-          Sose láttam még ilyen sebezhetőnek. - vallotta be Stefano. - Már az is megdöbbentett, hogy valaki képes volt rálőni! Milyen ember képes ilyen szörnyűségre?- kérdezte elképedve Stefano.

-          Én láttam őket, ne akard megtudni!- tanácsolta Kimi aggodalmas tekintettel. Szó nélkül léptek ki a szobából.

-          Kimi - kezdte lassan Stefano. Kimi felvont szemöldökkel nézett a főnökére.

-          Nem fog tetszeni, amit mondanom kell! Kimi, vissza kell jönnöd Olaszországba a következő verseny miatt. - jelentette ki Stefano. - Tudom, hogy félsz itt hagyni, de hidd el, jó kezekben van, a családja és a barátai vigyáznak rá. - emlékeztette Stefano. Kimi elmélázva bólintott.

-          El kell köszönnöm tőle. - jelentette ki Kimi. Stefano megértően nézett rá, Kimi pedig visszament Barbihoz a szobába.

-          Jó napot!- lépett oda a recepciós pulthoz egy kihívó öltözetű, harmincas nő. A recepciós hölgy kedvesen mosolygott rá.

-         Segíthetek?- kérdezte érdeklődve a recepciós.

-         Remélem, tud segíteni!- szólalt meg kétségbe esett hangon a nő. Hosszú fekete haját a válla fölött hátra dobta és kétségbe esetten nézett.

-         Tudja, az unokahúgomról van szó. - magyarázta. - Forrás Barbarának hívják. A recepciós a név hallatán felkapta a fejét, de gyorsan nyugalmat erőltetett magára.

-     Értem, illetve nem. - mért említi ezt?- érdeklődött a recepciós.

-   Tudja, az egyik közös barátunktól tudom, hogy kórházba került, mert elfertőzött a sebe… sajnos ő se tudta, hogy melyik kórházban van, mert ahol volt, onnan elszállították Pestre. Most végigjárom az összest, hátha valahol megtalálom az én rég látott kis unokahúgomat. - mesélte szomorúan a nő. A recepciós úgy tett, mintha együtt érezne a nővel, közben pedig azon járt az agya, hogy fog megszabadulni ettől a nőtől. Épp a biztonságiak is kávészünetet tartottak. Remélte, hogy legalább valamelyik orvos felbukkan és segít neki lerázni a nőt.

-          Mondja még egyszer a nevet, kérem!- kérte mosolyt erőltetve az arcára a recepciós.

-          Forrás Barbara. Kérem, igyekezne?- sürgette őt a nő.

-          Értem, és szabad tudnom az ön nevét is?

-          Szükséges ez?- kérdezte vonakodva a nő.

-          Sajnos igen.

-          Nagy Forrás Dominika.

-          Rendben, nézem. - azzal a nő belemélyedt a beteg nyilvántartásba. Aztán csalódottan nézett fel a nőre.

-          Sajnálom, nincs ilyen nevű betegünk?

-          Ez biztos? Nem nézné meg még egyszer?- mondta idegesen Dominika.

-          Megnézhetem... - vélte a nő. Még egyszer végiglapozta a könyvet.

-          Sajnos nem találtam ilyen nevű beteget. - válaszolta ismét a recepciós.

-          Kérem! Nekem meg kell találnom!- fogta könyörgőre a nő.

-          Nézze, ha nincs itt, akkor ezerszer is átnézhetem. - a recepciós kezdte elveszteni a türelmét.

-          Na, ide figyeljen!- váltott hangnemet a nő. - Ajánlom, hogy nagyon gyorsan kerítse elő a lány szobaszámát!- szólította fel, miközben elkapta a meglepett nő köpenyének gallérját. A recepciós ijedten, és zavartan nézett rá.

-    Nos!?- volta fel a szemöldökét a nő.

-    Keresem. - hadarta a nő, és újra kinyitotta a könyvet.

-    Fordítsa felém!- szólt rá Dominika. A recepciós, nem mert ellenkezni. Lassan lapozta a könyvet, Dominika közben végig fogta nő gallérját. Már az „E” betűnél jártak, mikor felbukkantak végre a biztonsági őrök. A döbbenettől megtorpantak, mikor meglátták a recepcióst „fogva tartó” nőt. A recepciós is észrevette őket, és elkezdett kapálózni a nő kezei közt. Dominika próbálta még erősebben fogni a nő gallérját, de az egyik biztonsági ember ott termett mellettük, és elkapta az ismeretlen nő kezét. Az ijedten és hatalmas erővel rántotta ki a férfi szorításából a kezét. Zavartan nézett körbe, és látva a túlerőt menekülőre fogta. Mire a biztonsági emberek felocsúdtak a nőnek hűlt helye volt. Az utcán se láttak semmi gyanúsat, mintha csak a föld nyelte volna el.

Értetlen képpel tértek vissza az aulába.

-          Mi volt ez?- kérdezte az egyik biztonsági őr a recepciós hölgyet.

-          Barbit kereste. - magyarázta röviden

-          De ugye te nem?- firtatták.

-          Szerencsére időben érkeztetek. - magyarázta a recepciós hölgy. - Felhívom a főorvost. - tette még hozzá, azzal tárcsázta a mellékét.

 Máté kezdett egyre idegesebb lenni, ahogy teltek az órák. A kórházat minden órában hívta, hátha változott a lánya állapota. Nem volt változás benne. Máté még egyszer egyeztette a dolgokat a rendőrökkel, majd beszállt a fekete, Mercedes Benz Brabus Rocket típusú szolgálati kocsijába. Egy mikrofon volt az ingje gallérja alatt, ami szükség esetén rögzítette az elhangzó beszélgetéseket. Már a város külterületén járt, mikor összerezzent a telefonja hangjára. Krisztián hívta.

