Frissen nyírt fű illatát hozta a hajnali szellő, a nyitott ablakon. Nia erre a finom illatra ébredt, meg a függöny lágy suhogására, és a kelő nap első sugaraira. Szeretett így ébredni, szeretett itt élni, de mégis valami másra vágyott valami újra, másra. Felkelt, felöltött és elment futni, bár az orvosa szigorúan megtiltotta ő mégis minden reggelt futással kezdett. A lába fájt, de legalább tudta hogy él, mert érezte a fájdalmat. Toscana gyönyörű volt mindig, de most a későnyári reggeleken talán a legszebb az illatok keveredtek, a szőlő az olíva és a fű illata, annyira hihetetlen és csodás volt, hogy Nia minden reggel elcsodálkozott azon hogy hogyan tud valaki e nélkül élni. De a lelke másik fele elkívánkozott innen, ez a része szerette volna megismerni a másik hazáját Finnországot, a kultúrát, a tájat, az embereket. De eddig nem volt mersze belevágni az új kalandba. De talán majd most, Fabioval vagy nélküle, de megismeri Finnországot. Minden reggel ezzel indult útnak, és minden nap újra a szülei házában tért nyugovóra. Félt belevágni az új kalandba, mert félt hogy nem tudja leküzdeni az elé tornyosuló akadályokat. A mai péntek is épp úgy alakult ahogy az eddigi napok, reggel futott utána reggelizett, és várt hogy elteljenek az órák Fabio nélkül.
A férfi ma a szokottnál korábban érkezett és nem egyedül, egy idősebb férfi szállt ki a kocsiból Niaék háza előtt. Fabio csengetés nélkül ment be a házba, hiszen olyant itt mint aki haza megy.
- Szia kicsim. - mondta és megcsókolta Niat.
- Hello. - válaszolta a lány, és közben az idegent nézte, valahonnan ismerős volt neki de nem tudta honnan.
- Nia had mutassam be a bácsikámat Luca di Montezemolot. Luca bácsi ő pedig álmaim asszonya Antónia  Freyja Nurmi.
- Kisasszony örvendek a szerencsének. - mondta a férfi és a kezét nyújtotta a lánynak. És Nia azonnal tudta honnan ismerős neki a férfi, a tévéből. Mert mostanában nagyon sokat mutogatja az olasz média a Ferrari igazgatóját.
- Kérem fáradjon beljebb a szüleim nincsenek idehaza. - mondta Nia de maga sem tudta miért is közölte a dolgot.
- Antónia kérem, nincs semmi gond. - mondta Luca és megsimította a lány karját
- Ha lehetne akkor szólítson inkább Nianak, nem szeretem az Antóniát a másik keresztnevem meg elég fura.
- Tudta hogy honnan származik a másik neve? - kérdezte Luca
- Igen Freyja az élet és a halál, a szerelem és a harc, a termékenység és a varázslat istennője.
- És tökéletesen illik önhöz. - mondta Luca és meglepte hogy a lány ismeri a neve jelentését. - de nem ezért jöttünk most, hanem egy sokkal fontosabb ügyben. De ezt majd akkor ha már itthon lesznek a szülei. És esetleg ha lehetne akkor tegeződjünk, mert azt hiszem én vagyok az idősebb és ha majd egyszer egy család leszünk mindenkinek így lesz a legkényelmesebb. - mondta Luca és újra a kezét nyújtotta a lány felé, Nia kicsit megszeppent, furának tartotta a pasit. Nem szívesen maradt volna vele kettesben, nagyon furcsa volt a kisugárzása.
- Hát akkor köszönöm, és köszöntelek nálunk Luca. - mondta a lány és kezet rázott a férfival, majd jött az elmaradhatatlan puszilkodás.
- Nyugodtan szólíts Luca bácsinak. - mondta, és abban a pillanatban beléptek az ajtón Nia szülei. Fabió gyorsan bemutatta őket a bácsinak, majd megfogta Nia kezét és kivonszolta a teraszra.
- Miért kellett kijönnünk, mit fog szólni a bácsikád, hogy csak úgy ott hagytuk őket. - mondta értetlenkedve a lány.
- hidd el, hogy jobb lesz nekünk idekint. - válaszolta Fabio és szenvedélyesen csókolni kezdte a lány, Niának nagyon tetszett mikor ilyen volt vele a férfi, kicsit erőszakos, de telve szenvedéllyel. Ezalatt odabent Nia édesanyja épp teát főzött míg a férfiak beszélgettek a nappaliban.
