- Tényleg elment. – mondta Tim ahogy belépett a házba, és ott már nem várta Lucy a friss kávéval, vagy csak egy mosollyal, mikor Tim hazatért egy hosszabb útról. De már nincs itt a lány csak az újra üres nagy ház.

- Ne aggódj biztosan találsz majd valakit helyette. – mondta Vicky és megveregette Tim mackós hátát. – Ha most megbocsátotok én hazamegyek, megszabadulok ezektől a meleg rongyoktól, veszem egy fürdőt, és lefekszem pihenni. Kifárasztott ez a néhány nap. – mondta és elillegett Timtől. Aki fintorogva nézett utána.

- Nem vágom, hogy miért vagy még mindig ezzel a nővel? – kérdezte Tim és a távozó nő felé intett.

- Csak a gyerekek miatt. – válaszolta Chris és felsóhajtott.

- Tudod, hogy a legjobb ügyvétek segítenének, nem hagynám, hogy hozzá kerüljenek a gyerekek.

- Minek, már minden hiába. Minden elveszett. – mondta Chris keseredetten.

- Ugyan még kezdhetsz új életet.

- Lucy nélkül, még ez is jobb mint ami most van, és Lucy a bátyám felesége, és nem vehetem el tőle. Őt nem, most nem. – Tim nagyon nehezen állta meg kérdés nélkül, de nem akart fájdalmat okozni a barátjának, mert tudta hogy a férfi igazán szerelmes Lucyba, de a testvéri kötelék mindenek felett.

- Figyelj nem akarok beleszólni, de szerintem te ebbe az életbe hamarosan tönkre mész és azt nem szeretném, figyelj vagy beszéljétek meg és adjatok még egy esélyt a kapcsolatotoknak, vagy dobd ki és lépj túl ezen. De így nem maradhatsz.

- Nem tudom, hogy mi lenne jobb, már rég nem szeretem, és miatta van minden, pedig emlékszem régen milyen más volt. De Hollywood megváltoztatta.

- És mi van ha mindig is ilyen volt csak téged akart magához édesgetni és az egész csak álca volt?

- Szerinted lehet hogy valaki ennyi ideig megjátssza magát?

- A céljai elérése érdekében. Gondolj csak bele milye volt neki előtted? Egy csóró senki volt Európában a testvére vendéglőjében. Egy senki volt míg el nem csavarta a fejed, és te el nem vetted feleségül. Most meg van mindene pénz, csillogás, ház és ami a legfontosabb a zöldkártya. Ugye ami nem elhanyagolható az ő szempontjából.

- Tudom, de mégis szült nekem két gyereket akiket imádok. 

- Igen, de ne feledkezz meg a 8 éves lányodról sem akit miatta nem láttál már hány éve is? Megmondom neked, 4 éve mióta együtt vagy ezzel a nővel. Tudom hogy Susann és közted érdekes volt a viszony és nem lehet hétköznapinak nevezni. De akkor is mindened meg volt és Vicky miatt vagy azóta is boldogtalan. – Tim tudta hogy ezt nem így kellett volna közölnie de mit lehet tenni, ha ez így sokáig folytatódik akkor Chrisből nem marad más csak egy idegroncs.

Ezalatt Lucy és Peter már az autópályán a washingtoni Seattle felé hajtottak. Hosszú út volt de Peter ragaszkodott hozzá hogy kocsival tegyék meg, mert jó alkalom, hogy beszélgessenek, és így jobban megismerjék egymást.

- Tudod hogy önző vagyok. – mondta Peter és közben Lucyra mosolygott.

- Miért mondod ezt? – kérdezte a lány csodálkozva.

- Csak mert ennyi idős fejjel magamhoz láncoltalak.

- Peter ne is mondj ilyet, minden embernek joga van a boldogsághoz és én ezt választottam, hogy veled akarok boldog lenni. Tartson is bármeddig, szeretni foglak. – mondta Lucy és megsimította a férfi arcát. Peter úgy fordította a fejét hogy az ajka a lány tenyerében legyen és megcsókolta azt.  Végigkocsikáztak Kalifornián Oregonon, és hamarosan elérték Washington állam határát

- Hamarosan otthon vagyunk - mondta Peter, miután tankoltak és kajáltak néhány falatot.  Lucy csak mosolygott nem mondott semmi, csak némán majszolta a jégkrémet. Pedig az idő egyre zordabb lett ahogy észak felé haladtak. Egyre sűrűbben havazott és erős szál fújt, rájuk is sötétedett.