-         Remélem, már a megbeszélt helyre tartasz? – kérdezte rögtön, mikor Máté felvette a telefont.

-         Persze. Én is szeretnék minél előbb túl lenni rajta, de hallanom kell Barbi hangját. - követelte.

-         Mindent a maga idejében! - válaszolta hangos nevetés kíséretében Krisztián, azzal bontotta a vonalat. Máté mérgesen dobta el a telefonját. A rendőrfőnök hangját hallotta a fülében elhelyezett mikrofonban:

-          Maradjon veszteg uram!

Kimi belépett a szobába és látta, hogy Barbi még mindig alszik. Odalépett az ágyához lágyan megpuszilta az arcát, mikor erre se reagált leült az ágy melletti székre és a kezét a kezébe vette.

-          Barbi- kezdte lassan Kimi,- tudod te vagy nekem a legfontosabb a világon. Sose akartam fájdalmat és csalódást okozni neked, de sajnos megtörtént és én már nem tudtam elmondani neked, hogy mennyire sajnálom, hogy gyenge voltam, és feltámadt bennem a féltékenység. Meg tudsz nekem bocsátani? Tudom, hogy eljátszottam a bizalmad, de minden olyan zavaros volt, és gyorsan történt…- Kimi itt megállt, mert úgy érezte, mintha Barbi megmozdította volna a kezét. Várt egy darabig, de nem történt meg még egyszer. Kimi aggodalmasan nézett az eszméletlen lányra. Folytatta. - Drága Barbi, hogy tudnám jóvátenni a történteket? Kaphatok még tőled egy esélyt?- kérdezte lehangoltan Kimi.

-          Csak maradj velem!- hallotta Kimi az erőtlen hangját a lánynak. Felkapta a fejét, és a lányra nézett. Barbi kinyitotta a szemét és próbált mosolyogni. Kimi végtelenül boldog volt.

-          Akkor meg tudsz bocsátani?- kérdezte bűnbánó tekintettel még egyszer.

-          Szeretlek!- volt a lány válasza. Barbi magához húzta az ámulatból még fel nem eszmélt férfit. Gyengéden csókolták egymást.

-          Már azt hittem elveszítelek!- mondta Kimi, és még mindig nem akarta elhinni, hogy Barbi megbocsátott neki. – Ígérem, mindent tisztázni fogok, hidd el nem történt Roosa és köztem semmi!

-          Ssst… ezt ne most kérlek, most nem érdekel mi történt! Csak az a lényeg, hogy itt vagy mellettem!

-          Tudom… és ígérem, mindig itt leszek…

-          Látom felébredtél. –hallották Iván hangját mikor belépett az ajtón. Zavartan néztek egymásra, majd az orvosra.

-          Igen, de az oldalam nagyon fáj és lüktet!- panaszolta Barbi.

-          Ez természetes, de a gyógyszer, amit felírtam heteken belül használni fog!- mondta, majd kiment konzultálni Kornéliával, hogy mikor és hogyan szállhatják Barbit haza a klinikáról, mivel itt már nincs biztonságban. Miután a doki távozott Kimi arca gondterhelt lett. Ezt a lány is észrevette.

-          Mi a baj Kimi?- kérdezte a férfi kezét szorongatva még mindig.

-          Semmi… vagyis van itt valami… nem is tudom, hogy hol kezdjem?!- nézett aggodalmasan a lányra Kimi.

-          Megijesztesz! Mond, kérlek mi a gond!- kérlelte a férfit.

-          Jaj, kicsim- kezdte, és a lány mellkasára hajtotta a fejét- az van, hogy Stefano itt van, aggódott érted. A jövő héten már futam lesz. Nekem vissza kell mennem Olaszországba. De nem akarlak itt hagyni, nem akarlak elveszíteni újra, azt nem élném túl. –mondta kissé elcsukló hangon.

-          Kimi- Barbi felemelte a férfi fejét és maga felé fordította- én, jól vagyok, anyu és Charlie vigyázni fog rám. Hidd el most már minden rendben lesz!- mondta, majd mélyen egymás szemébe néztek. Bár Barbi nem tudta, hogy mi is történt vele az elmúlt napokba és az okát sem tudta. Féltette Kimit is. Nem tudta, hogy lesz tovább. Ott van az a lány. De tudta Kiminek sokat jelent a munkája. Gondolataiból Kimi hangja térítette vissza.

-          Olyan jó, hogy te még ilyen helyzetbe is pozitívan állsz a dolgokhoz.

-          Milyen helyzetbe?- kérdezte meglepődötten Barbi. Kiminek nem maradt ideje a válaszra, mert Stefano ekkor lépett be és sürgette pilótáját.

-           Még egy percet kérek és mehetünk!- mondta. Stefano kiment.

-          Mennem kell, de nem akarlak itt hagyni! Szeretlek!!!!!- mondta, majd újra megcsókolta a lányt.

-          Szeretlek! Kérlek vigyázz magadra! Ígérd meg, hogy nem csinálsz semmi hülyeséget?! És sietsz vissza, ugye?- Barbi szinte már könyörgött.

-           Ígérem! Hívlak minden nap!! Már most hiányol!!!- mondta, majd megölelték egymást, majd Kimi kibontakozott a lány karjaiból. Nehéz szívvel hagyta ott a lányt.

Még Stefano bejött érdeklődni a hogylétemről, majd kérte, vigyázzak magamra, és hogy minél előbb számít rám. Még én mennyire számítok arra, hogy minél előbb visszatérjek a pályára. Viszont továbbra is a fülembe csengett Kimi mondata: „Olyan jó, hogy te még ilyen helyzetbe is pozitívan állsz a dolgokhoz.”- mire értette ő ezt??