-        Ööö… tényleg? – nem tudom, mit tudnék én neki csinálni.

-        Aham. Szóval mikor érnél rá egy hosszabb utazásra?

-        Be akarsz drogoztatni? – röhögtem.

-        Nem!!

-        Jól van, na. Kb. a jövő hét végén érek rá, addig valószínűleg lesznek. De hova kéne mennem?

-        Helsinkibe. Ugye még emlékszel a Linkin Parkra?

-        Naná! Tavaly ott voltak a MusInken… - egy kicsit elhallgattam. – Csak nem…?

-        De! De csak Chesteren kéne alakítanod… - hallottam, hogy nyög egyet.

-        Hé, J! Jól vagy? – még most sem szólalt meg, és „fura” hangokat ad ki… - Ó, értelek már! Hívj vissza, ha végeztetek! – bazz, ez nagyon ciki volt! Jókor tudok én is telefonálni. Pár pillanat múlva Jemina csörgetett.

-        Bocsi, csak…

-        Oké, oké! A mocskos részletektől kímélj meg!

-        Lüke! – nevetett ő is. – Na, akkor biztos el tudsz majd jönni? Pénteken már itt kéne lenned.

-        Jó, ott leszek! De most komolyan, Chesterrel még mindig együtt vagytok? – rég nem beszéltünk már, de attól függetlenül még sejthetem, hogy Chaz volt az, az előbb…

-        Igen, együtt. Mióta először találkoztunk, azóta folyamatosan csinálok neki…

-        … pár boldog pásztorórát!

-        Mi van veled? Olyan hülye vagy most!- röhögött még mindig.

-        Nem tudom, de ezek szerint X hülyesége ragályos.

-        Találkoztál vele?

-        Aha, Diggity Dave-vel voltak ott a benzinkútnál 3 hete.

Régebben én, J, Dave, Mad Mike és X sokat lógtunk együtt. Akkor még egyikőnk se futott be. Én még csak a haverjaimat tetováltam, J meg csak rajzolgatott és X is csak az otthoni fürdőszobában nyomta a rímeket. Most pedig, pár év elteltével mi vagyunk – kis túlzással – Amerika legismertebb tetováló-művésze, rappere, és ruhatervezője.

-        Ha legközelebb találkozol velük, mondd meg, hogy puszilom őket!

-        Te pedig holnap nézd az MTV-t 15:00-kor!

-        Miért?

-        Mert csak! De most mennem kell, jött a vendégem!

-        Ki az? Kimi?

-        NEM!!!

-        Üzenem neki, hogy jól járt veled, te dilis csaj!

-        Én dilis? Kösz! – muszáj mindenkinek viccet csinálnia ebből a dologból? – De ezt a témát hagyjuk, okés?

-        Minek, szétmentetek?

-        Össze se jöttünk!! Most viszont tényleg mennem kell! Ja, és majd egyeztetünk az új kollekciómról, jó? Szia!

-        Okés. Puszi, szió!

Olyan rossz, hogy mindig mindenki Kimivel piszkál. Azt hiszik, hogy ez az egész vicces, és majd én is röhögni fogok rajta. De nem, ez nekem nem vicces, hanem idegesít és fáj. Azt már kifejtettem pár emberkének, hogy miért, de még így is fel szokták hozni a témát…

-        Úgy látom megjött a család! Sziasztok, Kat vagyok! – egy kis ismerkedés. – Örülsz? – kérdeztem Mike-ot. Athena, meg a gyerkőcök már innen is nagyon szimpik.

-        Szia Kat! Igen, végre itt vannak.

-        Na, akkor kezdhetjük? – fordultam újra Mike-hoz, mikor kellően kigyönyörködte magát a stencilben.

-        Oké, mehet!

Szokásosan: először a körvonalak, majd az árnyékolás, és végül a színezés. Teljesen természetes, matt színeket használtam, csak a Hawaii felirat lett fekete. Nagyon tetszett mindenkinek, főleg Athenának. Pedig eleinte pont attól parázott, hogy leszólja érte a felesége. Mike most a tévénézők kedvéért is elmesélte a családi sztorikat, majd beült az öltözőbe, hogy „interjút” adjon a Discovery stábjának.