N

em tudtam visszatartani a könnyeim, de itt a kórházi ágyon megfogadtam ez volt az utolsó hogy valaki sírni lát. Szorosan ölelt magához. Felrémlettek az utolsó percek, míg magamnál voltam, féltem, hogy késő lesz és nem ment meg az őrangyalom. Nem hiszem, hogy ő talált meg, de ő is kellett hozzá, hogy itt lehessek most.

-         A szüleid is nagyon aggódnak.- mondta Kimi, mikor elengedtük egymást.

-         Tudnak róla?- kérdeztem csalódottan.

-         Én szóltam nekik…

-         Mért?- kérdeztem értetlenül.

-         Mert tudom mit jelent a család. Joguk van tudni, mi történik veled.

-         Tudom.- láttam be én is.- Csak nem ilyennek akartam az első találkozást velük.

-         Gondolom.- mondta elmerengve.

Ekkor egy nővér jött be a szobába. Innentől kezdve nem volt nyugodalmam. Egy csomó vizsgálatra vittek, Kimi végig mellettem volt. Nem beszélgettünk igazán, csak néhány szót váltottunk, de ez mindennél többet ért. Majd visszakerültem a szobámba, és végre találkozhattam a szüleimmel.

-         Anya, apa Ő az én őrangyalom.- mutattam Kimire. A nevezett lesütött szemekkel nézte a padlót.

-         Már ismerjük.- mondta anya szolidan mosolyogva és apa arcán is derű látszódott.

-         És?- kérdeztem türelmetlenül. Kimi csak állt zavartan. Megkegyelmeztem neki:

-         A szüleim nem haragudnak rád, csak engem féltenek.

-         Biztos?- kérdezte gyermekien ártatlan tekintettel.

-         Biztos.- mondták a szüleim egyszerre.

Látszott Kimin a megkönnyebbülés. Sajnos menniük kellett, mert még sokat kellett pihennem. Kimi megígérte mihelyt lehet, elvisz innen. Reméltem minél hamarabb.

Nem tudom mennyit aludtam, de már világos volt odakint. Fájt mindenem, nagyon kényelmetlen volt az ágy. Szabadulni akartam innen. Ismerős arc jelent meg az ajtóban, Kimi volt az.

-         Jó reggelt!- köszöntött, és egy adag fagyit tett elém az ágyra.

-         Mindig ilyen reggelt akarok!- jelentettem ki, majd hozzátettem: - persze fájdalom nélkül.

Ijedten nézett rám. Megnyugtattam, hogy csak az ágy kényelmetlensége miatt van.

-         Figyelj kicsi!- mondta komolyan,- nem is tudom, hogy mondjam, de… itt van Nico és Sebastian.

Elkomolyodtam, de tudtam, hogy túl kell esnem rajta. És végül is örültem, mert újra láthattam őket, amit nem reméltem.

-         Jó.- mondtam röviden.

Kimi kiment a szobából, majd megjelent az ajtóban Nico.

-         Szabad?- kérdezte szelíden.

-         Igen.- mondtam.

Feljebb ültem az ágyon. Nagyon zavart, hogy így lát, ilyen elesetten.

-         Hogy vagy?- kérdezte.

-         Voltam már jobban is…

-         Tudom közhely, de sajnálom… sajnálom, hogy nem hittem neked. És köszönöm a megbocsátást! Nagy marha voltam. Tudod, ha akkor hiszek neked, nem történt volna ez…

-         Ne rágódj ezen!- kértem.- Túl vagyunk rajta.

-         Biztos?- kérdezte komolyan.

-         Nézd, hoztatok egy döntést, míg nem voltam itt, és ez már jelent valamit, méghozzá nekem azt, hogy ha ti képesek vagytok megbékélni egymással, én is meg tudok békélni veletek és a múlttal.

Gyengéden megfogta a kezem. Nagyon jó érzés volt, majd szorosan ölelt, szinte fájt, de nagyon jólesett, mert ez őszinte volt.

-         Nem zavarlak tovább, gyógyulj meg, és ha valamelyik futamon kint leszel, azért látogassatok meg!- kérte.

-         Feltétlenül.- válaszoltam szomorkásan.

-         Csak vidáman, mert Sebastian nem akar így látni!- szólt rám, azzal eltűnt az ajtó mögött.

Kopogtak. Jellemző rá, nem ront ajtóstól a házba.

-         Szabad.- mondtam.

Felrémlett a kölyök alakja, de most nem mosolygott. Ritkán láttam ilyennek. Lassan közelített és lopva nézett rám, de kerülte a tekintetem.

Átöleltük egymást.

-         Nem akartam, hogy ez legyen, nagyon féltem és félek, hogy elveszítelek.- mondta kétségbeesetten.

-         Kölyök, te sose veszítesz el, de döntöttetek és én is döntöttem…

Próbáltam elmondani neki, de nem akartam több fájdalmat okozni. Elég sokk lehetett a látványom, 21 évesen az ember nincs ilyenre felkészülve, csak éli az életét…

-         Tisztában vagyok vele, tudom, hogy Kimit választottad, és tudom, hogy én hajszoltalak bele, ne mondj semmit, nincs mentségem rá. Láttam az internetes oldalt, amit utoljára néztél… esélyt akartam még magunknak, hogy el tudjam felejteni azt a lányt, de te tudod a legjobban milyen, hogyha nem szűnnek az emlékek… Bocs hogy most mondom el ezeket, de lehet, hogy többet nem lesz rá alkalmam.- mondta végül, majd a tekintetem fürkészte.

-         Őszintén, tényleg az volt az utolsó csepp a pohárban, de ha nincs a többi csalódásom, nem tettem volna meg. Ne hibáztasd magad, és ne gondolj arra mi lett volna ha!- kértem.

-         Komolyan ezt akartad?- tette fel a költői kérdést.

-         Látod erre a kérdésre nem lehet mit mondani. Most már teljesen másképp látom a dolgokat, és sose tennék ilyet, de akkor még nem így láttam.

-         Ezt jó hallani, remélem tényleg túl vagy rajta! Ha bármiben tudok segíteni, szólj nyugodtan!- kérte.

-         Feltétlenül.- mondtam.

-         Szeretnék maradni, de nem jó ötlet…

-         Kölyök, ne törj össze, kérlek!- mondtam miközben a szemébe néztem.- Úristen, most értettem meg mit is tettem. Majdnem tönkre tettem egy életet, azért mert csak a magam bajával voltam elfoglalva.- mondtam ki, amire gondoltam.

-         De már minden rendben van, és te mondtad, hogy ne gondoljak arra mi lett volna ha!- emlékeztetett Sebastian.

-         Gyorsan tanulsz.- mondtam már jobb kedvvel.

-         Mennem kell…

-         Tudom, a csókot most kihagyom, de az ölelés jár.- mondtam, és magamhoz húztam.

Kaptam egy puszit a homlokomra, olyan apait, furcsa volt, mert tényleg kölyök volt még.

-         Kölyök!- szóltam utána.

-         Igen?- fordult vissza.

-         Mért nem zavar, ha így hívlak?

-         Mikor a kórházba vittek, azt kértem, hogy bárcsak hívnál így, nem bánnám, csak lehetnél itt velem…- mondta, majd elfordult és kiment.

Nem nézett vissza. Most értettem meg, hogy amit tettem sokkal több emberre kihatott, és mélyebb nyomot hagyott, mint gondoltam. Nem nagyon mertem arra gondolni, mi lett volna, ha Sebastian később jön… nem volt jogom ezt tenni, mert lehet, hogy emberek életét tettem volna tönkre és az álmaiktól fosztottam volna meg őket.