nico.

-         Tudod mi az igazság? Az hogy gyűlöl téged, mert nem bíztál benne, és csak magaddal törődtél! Ha én nem vagyok mellette, összeomlott volna. Hol voltál mikor szüksége lett volna rád?- kérdezte ingerülten Kimi.

Én csak álltam és hallgattam, mert nem volt erőm közbeszólni. Bűntudatom volt, azért mert elgyengültem, de ezzel nem tettem semmit. Semmi rosszat.

-         Menj a fenébe Rosberg!- kiabáltam már félelmemben.

Mindenki felém fordult. Könnyek szöktek a szemembe… hátat fordítottam és elrohantam. Kimi állt tétován, majd döntött.

- Veled máskor számolunk!- mondta szigorúan, és elindult arra amerre utoljára látott.