- Nos mit tudja Fabio szülei már évek óta nem élnek, és míg szüksége volt rám én neveltem őt, és mint régi hagyomány most azért vagyok itt önöknél, hogy eleget tegyek a kérésének mint ha az apja lennék. Nem kerülgetem tovább azért jöttünk, hogy megkérjem öntől a lánya kezét, mivel Fabio szeretné feleségül venni Antóniát és vele leélni az életét
- Nos erre csak azt tudom mondani, hogy mi mint Antónia szülei nem is lehetnénk boldogabbak, de ebben Antóniának kell döntenie, végül is az ő életéről van szó. - mondta a lány apja és felállt a helyéről és kinézett az ablakon, majd így szólt. - azt hiszem ezzel sem lesz semmi gond, ahogy elnézem a fiatalokat, jól el vannak és Nia is belemegy az esküvőbe.
- Nos akkor esetleg szóljunk nekik is. - mondta Luca majd odalépett Otta mellé és nézte a szerelmesen csókolózó fiatalokat.
- Azt hiszem abba kéne hagynunk. - mondta Nia, és az ablak felé bökött a fejével, majd folyatta. - közönségünk van. - azzal kiszállt Fabio öléből, megigazította a ruháját. - menjünk be.
- rendben. - válaszolta Fabio, és bízott abban, hogy Luca bácsi mindent megbeszélt Nia apjával. Odabent Luca egy öleléssel várta Fabiot, és közben megveregette a vállát.
- azt hiszem itt az idő hogy elővedd a dobozkát súgta a fülébe.
- Nos Nia szeretnék mondani neked valamit. - mondta Fabio ahogy a nappaliban mindannyian összegyűltek, letérdelt Nia lábai elé, megfogta a kezét, és a szemébe nézett.  Nia csak némán bámulta az előtte térdelő Fabiot. Biztos volt abban, hogy mit akar a férfi, de maga nem volt tisztában a válaszával, hogy készen áll e erre, ami Fabioval várja.
- Szeretném ha hozzám jönnél feleségül. - mondta szárazan Fabio, aki nem volt a szavak embere és cseppnyi romantika sem volt benne. Nia néhány pillanatig csak komor arcot vágva gondolkodott, de arra jutott, hogy itt az ideje, hogy megállapodjon és az új életét Fabioval
- Boldogan hozzád megyek feleségül. - mondta Nia és megcsókolta a férfit.
- Na gyerekek akkor ezt meg is beszéltük, de megbocsátotok, nekem most mennem kell, mert sajnos nem úgy mennek a dolgaim mint régen. - mondta Luca és egy nagyot sóhajtott. - Gyerekek legyetek jók, és bármikor szívesen várlak benneteket, akár még egy Forma 1-es futamon is. - mondta a férfi, majd mindenkitől búcsúzott, és távozott.
- Nos fiam, akkor üdvözöllek a családunkban. - mondta Otta és megveregette Fabio hátát. - mit szólnál ahhoz ha megbeszélnénk néhány részletet a jövőtökkel kapcsolatban. - és azzal finoman maga után vonszolta a dolgozószobába. Nia kicsit furán érezte magát, most jobb szeretett volna kettesben maradni a vőlegényével, erre tessék az apja elrabolja tőle.
- Nem is mondtad, hogy az esküvőt tervezitek. - mondta Nia anyja kicsit szemrehányóan.
- Mert én sem tudtam róla.
- Annyira örülök neki, hogy az egyetlen kicsi lányom végre férjhez megy. - és elkezdett pityeregni.
- De mama kérlek attól, hogy hozzámegyek Fabiohoz, még minden ugyanígy marad. - mondta Nia, de legbelül tudta, hogy ez nem igaz, mert abban bízott, hogy rá tudja beszélni Fabiot Finnországra.
- Kislányom, már semmi sem lesz olyan, férjhez mész, családotok lesz, és élitek a saját életeteket.
- De én még nem akarok gyereket. - mondta
- Nekem ennyi idős koromban te már rég megvoltál. - mondta az anyja.
