Ott feküdtünk fáradtan az ágyon, már majdnem elaludtam (bár Felipe már kidőlt:D), amikor kopogtattak. „Ó, ki az isten lehet ez ilyenkor…” mérgelődtem.

-          Igen?

-          Szia Fanny, Heikki vagyok.

-          Jaj istenem Heikki, de rég beszéltünk!!!

-          Hát eléggé, gondoltam ellátogatok hozzád.

-          Köszi, rendes vagy, egy pillanat, mindjárt jövök és elmegyünk valahova dumálni, mert Felipe bevágta a szunyát. – nevettem.

-          Oké. – írtam gyorsan egy üzenetet drágámnak, hogy elmentem Heikkivel.

-          Mehetünk is.

Nagyon jól éreztem magam, mindent meg lehetett vele beszélni.

-          Ezen túl gyakrabban kell beszélnünk. – mondtam.

-          Hát igen, el kéne. – mondta Heikki.

-          Na, majd még beszélünk hamarosan, de most mennem kell.

-          Oké, szia.

-          Szia. – öleltem meg.

Haza érvén egy TV előtt lustálkodó Felipével találkoztam.

-          Szia.

-          Szia. – köszönt.

-          Kipakoltál?

-          Nem. – mondta kuncogva. – Ezt a feladatot rád hagyom!

-          Ó, mily nagylelkű valaki.

-          Tudom. – mosolygott. – Jól érezted magad?

-          Aha, nagyon jó volt. Lehet lecseréllek. – mondtam nevetve.

-          Azt persze…

-          Nem kell felkapni a vizet, csak vicceltem. – simogattam meg.

-          Reméltem is… - mosolygott.

-          Na, de most, hogy itthon vagyok, nehogy azt hidd, hogy csak én pakolok… Összepakolni is én pakoltam össze! – „parancsoltam”.

-          Értettem főnök asszony, induljunk. – azzal felkapott és bevitt a hálóba.

Végeztünk a pakolással, irány a pálya! Ahol találkoztunk Fernandoval, és egy lánnyal, aki nem úgy nézett ki, mint aki Raquel. :D

-          Sziasztok. – köszöntünk.

-          Sziasztok. Bemutatom egy nagyon jó barátom.

-          Gabriella Kollár. Sziasztok.

-          Fanny Segesdi. Szia. – mutatkoztam be.

-          Felipe Massa.

-          Fanny, kérhetek egy szívességet? – kérdezte Fernando.

-          Persze.

-          Körbevezetnéd Gabit? Nincs sok időm, még át kell beszélnem a mérnökökkel a dolgokat.

-          Igen, de csak akkor, ha ez Gabinak nem gond.

-          Nekem ugyan nem. – mondta Gabi.

-          Oké. Akkor szia szívem, majd beszélünk. – csókoltam meg.

-          Sziasztok.

Azzal elkezdtem „bevezetni” a boxutca rejtelmeibe Gabit. Az úton sokat beszélgettünk, jókat nevettünk.

-          Hát Gabi, körbeértünk. Remélem tetszett. – mosolyogtam.

-          Persze, köszi. Beszélünk még?

-          Remélem. – majd telefonszámot cseréltünk.

Másnap úgy gondoltuk, mi, lányok, hogy kicsit összeülünk pletykálni. Tehát Krisztu, Gabi, Raquel és én. Krisztu jól kijött a lányokkal. Nagyon jól éreztük magunkat. A végén már annyit nevettünk, hogyha csak annyit mondtunk, hogy „hu”, azon is nagyot nevettünk. Ezt meg kell ismételnünk- mind a négyen erre gondoltunk. Eközben a fiúk is jókat csevegtek. A maguk módján :D Magyarul piáltak egy kicsit, de csak mértékkel! Este fáradtan aludt el mindenki.