Kimi jobb ötlete nem lévén, felment a szobájába és lefeküdt aludni. Vagyis aludni csak szeretett volna, mert az álom nem nagyon jött a szemére. Egyre csak azon járatta az agyát, vajon mi az amit lent látott a nappaliban. Na de lassan azért mégis elnyomta az álom.

Reggel mikor felébredtem a nappaliban, Sebi már nem volt mellettem. Épp nyújtóztam egyet mikor a terasz felől kiabálást hallottam. Éppen ki akartam volna lesni, mégis mi történik odakinn, mikor Sebi robbant be a szobába idegesen. Rögtön rám nézett és máris enyhültek az arcvonásai.

-Ó jó reggelt drága, nem akartunk felébreszteni.-kaptam tőle egy puszit a homlokomra.

-Semmi baj, úgyse a te hangodat hallottam.-mosolyogtam rá kedvesen.

-Hál isten, mondjuk azon nem is lepődök meg, hiszen Kimi volt az aki üvöltözött mint egy veszett kutya.

-Ja, hát azt észrevettem. De miért is? Mi oka van rá? Összevesztetek?-zúdítottam a nyakába a kérdéseimet.

-Héjj héjj, sorrban kislány, reggel van még.

-Jajj tényleg-néztem meg az órámat, ami fél hetet mutatott.-Szóval?

-Szóval az előbb úgy jött le a lépcsőn, mint a tatár, felébresztett és kicibált a teraszra, még magamnál sem voltam jóformán és akkor rögtön elkezdett velem ordibálni, hogy mit képzelek magamról? Hogy hogy tehetem ezt itt az ő lakásában? Ki engedett be? Stb, stb! Nem tudom mi üthetett belé.

-Na várj csak majd én rendbe teszem, nehogy már ő oktasson ki téged. Itt hagy egyedül, aztán meg még az is zavarja ha jól érzem magam. Majd megkapja a magáét-és már indultam is a terasz felé, de Sebi visszatartott. Kisímította a kócos tincseket az arcomból, majd a szemebe nézett és úgy mondta.

-Figyelj! Nem ér ennyit az egész! Majd lenyugszik! És egyébként is, csak jót akar, szerintem csak aggódik!

-Ezt hogy érted?

-Hát tudod, azzal érvelt, hogy Te meg Fernando egy pár vagytok, és hogy ne akarjak már belerondítani a ti kapcsolatotokba.-na ezen ha lehet méhjobban felhúztam magam, méghogy Sebastian, akkor ő mit akart? Hogy ez mekkora egy bunkó.

-És ezt pont ő mondja?

-Ezzel most mire célzol?-kérdezte értetlenül bámulva rám. Ekkor már tudtam, hogy muszáj hogy beszámoljak neki.

-Hát úgy, hogy a múltkor meg csókolt.-sütöttem le a szemem.

-És te hagytad?-nézett rám reménykedve. Én csak lehajtottam a fejem, ebből ő már rögtön tudta a válaszom. Fogta magát és elindult az ajtó felé.

-Várj Sebi, az nem úgy van ahogy gondolod! Kérlek hallgass meg.

-Ezen nincs mit meghallgatni. Én, én.....ááá hagyjuk, nem akarlak látni.Csalódtam benned-azzal bevágta magamögött az ajtót. Most már tök egyedül maradtam. Na de Kimi ezt nem ússza meg szárazon. De látom ő is épp befelé tart. Na azt nem nyeli le egy könnyen, amit most mondani fogok neki.

-Hol van a kis barátod?-esett ő is rögtön nekem.

-Elment! Na és nem fontos, nem tartozik rád hogy miért, ahogy az se, hogy a barátom-e vagy sem. És miért is piszkálja ennyire a csőrödet, hogyha a barátom? Csak nem féltékeny vagy?-ordítottam rá.

-Szerintem te be vagy golyózva. Erre a kisgyerekre?

-Az a kisgyerek történetesen a te barátod is! Ha még egyátalán ő ezt annak veszi.

-Engem nem érdekel minek veszi. Évekig meg voltam barátok nélkül is, soha senkit nem fogadtam a bizalmamba, és pont ezért, amit most ő csinált velem. Mert ha vkit közel engedsz magadhoz, az már rögtön kihasznál.

-Te most totál mellé beszélsz. Sebi nem használt ki téged! Inkább azt áruld el, miért zavar az ha vki végre törődik velem. Nekem most nincs itt Fernando, aki mellettem legyen. Tök egyedül voltam és jött Sebi, aki foglalkozott velem, és végre 3 nap után hallottam emberi szót isés kedvességet, nem csak vakkantásokat, amit mostanában megszokhattam tőled meg a kis barátnődtől. Hát mondd tényleg el akarsz zárni minden elől. Már az is zavar, ha kicsit jól érzem magam? De persze te ezalatt jól érezhetted magad, csak én legyek bezárva. Most bolog vagy? Hogy már Sebi is itt hagyott? Ez így jó neked?-már a könnyeimmel küzdöttem, ő meg csak állt némán, lehajtott fejjel.-Válaszolj!!!- ordítottam, immár zokogva, de ő továbbra is csak állt ott. –Jól van akkor ne válaszolj! Nem is érdekel! Ez vagy te...Magad se tudod mit akarsz, vagy mit miért csinálsz! Tudod mit békén hagylak! De most add meg Sebi címét, beszélnem kell vele!-erre a mondatomra már felkapta a fejét.

-Na azt már nem! Nem te mondtad, hogy hű akarsz maradni Fernandohoz?- kérdezte cinikusan.

-Ez nem rád tartozik. És ha nem vagyok hű akkor mi van? Érdekel is az téged. Te csak magadat szereted! Neked csak az a fö úgyis, hogy veled mi történik, neked más nem fontos- de még mennyire hogy fontos, te nagyon is fontos vagy nekem, gondolta Kimi, de ezt nem árulhatja el a lánynak. Akiben most nagyot csalódott, mert már látja, h nem érte érdeklődik, hanem az első adandó alkalommal kiköt bárki karjai közt, aki csak egy kicsit is ismert. Férre ismerte ezt a lányt. De akkor sem akarta elengedni Sebastianhoz. Tehát nem mondja neki el a címét.

-Nem tudod miket beszélsz! Volt egy ember, aki nagyon is fontos volt nekem, de sajnos csalódnom kellett benne, ahogy mindenki másban is! Van értelme, hogy megbízz vkiben? Mert szerintem felesleges, a címet meg várhatod, azt tőlem tuti nem kapod meg!Fernandot meg akarom kímélni a nagy csalódástól.

-Na ne nevettes! Te akarod megkímélni? Pont te?-kezdtem el szedelőzködni, pár cuccomat bevágtam a táskámba, felöltözködtem, majd elindultam az ajtó felé- De mindegy is, nem vagyok rászorulva, hogy segíts nekem, ha nem mondod meg hol lakik Sebi, majd én megkeresem.

-Látod erről beszélek, hogy te mennyire önfejű vagy! Egyesti ismertség után megbízol bárkiben? Minek is és hogy akarod megtalálni egy ilyen hatalmas és számodra idegen városban?

-Majd megtalálom, ne félts te engem!-vágtam be az orra előtt az ajtót. És bár azt se tudtam merre menjek, elindultam egy irányba, tudtam, még egy nehéz beszélgetés vár rám Sebivel is! Kimi félve nézett ki az ablakon a lány után, félt hogy vajon hová fog menni a lány, vagy hogy esetleg vmi baj éri, bár tudta azt is , hogy azért van olyan talpra esett, hogy el nem veszik, az tuti.