Forma-1 Fan Site
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Storyk
 
Egy részes művek, versek (Forma-1 témában)
 
Más témájú művek
 
Twilight-os storyk
 
Inglourious Basterds
 
Miami Ink - A tetoválók - by: FirstFancyFlame
Miami Ink - A tetoválók - by: FirstFancyFlame : 22. rész - Az utazás

22. rész - Az utazás

  2009.01.17. 17:50

-


Kimit Stef most meglepően nem munkába hívta, hanem elküldte. Hawaiira. Egy Chris Nuňez nevű hapsi hívta fel, hogy el kéne menni. Már várta az egész utat, végre egy kis nyugalom.

Még beszélgettünk egy keveset, majd ők is elmentek. Végre egyedül, és végre készülődhetek az utazásra. Előszedtem 3 bőröndöt és elkezdtem pakolni. Ami azt mondta, hogy egy hétre megyünk, holnap a 15:00-kor induló járattal megyünk. Kezdődhet a móka! Mivel Hawaiira megyünk csak a nyári, kicsi és vékony rucikat viszem, jó sokat. Kb. másfél óra múlva meg voltam a pakolással, már csak a bepakolás hiányzott. 5-re azzal is végeztem, még meg kell főznöm a holnapi reggelit, és aludhatok is. Á, túl lusta vagyok most megcsinálni, majd holnap, úgy is lesz időm rá.

7-re mindennel kész voltam, szóval mehetek fürödni, aztán alvás van délig! Beálltam a tus alá, és hagytam, hogy a forró víz megnyugtasson. Ez a mai nap rendesen a padlóra tett ám. Nem elég, hogy tegnap még ennél is jobban elszúrtam az életem, ma még 3 embernek is magyarázkodnom kellett, miért voltam olyan hülye, hogy ágyba bújtam Kimivel. De még az se biztos, hogy volt valami! Viszont azt a tesztes dolgot is meg kell valahogy oldanom. Az tuti, hogy nem veszek terhességi-tesztet sem, majd azt mondom Kiminek, hogy nem vagyok várandós, megnyugodhat. Ennyi.

Ahogy ezt jól megbeszéltem magamban, felvettem az alvócuccomat, ami egy toppot és egy rövidgatyót jelent. Csak járt az agyam végig, de fél 1 körül sikerült elaludnom. Reggel 11-kor a telefonom csörgése keltett fel.

-        Halló! – szóltam bele álmosan.

-        Szia Kat! Ami vagyok. Akadt egy kis baj. – úristen! Ha a reggel már így kezdi, mi lesz az úton? – A délutáni gép nem fog indulni, ezért a déli járattal kell mennünk. Olyan fél 12-re itt tudnál lenni a reptéren?

-        Aha, megyek azonnal. Szia!

-        Helló!

Te jó szagú úr egy Isten!! Fél óra alatt, hogy a francba tudok elkészülni?! Csak kikaptam valami ruhát a szekrényből, gyorsan felvette és már pakoltam is be a kocsiba a bőröndöket. Asszem 10 perc múlva már a reptéren, szerencsére elég közel van. A skacok már ott voltak a terminálban. Ami mindenkinek szétosztotta a jegyeket, és szállhattunk is fel a gépre. Egy kimerítő 6 órás út várt ránk.

Kimi is nagyban készülődött a délutáni indulásra. Ugyanis a gép indult, csak ezt Katnek nem szabadott megtudnia. Kimi sem tudta, miért kell Hawaiira utaznia, de a Chris Nuňez név ismerős volt neki. „Megvan! Chris is Kattel dolgozik a szalonban. Akkor már kezdem kapizsgálni a dolgot. – vigyorodott el magában Kimi. Ő is összepakolt, megebédelt és elindult a reptérre. Felszállt, de az első fél órában még nem tudott pihenni. Csak Kat járt a fejében. „Miért ilyen nehéz minden? Miért utasít el folyton? És miért olyan nehéz kimondani, hogy szeretlek? Igen, azt hiszem, beleszerettem… Még sosem éreztem ilyet, sosem voltam ilyen… boldog. Kat egy gyönyörű teremtés kívülről és belülről is egyaránt. Sokkal másabb, mint Jenni vagy Bianca. Nem tudom, mi tetszett meg bennük, már szinte undorodom mindkettőtől. Kat viszont teljesen már, kedves, vicces, és ahhoz képpest, hogy nagy extrém csajnak néz ki, sokkal érzelmesebb, aranyosabb és bájosabb. Persze ezt csaj akkor lehet észrevenni igazán, ha megismeri az ember, és, ha megnyílik. Hm… valahogy beszélnem kell vele!”

 

Frissítések:

2010. december 17.

Az én „halálosztóm” – by: Tatjana ; 15-16. rész

Száguldj csajszi 2 – by: Alofun ; 40-46. rész

Fekete-rózsaszín – by: Hooligirl ; 21-27. rész

Rajz FirstFancyFlame-től

 

2010. december 24.

Tényleg, ki vagy, Doki? - Avagy mi történik, amikor az univerzum meghülyül – by: FirstFancyFlame

Tatjana, FirstFancyFlame és Kimikefan mézeskalácsházikói ("Rajzok"-nál)

Minden másodperc sorsdöntő :)
 
Ebben a pillanatban...
kedves Fanfic-Fan olvas az oldalon :)
 
Extrák
 
Látogatók (2008. 09.):
Indulás: 2008-05-06
 
Linkek

 

Bimbicsi és az alternatív realitások

Nessie Twilight Fanfiction

Twilight Spirits

Alofun - Mindenki kedvenc F1-es pilótái

Take care of your soul

..::*Csillogó Cirkusz*::..

Alofun

Noncsi...

Forma1 Fanfic

Hantres' blog

INGLOURIOUS BASTERDS

Ikerkristály

 
Pontverseny állása
Az 2010-es egyéni pontverseny végeredménye:
1. Vettel - 256 pont
2. Alonso - 252 pont
3. Webber - 242 pont
4. Hamilton - 240 pont
5. Button - 214 pont
6. Massa - 144 pont
7. Rosberg - 142 pont
8. Kubica - 136 pont
9. M. Schumacher - 72 pont
10. Barrichello - 47 pont
11. Sutil - 47 pont
12. Kobayashi - 32 pont
13. Petrov - 27 pont
14. Hülkenberg - 22 pont
15. Liuzzi - 21 pont
16. Buemi - 8 pont
17. de la Rosa - 6 pont
18. Heidfeld - 6 pont
19. Alguersuari - 5 pont

A 2010-es konstruktőri pontverseny végeredménye:
1. Red Bull - 498 pont
2. McLaren - 454 pont
3. Ferrari - 396 pont
4. Mercedes GP - 214 pont
5. Renault - 163 pont
6. Williams - 69 pont
7. Force India - 68 pont
8. Sauber - 44 pont
9. Toro Rosso - 13 pont
 
Google PageRank
Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!