- Nem lenne jobb ha kivennénk egy szobát és megvárnánk a reggelt? – kérdezte Lucy.

- Hamarosan megérkezünk, most létük át a megyehatárt, innen már csak egy óra, és a saját ágyamban szeretnék aludni a kis feleségemmel. – És tényleg hamarosan megálltak egy nagy fehérre festett ház előtt. Lucy megrémült a látványtól, mert büszkén sőt ijesztően magasodott elé az ódon ház.

- Itt nőttünk föl mi Cornellek. – mondta Peter és a karjai közé kapta a lány majd úgy indult el vele az ajtó felé. Minden csomagjuk a kocsiban maradt, habár nem is igen hoztak el magukkal semmit. Lucy csak azokat a holmikat hozta el amiket magával hozott Európából. A többi holmit amit vett míg Timnél dolgozott mindent ott hagyott, gondosan összecsomagolva és egy nagy zsákba pakolva. Írt is hozzá egy rövidke üzenetet Timnek. „ Nem akartam elvinni ezeket a ruhákat, mert te vetted őket, tégy velük belátásod szerint, vannak köztük szolidabbak is esetleg elvihetnétek egy menhelyre a rászorulóknak. Köszike” Lucy tudta hogy Tim majd úgyis elviszi a megfelelő helyre mert Tim a szívén viselte a jótékonykodást. Senki sem nézte volna ki belőle, hogy képes napokat eltölteni a kórházakban a gyerekosztályokon, hogy ezzel is örömet okozzon a beteg gyerekeknek. Lucy csak most döbbent rá, hogy nagyon fog neki hiányozni az ők Mackója. A gondolataiból egy hangos üdvözlés térítette magához. A családi ház ajtaja gond nélkül feltárult odabent tök sötét volt, és ahogy Peter Lucy karján átlépte a küszöböt, óriási ováció fogadta őket.

- Üdv néktek idehaza. – hangzott a felkiáltás vagy tucatnyi ember szájából. Peter pont annyira meglepődött mint Lucy. El sem tudta képzelni, hogy a családja honnan tudta meg hogy ők most érkeznek.

- Ti meg hogy kerültök ide? – kérdezte mikor magához tért az első döbbenetből.

- Nem mindegy? – kérdezte Maggie és megölelte a bátyját. – amúgy ha az én önfejű bátyám eltűnik karácsonyra annak csak komoly oka lehet. Szia Maggie vagyok, Peter legfiatalabb húga, örülök, hogy végre becsajozott. – mondta Maggie és megölelte Lucyt.

- Szia, Engem Elizabethnek hívnak, de a bátyádon kívül mindenki más Lucynak.

- Még egyszer örülök neked. Gyere bemutatom a többieket is. – mondta a nő aki nagyjából 10 évvel lehetett idősebb Lucynál. – Na akkor most megismerheted az egyetlen és utánozhatatlan Patrick Cornellt aki az egyetlen világos hajú férfi a családban, Kicsi Christ leszámítva, de őt már 100 éve nem is láttam.

- Hello. – mondta a férfi mély hangon, kicsit visszafogottan bár, de rendesen végigvizslatta a lányt a tekintetével.

- Ő a felesége Amanda és  a két lányuk Karen és Catlyne, ikrek. – Lucy is észrevette a hasonlóságot, meg azt hogy még a lányoknál is fiatalabb. – Ők itt Susy és Katy a két nővérem. Majd az ő férjeiket idővel megismered, mikor visszajönnek a kiküldetésből, tudod ők katonák. Josh Katy férje az USS Nimitz fedélzetén van 6 hónapra,  Jack pedig Guantanamon, de hamarosan hazajön, mert Obama megszünteti a fogolytábort. Jha és az én férjem is katona most a Gázai-övezetben van, és nem tudom mikor jön haza. – Maggie megvárta míg Lucy mindenkivel kezet fogott. – Na akkor ennyit a közelebbi családról. Ők itt Susan Silver és a kislánya Lillian Jean. Chris tesónk első felesége.

