Forma-1 Fan Site
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Storyk
 
Egy részes művek, versek (Forma-1 témában)
 
Más témájú művek
 
Twilight-os storyk
 
Inglourious Basterds
 
Miami Ink - A tetoválók - by: FirstFancyFlame
Miami Ink - A tetoválók - by: FirstFancyFlame : 4. rész - Az ajándék

4. rész - Az ajándék

  2008.11.18. 19:16

-

Chris már rég végzett Star rózsaszín csillagával, Garver is megrajzolta Louis kínai harcosát, Darren és Yoji hazamentek a családhoz. Chrissék is most szedelőzködnek.

-        Hé, Kat, te nem jössz? – épp Jasmine nagyanyjának a szemét körvonalaztam, mikor Nuňez rám szólt.

-        A frászt hozod rám! Most kezdhetem előröl a szemeit. De még nem megyek. Ezt befejezem, majd utána. – legalább evvel is lefoglalom magamat.

-        Bocs. Akkor majd bezársz?

-        Persze. – már vonultak is ki az ajtón, mikor utánuk kiáltottam. – Te gyagyás, azért a kulcsokat ideadhatnád!

-        Jól van már! Tessék. – és csak úgy odadobta a kulcsokat. Te kis bunkó! Holnap a szabadságodért fogsz imádkozni! Na, vigyorgok rá egyet, hogy ne sejtse meg a tervemet. Tuti, hogy Darrenék is benne lesznek. – Szia!

-        Jó éjt Kat! – legalább az egyik Chris normálisan is tud köszönni.

-        Nektek is! Sziasztok!

A srácok már vagy másfél órája elmentek, és még mindig nem végeztem Jasmine tetkójával.

-        Figyelj Kat, már mi is kivagyunk. – jött oda hozzám az egyik kamerás fickó, Mike. – Majd holnap folytatod a rajzolást, oké? Most menj haza, pihensz egy kicsit, és reggel találkozunk.

-        Már nem sok van hátra. Ti menjetek haza nyugodtan, én még ezt befejezem. – épphogy visszafordultam a művemhez, mikor Tyler lekönyököl mellém.

-        Tudom, hogy eszedbe jutott Oliver, de ne emészd magad miatta. Szeretett téged, és nem a te hibád, oké? – csak bólogatni tudtam. Basszus, megint bőgéshatáron vagyok. – Oké fiúk, pakoljátok össze a cuccokat, és mehetünk is! – úgy látszik, a srácok önfeledten pakolásznak, örülnek, hogy hazamehetnek. Hát én nem annyira.

-        Sziasztok, jó éjt! Reggel találkozunk! – oké, bezártam mindent, a fiúk elmentek, és mehetek haza. Hurrá!

Na, hallgassunk egy kis zenét! Bedugtam az iPodot a fülembe, és jöhet egy kis H.I.M. A kormányom, és a váltón doboltam a kezemmel, és énekeltem. Akik mellettem mentek el kocsival már megszokták a látványom. Mindig ilyen vagyok, ha zenét hallok.

Beparkoltam a garázsba, mikor látom, hogy a postaládámban van egy nagy… valami. Kivettem, és lehajtottam a postaláda fedelét, majd becsörtettem a házba. Ki küldhette nekem? És legfőképpen mit? Na, mindjárt megtudjuk.

Anyám! Ez… ez… gyönyörű! De minek küldenének nekem estélyit? Biztos felre címezték. Jó, akkor csomagoljuk vi… mi ez? Most esett ki valami papír a csomagból. Nézzük csak.

„Kérlek, gyere el a következő címre szombat este 8-ra! Az estélyi ruha viselete kötelező!

31. és a Collins sugárút sarka.”

Csak ennyi állt benne. Menten lehidalok! Mi ez? Hova kell, hogy menjek? Mi van? Totál nem értek semmit. Mi van, ha ki akarnak nyírni? Á, akkor csak nem lennének olyan hülyék, hogy egy méregdrága estélyit is küldjenek. De mi van ha… Ó, nem érdekel! Megyek és felpróbálom.

Hűha! És milyen jól áll. Határozottan vékonyabb lettem benne. Szerintem nem lehet benne semmi rossz, ha elmegyek. Max. kidobnak, vagy jobbik eset, ha csak furcsán néznek rám a tetkók miatt. Nézzük csak. Collins és a 31. sarka… az a bazi nagy szálloda lenne? Öcsém, akkor tényleg muszáj lesz elmennem.

 

Frissítések:

2010. december 17.

Az én „halálosztóm” – by: Tatjana ; 15-16. rész

Száguldj csajszi 2 – by: Alofun ; 40-46. rész

Fekete-rózsaszín – by: Hooligirl ; 21-27. rész

Rajz FirstFancyFlame-től

 

2010. december 24.

Tényleg, ki vagy, Doki? - Avagy mi történik, amikor az univerzum meghülyül – by: FirstFancyFlame

Tatjana, FirstFancyFlame és Kimikefan mézeskalácsházikói ("Rajzok"-nál)

Minden másodperc sorsdöntő :)
 
Ebben a pillanatban...
kedves Fanfic-Fan olvas az oldalon :)
 
Extrák
 
Látogatók (2008. 09.):
Indulás: 2008-05-06
 
Linkek

 

Bimbicsi és az alternatív realitások

Nessie Twilight Fanfiction

Twilight Spirits

Alofun - Mindenki kedvenc F1-es pilótái

Take care of your soul

..::*Csillogó Cirkusz*::..

Alofun

Noncsi...

Forma1 Fanfic

Hantres' blog

INGLOURIOUS BASTERDS

Ikerkristály

 
Pontverseny állása
Az 2010-es egyéni pontverseny végeredménye:
1. Vettel - 256 pont
2. Alonso - 252 pont
3. Webber - 242 pont
4. Hamilton - 240 pont
5. Button - 214 pont
6. Massa - 144 pont
7. Rosberg - 142 pont
8. Kubica - 136 pont
9. M. Schumacher - 72 pont
10. Barrichello - 47 pont
11. Sutil - 47 pont
12. Kobayashi - 32 pont
13. Petrov - 27 pont
14. Hülkenberg - 22 pont
15. Liuzzi - 21 pont
16. Buemi - 8 pont
17. de la Rosa - 6 pont
18. Heidfeld - 6 pont
19. Alguersuari - 5 pont

A 2010-es konstruktőri pontverseny végeredménye:
1. Red Bull - 498 pont
2. McLaren - 454 pont
3. Ferrari - 396 pont
4. Mercedes GP - 214 pont
5. Renault - 163 pont
6. Williams - 69 pont
7. Force India - 68 pont
8. Sauber - 44 pont
9. Toro Rosso - 13 pont
 
Google PageRank
Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!