-Jha igen, de neked nem volt olimpiai aranyad, és mellé meg én nem így akarok magamnak férjet fogni. - mondta Nia, és tudta, hogy fájdalmat okozott az anyjának, de akkor is ez volt az igazság. Fogta magát és kirohant a házból, levegőre volt. Lehet hogy mégsem olyan jó ötlet ez a nagy családalapítás Fabioval, és hogy néhány hónapig jegelnie kellene az ügyet. Nem, hozott egy döntés, e mellett ki kell tartania, nem adhatja fel hiszen semmit sem adott fel eddig az életben. Tudta, hogy megbántotta az anyját, de sosem fogja neki megbocsátani azt, hogy kényszeríttette az apját arra, hogy fejezze be a karrierjét.  Otta híres távfutó volt, a legnagyobb esélyes az olimpiai aranyra, de voltak évek mikor nem jött neki össze, és mikor minden rendben lett volna, akkor meg már ott volt egy nő aki azt állította, hogy az ő gyerekét várja. Persze Otta sosem vonta kérdőre a nőt, és tudta mi a kötelessége. Ezért élnek most Olaszországban, mert Otta szégyenlett visszamenni a hazájába, mert úgy érezte elárulta a honfitársait. És egy másik nőt szeretett, akiről senki sem tud, és akit szó nélkül hagyott el, és az emlékét még mindig a szívében őrzi. Otta mindent ott hagyott ami valaha fontos volt neki, és miután megszületett a lánya, már más dolgok lettek neki fontosak. Antónia egy másik boldogságot hozott neki, egy új életet, és mikor  a lány úgy döntött hogy versenyezni akar, ő mindenben támogatta. Mikor az első aranyát nyerte Otta csak állt, nézte és sírt. Magát látta a lányában aki erős, akaratos, és mindig mindent elér amit maga elé kitűz. Ottának semmi kétsége sem volt a felől, hogy az ő gyermeke a kislány. Nia határtalanul szerette az apját elválaszthatatlanok voltak mindig. Niának szüksége volt az apjára, nélküle elveszett volt. És ez csak most tudatosult benne, mikor a közeli erdőben sétált. Mi lesz vele, ha Fabioval elköltöznek még ha csak a szomszéd faluba, vagy akár Finnországba. Boldog volt, mert örült annak, hogy Fabio megkérte a kezét, de mégis kicsit félt ettől az új élettől. Miért ilyen nehéz az élet, miért nem lehet minden olyan mint mikor még kislány volt, kérdezte magától, aztán egy másik hang válaszolt neki. Mert már nem vagy gyerek, és már nem vagy tornász, már nincs semmid. Nem tudsz mit kezdeni az életeddel, itt vagy egy olimpiai arannyal a kezedben, és nem tudod, hogy mi lesz holnap. A lábad még mindig fáj, és tudod, hogy már az sem lesz olyan mint rég. Nia tudta, hogy lépnie kell, mert kikészül. Azt is tudta, hogy az apjának nagyon fáj, hogy már ő sem versenyzik tovább, de a baleset után ő már sosem indulhatna újra olimpián, és végül is neki sikerült, teljesítette az apjának tett ígéretet. És most Fabion a sor, most őt kell majd támogatnia abban, hogy ő is elérje a céljait. Ő egy jó feleség lesz, alárendeli magát a férje karrierjében, és sosem kéri majd tőle, hogy áldozzon fel mindent. Ilyen gondolatokkal kanyarodott rá a házhoz vezető kis útra, és tudta hogy bocsánatot kell kérnie az anyjától.
- Kicsim hol voltál, szó nélkül eltűntél, és mi meg nagyon aggódtunk érted. - mondta Fabio és megölelte a lányt. Nia örült az érintésnek, mégis egy furcsa érzés fogta el.
- Fabio beszéljünk, négyszemközt. - mondta azzal kirángatta a kertbe.
- Megmondanád, hogy mi van, megijesztesz, ugye nem gondoltad meg magad? - kérdezte a pasi kissé rémülten
- Nem, nem gondoltam meg magam, csak szeretnélek megkérni, hogy költözzünk el.
- Csak ennyi, én meg azt hittem, hogy megbántad az igent.
