Kornélia a sofőrrel a külvárosba hajtatott. Itt lakott egy régi, kedves ismerőse. Rég nem látta, és ha gond volt mindig hozzá fordult segítségért. Húszpercnyi autózás után már ott is voltak. A férfi ajtócsapódásra lett figyelmes. Az ablakhoz ment és a rég nem látott, a szívének oly kedves nőt látta meg a kerítés túloldalán. A nő könnyes szemmel futott az ajtóban álló férfihoz. Megölelték egymást, majd a férfi bevezette a nőt a már jól ismert lakásba.

-         Mi történt? Bántott?- és hasonló kérdéseket zúdított a férfi Kornéliára.

-         Nem bírom, elválok tőle! Tönkre tesz mindent és mindenkit maga körül…- a nő nem tudta folytatni, a fejét a férfi mellkasára hajtotta és keservesen zokogni kezdet.

-         Nyugodj meg, minden rendben lesz. – mondta majd elment főzni egy teát és megágyazott a vendégszobában, mivel tudta, hogy a nő nem csak pár órára jött, mint máskor. Eddigre már Kornélia aludt.

A hangár végén volt egy szürke ajtó, azon mentünk ki, és ami ott fogadott az… az állam a földig ért. Ők aztán tudják a módját annak, hogy lehet a semmiből a legtöbbet kihozni. Ami kintről nem látszott, de a hangár mögött vagy két focipályányi gokartpálya volt.

-         Gyönyörű!!!- csak ennyit tudtam mondani az ámulattól.

-         Na, akkor irány a pálya!- hangzott az utasítás Tonitól. Kimitől kaptam még egy csókot, felvettük a sisakokat, mindegyünk beült a gokartjába és nem volt megállás. Eszméletlen, felhőtlen érzés volt. Le sem tudom írni. Először csak kóstolgattam, hisz én a sajátomhoz voltam szokva, ami mindig be volt állítva nekem. De ezt is hamar megszoktam. Vagy másfél órán keresztül köröztünk és csak tankolni álltunk meg.

-         Nah, megyünk még egy kört?! Mindenki mindenki ellen! Győzzön a jobb!- kérdeztem a fiúktól.

-         Én benne vagyok! De egy feltétellel!- mondta Kimi egy kaján vigyor kíséretében.

-         Na és mi lenne az, bajnok?!

-         Hát… ha én nyerek, akkor egy teljes napig azt csináljuk, amit én akarok.

-         Oh… igen?! És ha én nyerek?... Meg is van!

-         Igen és mi?

-         Majd mindent idejében bajnok!

-         Kis titokzatos.

-         Fiatalok most versenyzünk vagy elcseverésztek én meg megnyerem a versenyt?! És mi lesz, ha én nyerek?- kérdezte Toni komoly fejjel.

-         Hát, ha te nyersz, akkor rendet rakhatsz, utánunk mikor végzünk itt. – mondta Kimi nemes egyszerűséggel.

-         Huu… de vicces itt ma valaki! Versenyzünk vagy nem?!- mondta kissé idegesen már Toni.

-         De nincs humorérzéke ma valakinek. Rendben, versenyzünk!- mondta, majd visszavette sisakját és már gurultunk is vissza a pályára. Toni előtte beállította az automata rajtjelzőt. Felálltunk, majd ahogy a versenyeken szépen kigyulladtak a piros lámpák és elrajtoltunk. Toni haladt elől, mögötte én, majd kicsit lemaradva Kimi, mivel így álltunk fel. Fél kör elteltével már én álltam az élen. De ahogy észrevettem ez valakinek nagyon nem tetszett. Megegyeztünk, hogy az nyer, aki a 15. kör végén elsőként megy át a célvonalon. Már csak két kör volt vissza, mikor Kimi megindította a végső hajrát. Toni tisztes távolságból követett minket, mivel látta, hogy itt nem sok esélye van kettőnk ellen. Kimi a 14. kör végére utolért. Rákapcsoltam, de ő is. Majd már csak fél kör volt vissza mikor elhúzott mellettem. Bennem felment a pumpa, majd gázt adtam és integetve mentem el mellette a cél előtt 100 méterrel. Ő 10 méteren belül utolért, és a maradék 90 méter az nagyon állat volt. Fej-fej mellett haladtunk, majd nem tudom miért, de hagytam győzni. Elgurultam a hangár bejáratáig, majd levettem a sisakomat és vártam, hogy ő is odaérjen. Toni ekkora már rég kiszállt.

-         Héé… bajnok, nyertél!- mondtam egy mosoly kíséretében.

-         Igen, de hagytál nyerni. Miért?- mondta kissé csalódottan.

-         Izgatott voltam. –mondtam, majd odaléptem hozzá és forrón megcsókoltam.

-         Ezt miért kaptam?- kérdezte meglepett Kimi.

-         Mert egy kis időre megfeledkeztem a gondjaimról. Köszönöm!- majd megcsókoltam.

Megköszöntünk Toninak a lehetőséget, majd visszamentünk a házba. Végiggondoltam mit is kellene csinálnom. Letusoltam, majd Kiminek szóltam, hogy elmegyek sétálni a közeli parkba. Nem szívesen engedett el, de belátta, hogy időre és levegőre van szükségem, hogy józanul tudjak gondolkodni. Lassan beértem a parkba, nem voltak sokan szerencsére. Leültem a kis tavacska szélére, bedugtam a fülembe az Ipodomat, amin éppen felváltva szólt Chris Cornell: Scream és a Linkin Park: Minutes To Midnight cimű albumok. Ezek megnyugtattak. Eldöntöttem, hogy apa pénze és hatalma nélkül is boldogulni fogok, nem hagyom, hogy ugyanazt tegye velünk Kimivel, mint anno Gyurival, nem élném túl. Még egyszer nem. Segíteni fogok anyának, hogy elváljon apától. Igen, anya felhívott, hogy elválik tőle. Bár az apám, de utálom. Nélküle fogok boldogulni. Bár eddig sem támaszkodtam rá, de ezek után se fogok. Holnap hazamegyek és elrendezek mindent. Bemegyek a kapitányságra és el nem jövők onnan, amíg meg nem tudom, hogy ki lőtt rám. De még ott van Kimi is. Szerettem, mint eddig még soha senkit, annyira. Bár hamar jött a szerelem, de annál erősebb. Remélem.

Kimi otthon azon törte a fejét, hogy hogyan tehetné boldogabbá Barbi napjait. Tudta, hogy az apja miatt nem lesz könnyű az ő életük, sőt munkatársak is lesznek a lánnyal. Ezt még meg sem beszélték, hiszen mikor erre került volna a sor, kissé másfele jutottak el. De megfogadta, hogy senki és semmi nem állhat közéjük.

Barbi kissé későn tért haza, de még ébren találta a fiút. Elmondta neki mire jutott. Megértette és bár féltette szerelmét, de támogatta. Foglaltak jegyet Barbinak, csak neki, mert Barbi kérésére, a fiú erre a pár napra nem tartott vele. A három hetes szünetből még majdnem a fele vissza volt, így ez a pár nap egymás nélkül talán még jót is tett nekik. Ezek után aludni tértek. Kimi másnap kivitte a lányt a reptérre. Nehezen, de sikerült elbúcsúzniuk egymástól. A lány Budapest felé vette az irányt.