Másnap reggel Barbi ébredezni kezdett. Kissé kábult volt, nem igen érezte a bal oldalát. Megrémült mikor látta, hogy csövek sokassága lógott ki belőle. Elkezdett gondolkodni, hogy mi is történt vele, de nem emlékezett arra, hogy hogyan került ide. Körbenézett a szobában és észrevette, hogy Pavol ül az egyik fotelban és alszik. Gondolta olyan helyen van ahol még mindig fogva tartják. Miután kitépte magából a csöveket és meggyőződött arról, hogy a férfi mélyen alszik kiment és telefon után nézett. Hála a recepción talált egy betegek részére is használható készüléket. Azonnal legjobb barátját hívta. Kicsöng.

-         Vedd, kérlek fel, ez az egy esélyem van.

-         Halló! – szólt bele egy igen álmos férfihang.

-         Szia Barbi vagyok. Nincs sok időm… egy klinikán vagyok, és fogalmam sincsen, hogy hol… nem tudom, hogy mi történt velem!- mondta könnyeivel küszködve.

-         Istenem… tényleg te vagy az?- kérdezte hitetlenkedve a srác.

-         Én, de Charlie sietnem kell… egy kórházban vagyok, ahol mindenki idegen nyelven beszél… az egyikük valami dr. Tajovský, vagy hasonló. - hadarta a lány. - Kérlek, gyere értem!- könyörgött a lány.

-         Nyugodj meg!- kérte Charlie teljesen felébredve már. Ekkor lépett be Kimi Charlie szobájába.

-         Mi van?- kérdezte értetlenül. - Mért kiáltottad Barbi nevét?

-         Ssssst!- intette csendre a srác Kimit. Kimi kérdőn nézett rá.

-         Érted megyek, ne aggódj… de mondj még valami pontosabbat!- kérte Charlie idegesen.

-         Le kell tennem… jön valaki…- hallotta még a lány hangját, majd megszakadt a vonal. Értetlenül nézett hol a telefonra, hol pedig Kimire.

-         Mondd, már mi van?!- türelmetlenkedett Kimi.

-         Barbi hívott…- kezdte elgondolkodva Charlie.

-         És hol van most? Jól van, ugye?- kérdezte aggodalmasan Kimi.

-         Egy kórházból hívott. - magyarázta Charlie. - Nem emlékszik semmire…

-         Baja esett?- vágott idegesen Charile szavába Kimi

-         Nem tudom… nem volt elég ideje. - magyarázta a srác. - Beszélnem kell Kornéliával. - folytatta, azzal felpattant az ágyról és a nő szobája felé indult.

Barbi megszédült miután letette a telefont, a pultba kellett megkapaszkodnia, hogy el ne essen. Csak remélni tudta, hogy Charlie tudja, hogy hol kell őt keresni. Körülnézet, hogy nem e látta őt valaki meg, majd visszaindult a szobába. Látta, hogy Pavol még mindig alszik. Visszafeküdt az ágyába. Forgott vele az egész szoba. Lassan eszébe jutottak az előző este történései. Emlékezett arra, hogy egy számára ismerős férfi volt bent nála és, hogy arról beszélgettek, hogy ha Máté nem fizet, akkor ő meghal. Eleredtek a könnyei. Nem tudta, hogy mibe keveredett az apja és nem értette, hogy miért ő bűnhődik ezekért a dolgokért. Miért pont őt rabolták el? Miért? Miért?- ezeket kérdezgette magától, majd lassacskán álomba sírta magát.

Kornélia már ébren volt, mivel nem sokat bírt aludni.

-         Jó reggelt!- köszöntötte Charliet, mikor a konyhába ért.

-         Barbi hívott. - mondta idegesen köszönés helyett.

-         És ezt csak így mondod?- kérdezte vegyes érzelmekkel a nő.

-         Nem sokat beszéltünk, valami kórházban van… külföldön. Kéne a segítséged. - magyarázta Charlie. Közben Kimi is utolérte a srácot. Bizakodva néztek Kornéliára.

-         És mégis jól van?- kérdezte aggodalmasan.

-         Annyira igen, hogy telefonálni tudjon… de elég ijedt volt a hangja és kétségbeesett. - mesélte Charlie.

-         Jaj!- kesergett Kornélia. - És én hogy tudok segíteni?- kérdezte értetlenül a nő.

-         Itt a szám, amiről hívott. - mutatta Charlie Kornéliának a telefonját.

-         Ez szlovákiai szám. - állapította meg.

-         És valami Tajo… Tajov…

-         Tajovský doktor?- kérdezte hírtelen Kornélia.

-         Az!- kiáltott fel Charlie.

-         Ismered?

-         Csak névről. - mondta lehangoltan a nő. - De tudom, melyik kórházban dolgozik. - tette hozzá derűsebben.

-         Ez az!- lelkesedett a két srác egyszerre. Kornélia leült a laptop elé és belépett a netre. Meg is találta, amit keresett. A két srác feszülten figyelték a tevékenykedését.

