Mért ver engem folyton a Sors? Mikor Oliver elment, megfogadtam, hogy soha többé nem leszek szerelmes, mert annak csak baj lesz a vége. Hát… igazam lett. Itt van Kimi, és nem tudom, hogy mit kezdjek a helyzettel. Mi van, ha ő nem érez irántam semmit, csak egy kis szórakozás voltam az életében? Nem akarom ezt is elszúrni… jobb lesz, ha nem teszek semmit. Nem fogom magam hiú ábrándokba ringatni, inkább hagyom, hogy maguktól jöjjenek a dolgok, és szépen lassan el fogom felejteni. Bár nem hiszem, hogy ez olyan „hű, de nagy szerelem” lenne, csak… a francokat! Akkor mégis mi lenne? Az holt biztos, hogy nem csak vonzódom hozzá, ez annál több. Már csak az a kérdés, hogy ő mit érez? Ha egyáltalán érez valamit…

Ha meg akarom tudni, most azonnal cselekednem kell! Úgy is megbeszéltük, hogy találkozunk még ma, szóval ez kapóra jön.

-        Fiúk… - éppen mondtam volna tovább, mikor Garver közbeszólt.

-        Menj nyugodtan!

-        De hát… - habogott Yoji. Chris meg fejbe verte. Szegénykém… megérdemled.

-        Köszi, ígérem, legközelebb hamarabb gondolkodom! – hah, jó lenne egyszer be is tartani! – Pixie, Mark, nem lenne kedvetek eljönni hozzám ebédelni? – hátha így könnyebb lesz meggyőzni Kimit.

-        Okés, benne vagyok.

-        Én is. – mondta Mark. – Viszlát!

-        Sziasztok! – köszöntünk el a skacoktól.

Huh, ez eddig simán ment. Jó lenne, ha így is folytatódna. Már elindultunk az autópályán, mikor tárcsáztam Kimit. Szerencsére a harmadik csörgésre fel is vette.

-        Szia Kimi, Kat vagyok! Át tudnál most jönni hozzám? ... Tudod, amit megbeszéltünk reggel. … Jó, várlak, szia! – tettem le a telefont. – Okés, most indult el.

Mire odaértünk a kapuhoz, Kimi már a kocsinak támaszkodva várt minket, vagyis még csak azt tudta, hogy egyedül megyek. Látszik rajta, hogy nem sok kedve van az egészhez, hát elhiheti, hogy nekem se. Leállítottam a kocsit, kiszálltam, de Mark és Pixie mintha nem akarna jönni. Szúrósan rájuk néztem. Végre kiszálltak. Szegény Kimi nem ért semmit se.

-        Haver, te mit keresel itt? Kat, lennél szíves beavatni? – kérdezte elkerekedett szemekkel köszönés helyett.

-        Beszélnünk kell! Pixie, te is jössz!

-        Oké, megyek…

Mindenkit behúztam a házba, valahogy senkinek sincs se energiája tiltakozni. Tiszta gáz lesz! Kitárgyaljuk, hogy mi legyen később, de nem csak ennyi. Mi lesz, ha begurul? Lehord majd minden kis csitrinek, hogy akivel csak összehoz az élet, avval lefekszem? Vagy mi lesz?

-        Szóval… - kezdtük el egyszerre, ahogy leültünk a nappaliban. Elmosolyodott. Jaj, miért csinálod ezt? Ki akarsz csinálni? Így nem tudom majd normálisan elmondani, amit akarok, vagy, ami még rosszabb: azt mondom, amit a szívem diktál… Ugye ezt nem mondtam ki hangosan?

-        De, kimondtad, drága! – és még le is drágáz, ááááá!! – De mit diktál a szíved, és miért nem akarod elmondani? – ez a díszhuszár itt vigyorog a szemembe ezerrel, látja, hogy szenvedek, és még élvezi is.

-        Azt, hogy… - muszáj egy nagy levegőt vennem, nehogy hülyeséget mondjak. – az a tegnap este… azt elszúrtuk.

-        Mi? – na, most van? Ő is ezt akarta hallani… vagy nem?

-        Hát, hogy részegek voltunk, és nem tudtuk, mit csinálunk.

-        Értem… - jaj, ne, most szomorú! A francba, ezt is elszúrtam! Hagyni kellett volna, hogy ő mondja el hamarabb… lehet, érez irántam valamit! Á, biztos nem, hülyeség! – De mi van, ha terhes vagy? Gyere, megyünk és veszünk egy tesztet!