-Szia kicsim! Már végeztél is???-kérdezte nyugodtan.

-Szia. Hát igen meg is vagyok.-mondtam egykedvűen.

-Hűha! Ez nem hangzott vmi bíztatóan! Nem kaptad meg az állást? Mondd! Mi történt??

-Hát kicsim. Először is megkaptam, de....-vágtam fancsali képet

-De???-türelmetlenkedett

-Szóval Kimi lesz az akire felügyelnem kell.

-Ó! Hát sejthettük volna. Nem baj, vhogy csak kibírod, aztán majd kerítünk vmi más munkát, lehetőleg minél távolabb tőle. Oké???

-Rendben-majd hozzábújtam, erre volt szükségem, nem tudom, hogy fogom bírni Kimit.

-Holnap akkor visszamegyünk Spanyolországba és mindent elintézünk.-adott egy puszit a homlokomra.

-Hát szívem, azt hiszem ez nem fog menni, ugyanis holnap repülök Finnországba.

-Hogy hová?-ráncolta homlokát.

-Hát ne haragudj, de minden lépését követnem kell.....és még adták ezt a papírt itt, h mire kell még felügyelnem.-idegesen kikapta a kezmből a papírt és olvasni kezdte:

-Együtt fogsz vele lakni??? Minden futamra elkísérni? A partykra is vele fogsz járni? Na ez nem igaz kicsim, én azt akartam, h így minden időt, vagy legalábbis sok időt töltsünk együtt. Erre most vele fogod leélni az életedet?!

-Kicsim, hisz te mondtad, h amint lesz rá alkalom, rögtön kerítünk egy normális munkát, ez a pár nap Finno.ban meg igazán semmiség.

-Semmiség??? Kettesben lesztek és bármit csinálhat azok után ahogy veled bánt.

-Drágám, ne izgulj, nem kettesben leszünk, ugyanis a szüleihez megyünk, pár napot leszünk csak ott, utána én jövök vissza Zürichbe, és azt meg már nem fogják tudni, h Zürichben nálad vagy Kiminél vagyok e, és gondolom ő is örülni fog, h megszabadulhat tőlem.

-Hát jól van, bár nagyon féltelek. De most ideje hazamenni, fáradt vagyok és pihenni akrok, rád is rád fér az alvás az út előtt.-azzal beindította a kocsit és elindultunk hazafelé.

-Köszönöm, h ennyire megértő vagy.-símogattam meg a kezét.

-Viccelsz, hiszen én szereztem neked az állást.-szorította meg a kezem.

Hazaértünk. Míg ő zuhanyzott én gyorsan csináltam egy könnyű kis vacsit. Miután kajáltunk még bepakoltuk a cuccainkat, aztán lefeküdtünk. A karjaiban annyira megnyugodtam, hogy perceken belül elludtam. De Fernando egész éjjel csak gondolkodott, féltett, vmi rosszat érzett, de nem tudta megfogalmazni, mi is lehet az.

Reggel egy csókkal ébresztett.

-Kicsim remélem ne akarsz elkésni?-mosolygott

-Úristen! Miért hány óra?- ugottam ki az ágyból.

-Nyugi épp most hívott Stefano, hogy 9re kell odaérned.

-És most hány óra?-nyugotam már meg végre.

-Fél nyolc kicsim. Van még időnk.-mosolygott és közeledett felém.

-Kicsim ezt most inkább hagyjuk. –és átöleltem, most csak erre volt szükségem, h érezzem, h mellettem van. Ő is csak szorított, mintha soha nem akarna elereszteni. Percekig csak így álltunk, majd ő törte meg a csendet.

-Kicsim nem kell félned. Hisz csak pár napra mész, utána ismét látjuk egymást, és amúgy is minden nap hívni foglak.

-Fernando én...én.....annyira fogsz hiányozni. Szeretlek. –és sírni kezdtem.

-Jajj kis szivem. Ne sírj! Nem lesz semmi baj! Kimi se mindig olyan amilyen aznap volt.Ígérd meg, h nem fogsz egyszer se sírni, bármit is mond vagy tesz. Erős leszel. Oké?

-Rendben.-majd letöröltem az arcomrol a könnyeket. Felöltöztem. Fernando kivitt a reptérre. Ott fájdalmas búcsút vettünk egymástól, alig bírtunk elszakadni. Aztán megpillantottam a terminál felé rohanó Kimit.