-         Nézzétek!- mutatott a monitorra- Itt a város, Karva, ahol a kórház van, ott nőttem fel. - tette még hozzá Kornélia.

-         Akkor indulhatok is. - jelentette ki Charlie.

-         Veled megyek. - jelentette ki Kimi.

-         Gondolod, hogy kíváncsi rád?- kérdezte megvető pillantással Charlie.

-         Kelhet a segítség! - érvelt Kimi.

-         Boldogulok. - jelentette ki Charlie.

-         Azt meghiszem. - mérte végig a srácot Kimi.

-         Fiúk!- szólt rájuk Kornélia. Kérdőn néztek a nőre.

-         Nélkülem sehova!- szólt rájuk Kornélia.

-         Nem lehet. - mondták a fiúk egyszerre.

-         De!!! Én is megyek, nem nyitok vitát! –mondta határozottan a nő.

-         Nem, rád itt van szükségünk, kérlek, maradj itt!! - kérlelte Charlie.

-         Igen Kornélia, kérlek, te maradj itt hátha Barbi telefonálna! – kérlelte Kimi.

-         Jól van, de vigyázzatok és kérlek épségben hozzátok haza a lányomat!- mondta, majd megölelte a két fiút.

-         Akkor indulhatunk? – kérdezte Kimi idegesen.

-         Igen. –jelentette ki Charlie és már bent is ültek az autóban. Gázt adtak és már a határ felé vették az irányt. Egész úton nem szóltak egymáshoz. Kimi agya állandóan járt. Még mindig nem tudta, hogy mi lehet Barbival. Charlie is merengve figyelte az utat. Többször felidézte a Barbival folytatott beszélgetést. Még sosem hallotta ilyennek a lányt. Megijedt, hogy többet nem láthatja mosolyogni.

Barbi egy óra múlva egy rémálomból riadt fel. Látta, hogy Pavol még mindig alszik. Úgy döntött megpróbál még egyszer telefonálni. Lassan elindult ki, de Pavol hirtelen megmozdult. Barbi nagyon megijedt, de hála csak a helyét kereste a férfi. Barbi miután lenyugodott kinézett, hogy nem e figyeli valaki, majd ismételten a recepcióhoz ment és tárcsázott.

Már szlovák területen autóztak mikor megszólalt Charlie telefonja.

-         Igen, tessék!- szólt bele.

-         Én vagyok, megint nem tudok sokat beszélni… ugye jöttök?- kérdezte Barbi, de a vonal ismételten megszakadt.

-         Barbi!!!- kiabált Charlie, de már csak a búgást halotta.

-         Mi az? Ő volt? Mit mondott? – zúdította Kimi a kérdéseit a férfira.

-         Igen, de megszakadt a vonal. - mondta és jobban a gázra lépett.

Le kellett tennie, mert zajokra lett figyelmes a folyósón. Amilyen gyorsan csak tudott visszament szobájába. Amikor visszafeküdt Pavol ébredezni kezdett.

Háromórányi autóút után parkoltak le a klinika előtt. Kiszálltak, majd a recepció felé vették az irányt.

-         Jó napot kívánunk, Barbara Forrást keressük! –mondta Charlie.

-         Jó napot Uraim. Itt nem fekszik ilyen nevű beteg. – mondta nyájasan a nő a pult mögül. Tajovský megtiltotta, hogy bárkinek is kiadják, hogy Barbi itt fekszik.

-         Az nem lehet! Tudjuk, hogy itt van! Mondja meg rögtön, hogy melyik szobában!- kiabált Kimi.

-         Kérem, Uraim, legyenek tisztelettel a klinikánkon fekvő többi páciensre és kérem, távozzanak, vagy hívom a biztonságiakat! – szólította fel őket a nő ugyanolyan nyájassággal. Ekkor ért oda Tajovský.

-         Mi folyik itt?- kérdezte kissé idegesen.

-         Dr. Úr ezek az urak egy bizonyos Barbara Forrást keresnek, de ilyen nevű betegünk nincsen.

-         Uraim, amint hallották a hölgyet itt ilyen nevű beteget nem kezelünk- mondta a doki nyugodtsággal.

-         De van! A lány édesanyja ismeri Önt és tudjuk, hogy itt van!!!- emelte fel hangját Charlie is. A doki kissé megtorpant.

Eközben Maranelloban Stefano egyre idegesebb volt, mert napok óta sem pilótájáról, sem annak versenymérnökéről, nem veszik fel a telefont. Már kezdett kijönni sodrából. Sokadszorra hagyott üzenetet a finn üzenetrögzítőjén:

-         Kimi Stefano vagyok és egyben iszonytatósan dühős is. Hol a jó életbe vagytok Barbarával? Tegnap óta itt kellene lennetek, hisz három nap múlva autóba kellene ülnöd. Ajánlom, hogy nyomos oka legyen annak, hogy nem veszed fel a telefont és nem vagy itt!!!- csapta le a telefont az olasz.