- Szia, örülök hogy találkozunk, kíváncsi voltam milyen lesz a lány akit Peter hajlandó lesz feleségül venni. – mondta a nő mosolyogva, majd megölelte Lucyt. A nő már idősebb volt, jóval idősebb mint Vicky és Lucy csak arra tudott gondolni, hogy Chris vajon miért hagyta el ezt a nőt aki már most első pillanatra nagyon szimpatikus volt neki. és a kislány tagadhatatlanul magán viselte apja vonásait jobban nem is hasonlíthatott volna rá, dús göndör fekete faja volt, nagy kék szemekkel és telt ajkakkal. Az összes Cornell így nézett ki. Bízott benne hogy majd é is egyszer szül Peternek egy igazi vérbeli Cornellt.

- Na és végül Matt és a családja, April, Ray és Josie. – sorolta fel Maggie a neveket. Lucynak valahonnan ismerős volt a férfi, de elsőre nem tudta hova tenni, csak mikor az mondta a vezetéknevét, akkor jött rá hogy Matt Cameronről van szó aki régen együtt zenélt Chrissel mikor még a Soundgardenben tevékenykedett. És végre elfogyott minden ember és Peter csak mosolygott és örömmel látta hogy mindenki befogatta Lucyt a családba, mert eddig ők voltak Peter családja, csak nekik élt. A tesóknak az unokaöcsiknek, meg unokahúgoknak. De most már talán lesz egy saját boldog kis családja.

- Vettem kaját, a hűtőben van, azzal néhány napig ellesztek. – mondta Maggie mikor már indult haza, és cinkosul Lucyra mosolygott.

- Oké, biztosan és mindent köszi. – mondta Peter és becsukta utána az ajtót. – azt hitt3em, hogy már sosem megy el. – mondta  és az ajtónak dőlt.

- Miért, hiszen annyira kedves volt.

- Persze, csak én már nagyon fáradt vagyok, és szeretnék végre lefeküdni aludni. – válaszolta Peter és elkapta Lucy derekát magához húzta.

- Jha, lefeküdni, higgyem is el? – kérdezte a lány.

- Hát vannak ötleteim. – mondta Peter és megcsókolta a lányt. Nagy nehezen csókolózva feljutottak az emeletre, és bevették magukat az első szobába aminek nyitva volt az ajtaja.

 Tim maga maradt a nagy házban, most jött rá csak, hogy Lucy mennyire fog neki hiányozni. Felment az emeletre és a lány szobájában megtalálta az összepakolt holmijait és egy kézzel írott üzenetet. Jaj kicsilány remélem boldog leszel Seattlben Peterrel, de ha egyszer mégis vissza akarsz jönni ide mindig jöhetsz. Mondta Tim az üres szobának, és el sem tudta képzelni hogy most már hogyan lesz tovább, hogyan fogja élni a mindennapi életét Lucy és a gondoskodása nélkül csak arra tudott gondolni hogy egyedül van. Felugrott az ágyról és meg sem állt a garázsáig, ott kocsiba ült és elhajtott otthonról. Egy sorház egyik ajtaján kopogtatott

- Mi van. – szólt bele egy feldúlt női hang.

- Bocsi hogy felkeltettelek, de el kell neked mondanom valamit. – mondta Tim, gyorsan túl akart lenni rajta, mert tudta hogy még egyszer nem lesz mersze belekezdeni a mondókájába.

- És még ma elkezded vagy esetleg gépeljek egy kérvényt.

- Monique kérlek, csak egy percet hagyj. Be kell vallanom neked hogy szeretlek úgy ahogy vagy. Nem számít semmi, az sem hogy gyereked van, vagy hogy a titkárnőm vagy. Csak egyetlen dolog van ami fontos és csak most jöttem rá. Mi egymásnak vagyunk teremtve, és nem akarok nélküled élni, azt szeretném ha megpróbálnánk együtt. – mondta Tim és várta Monique válaszát.

- Hát nagy Mackó tudnod kell, hogy nap mint nap erre a pillanatra vártam, hogy végre ráébredsz, hogy neked én vagyok az igazi. – mondta a lány és a nyakába ugrott.