- Csak ennyi. - mondta halkan a lány. Fabio tudta, hogy valami nem okés, de majd csak kiböki, hogy mi van
- Akkor keresek magunknak egy nagyobb lakást és aztán költözhetünk is. - mondta Fabio
- Nem én már most menni akarok. Mindegy hova, csak el innen. Ha szállodába kell mennünk, míg nincs ház, vagy lakás de akkor is menni akarok. - felelte a lány. Majd ott hagyta a pasit és felment a szobába összeszedni a dolgait. Fabio rá sem ismert a lányra, hiszen annyira ragaszkodott a szüleihez, sosem gondolta volna, hogy ilyen hirtelen el akar válni tőlük. Nem tartott sokáig míg minden holmiját összeszedett
- Elutazol? - kérdezte az anyja röviden
- Nem elköltözöm. - mondta komoran Nia, majd az apjához fordult, aki már ott állt mellette. - Papa én most elmegyek, kérlek ne felejts el soha, ígérem, hogy mindig szeretni foglak. - mondta majd megölelte az édesapját Érezte, hogy  a szemei megtelnek könnyekkel és hogy nagyon nehéz lesz neki hogy el ne sírja magát. Nehezére esett a búcsú, de tudta, hogy többet nem jön vissza, most eldöntötte, hogy végre elszakad, és nem néz vissza.
- Kicsim, úgy búcsúzol mint aki sosem jön vissza többé. - mondta az apja és megsimította a lány arcát.
- Papa, mert nem jövök többé. - azzal Nia kirohant a házból. Otta Fabiora nézett aki csak vállat vont, megfogta a lány kofferét, és elköszönt majd kiment a lányhoz aki szipogva ült a kocsiban
- Nem értelek, mire volt jó ez az egész jelenet, tényleg nem akarsz visszajönni?
- Nem, most már nincs semmi oka apának, hogy anyámmal maradjon, végre megkeresheti a boldogságot. És nem akarom emlékeztetni rá, hogy miért is fogadott hűséget anyámnak.
- Miért mondod ezt, úgy csinálsz mint akit nem szeret az apja.
- Itt nem arról van szó, hogy mit gondolok, itt arról van szó, hogy én arra emlékeztetem, hogy fel kellett adnia az álmait miattam. - mondta Nia, és az ablak felé fordult, Fabio tudta, hogy most jobb ha nem szól a lányhoz, hagyni kell hogy lenyugodjon. Casciana Altaba hajtott a kocsival. Fabio ott élt egy kis lakásban, de most már muszáj lesz valami nagyobbat keresnie. Megérkeztek a lakáshoz, Nia némán követte Fabiot a szobájába, letelepedett az ágyra és kis szorongás mellett büszke is volt magára.
- Nia nem akartam mondani, de ha már így vagyunk akkor a Bácsi elintézte hogy a Modena megyei klubcsapat versenyzője legyek. - majd kicsit hallgatott és várta a lány reakcióját.
- És belementél?
- Még nem mert nem tudtam, hogy mit mondasz rá.
- Én benne vagyok, lehet hogy ott én is könnyebben találok valamilyen munkát.
- Te dolgozni akarsz, nem vagyunk rá szorulva. Én azt hittem, hogy inkább el kezdesz egyetemre járni.
- Még nem tudom, de semmiképp nem akarok kitartott lenni. - mondta a lány szomorúan.
- Bizony, pedig olyan szívesen . - húzta vigyorra a száját Fabio.
- Mire akarsz kilyukadni? - kérdezte Nia, már a szobában. Fabio nem válaszolt, csak lágyan meg csókolta a lányt.
Másnap reggel azzal indított, hogy felhívta a bácsit, de Nia tudta nélkül.
- Szia Luca bácsi, még mindig áll az a lehetőség Modenában?
- Igen, már nagyon várnak téged.
- Akkor, már ma indulunk, és kellene egy lakás is, és Nianak valamilyen állás, míg be nem iratkozik valamilyen egyetemre.
- Fiam intézkedem, ilyenen ne is aggódj, a lakás meg meg van oldva, megkajátok a Fiorano-i kis házat.
- A villát? - kérdezte meglepetten Fabio.
- Igen, legyen ez az elő nászajándék tőlem, nektek
- Kösz Bácsi.
- Ugyan nics mit. - mondta a bács. - De most mennem kell, nyugodtan induljatok el, mire ideértek, és is ott leszek Fioranoban. gondolom Antonia, nem szeretne úgy állást kapni, hogy csak a semmiből az ölébe pottyan?
- Hát jó lenne ha valahogy elintéznéd, hogy nem derül ki, hogy te szerezted neki a melót.
- Akkor mindent megbeszéltünk, várlak benneteket, és légy óvatos. - azzal Luca bontotta a vonalat.