-        Jó reggelt! Mit hozhatok? – jött oda hozzánk a pingvin.

-        Jó reggelt! Nekem egy meleg szendvics és egy tea lesz. Neked nővérkém?

-        Nekem is jöhet. De ne hívj így! – hú, de le tudnám verni! Úgy néz rám, mintha még nem látott volna a környéken tetkós nőt. – Láttad, hogy nézett rám? Mintha leprás lennék, vagy nem tudom. Annyira utálom az ilyeneket! – Michaelt nem nagyon izgatták az ilyen dolgok, most is csak legyintett.

-        Nagy az isten állatkertje. – ezen már mindketten nevettünk egyet. Hamarosan ki is hozták a reggelit, se perc alatt bevágtuk.

-        Huh, ez most jól esett! – nyújtóztam egy kicsit.

-        Hát hallod, meg is látszik rajtad. Mintha mostanában híztál volna, nem? – de jó, még poénkodik is rajta. Nem mintha nem érezném magam így is rosszul a bőrömben.

-        Kösz öcsi, hogy te is így látod! Értékelem az őszinteségedet. – és egy gúnyos mosolyt is löktem felé, hogy még jobban érezze, nem vagyok vevő az ilyen vicceire.

-        Jól van, bocsi! Tudod, hogy csak hülyültem. – látta rajtam, hogy nem hatott meg annyira, így egy puszit nyomott a homlokomra, amire már muszáj volt elmosolyodnom. – Na, de komolyabbra fordítva a szót. Nem terveznél nekem egy tetkót?

-        Tessék? – ez egy kicsit leejtett a földre. – Anyuék ki fognak nyírni, nem gondolod? És egyáltalán hova? – lehet, meglepődtem, de azért érdekelt a dolog.

-        Nem, nem fognak haragudni érte, mivel nekik szánom. – lehet, hogy jó a felfogásom, de nem érthetek mindent. Ezt jeleztem is öcskösnek. – Szóval erre gondoltam. – kiszedett egy összehajtott rajzot a zsebéből és elém tolta. – Ez az a kép, amin apu és anyu az esküvői tortájukat vágják fel, csak át kéne egy kicsit alakítani. Karoline javasolta, hogy tegyük egy keretbe, amin nagy szárnyak vannak, amiket meg is rajzolt. Itt vannak. És így együtt jól mutatna a hátamon és…

-        Várj! Hugi? – csak bólogatott. – De mióta vannak neki ilyen tervei és rajzai?

-        A tévében mindig látunk téged és a munkáidat, ő meg elég elszánt volt ahhoz, hogy belekezdjen rajzolni. Ez volt másfél éve, pont a diplomaosztó után. Azóta elindult egy tanfolyamon, és nemsoká vizsgázik. És ha sikerül, akkor mindenképpen eljön hozzád, hogy megcsináld neki élete első tetkóját. – az én húgom. És elindult a tetoválás útján. Ez olyan jó!

-        Hát nem nézném ki belőle. Várj, ezt fel kell vennem. – felálltam az asztaltól, és látom, hogy Yoji hív. – Szia Yoji, mizu?

-        De jó, hogy ilyen jó kedved van. Véletlenül nem felejtettél el valamit? – nagyon bunkó, nem tudom, mi baja van.

-        Nem, de te miért vagy most ilyen?

-        Á, nem? Hát akkor emlékeztetlek, hogy jelenleg csak EGY kulcsunk van a bolthoz, és az is nálad. Már itt vannak a filmesek is. Szóval lennél szíves idejönni? – basszus tényleg, teljesen kiment a fejemből.

-        Oké, oké, megyek már! Szia! – még ez is… Nem mintha nem lennék elég stresszes az elmúlt napokban. – Figyi Mike, nekem mennem kéne kinyitni. Van dolgod, vagy velem jössz? – közben odaadtam a „kedvenc” pingvinemnek a pénzt.

-        Szerintem most nincs semmi dolgom. Ha nem zavarok, akkor beugrok egy kicsit hozzátok.

-        Dehogy zavarsz! Azért kérdeztem. – két perc múlva már az üzlet előtt parkoltam le a BMW-t.

-        Csak hogy ideértél! Á, szia, Michael, rég láttalak! Nem is mondtad, hogy itt van az öcséd! – vele már kezes bárány, de velem még mindig bunkó.

-        Mert nem hagytad! Amúgy, sziasztok, fiúk!

-        Szia Kat! – mindenki kórusban köszönt, ez kedves.

Kinyitottam az ajtót, és felkapcsoltam a villanyokat, amíg a skacok segítettek Tyler-éknek felállítani a kamerákat.