Kimi csak állt megdöbbenve, a kezében még mindig a süket telefont tartva.

-Mi van?- kérdezte Heikki.

-Anyu… még soha nem beszélt velem így…- tette le végre a készüléket.

-Anyukád? Nem Mark keresett?- kérdezte Sebi.

-Nem. És nagyon leszidott, hogy mennyire önző vagyok és amíg ez nem változik, nem is mehetek haza.- ült le.

-Akkor ez egy hosszú folyamat lesz.- nézett rá honfitársa. Közben a 2 lány, Leena és Catherine elmentek bevásárolni, mert a fiúk felélték az összes tartalékot. Ahogy a sorok közt sétálgattak beszélgetve, megcsapta a fülüket egy hang és egy név.

-…Kimi most gyenge.- mondta a nő. Húgom egyből elővette a telefonját és bekapcsolta a diktafont rajta.- Pontosan tudom, hogy most annál az idióta Kovalainennél van, és ott hagyta azt a kis… senkit a szüleinek. Egyhamar nem fog hazamenni, annyira már ismerem. És azt is tudom, hogy a problémáit ivással szokta megoldani. Csak jókor kell lennem jó helyen, és akkor ismét az enyém az az idióta, meg az összes pénze is.

A két nő csak egymásra nézett, megszólalni nem tudtak. Szép lassan tovább indultak, de nagy hatással volt rájuk, amit hallottak.

-Szóval tényleg ennyire álnok… Heikki nem túlzott.- törte meg végül a csendet Cathy.

-Nagyon remélem, hogy ezután a kis felvétel után Kimi azonnal kocsiba vágja magát és meg sem áll Hannah-ig.- vett le a polcról egy csomag kávét Leena. Miután minden megvolt, amit venni akartak, elindultak haza. A parkolóban látták, ahogy Jenni és az egyik barátnője éppen távoznak. A 3 srác éppen a nappaliban nézett egy autóversenyt.

-Ennyire érdekes?- kérdezte Catherine.

-Csak ismétlés.- felelte unottan unokatesóm. Erre Leena ki is kapcsolta.

-Azért még érdekes volt!- szólalt fel Sebastian.

-Annál sokkal érdekesebbet mutatok.- válaszolt a lány és lejátszotta a felvételt. Kicsit rossz volt a minősége, de azért a szavak érthetőek voltak és a hang is azonosítható.

-A ma esti iszogatás lefújva.- szólalt meg először a Jégember.

-Nem akarnál inkább hazamenni?- kockáztatta meg Catherine.

-Nem, még nem. Anya nem engedne be a házba.- állt fel a férfi és ott hagyta a 4 szerelmest. Visszament a szobájába, ami valójában a Hannah szobája volt. Minden tárgy a lányra emlékeztette, de nem volt ereje máshová menni, még a szomszéd szobába sem. Lefeküdt az ágyra és csak bámulta a plafont. Órák telhettek el így, mikor megcsörrent a mobilja. Ránézett a kijelzőre és a bátyja nevét írta ki. Megint. Gondolkozott néhány pillanatot, majd végül felvette, okulva a délelőtt történtekből. -Szia, Rami!- próbált jókedvűen megszólalni.

-Gyere haza! Itt van Jenni.- felelt idegesen a testvére.

-Jenni?- döbbent meg és egyből fel is ült.

-Igen, ő. Képtelenség kitenni a házból és lassan eljutunk oda, hogy betöri a szobád ajtaját, mert neki akar esni Hannah-nak. Szerinte ő tette tönkre a házasságotokat.

-Azt a kétszínűséget!- kiáltott fel a férfi, miközben már a lépcsőn ment lefelé.- Most indulok és ha nem ütközök akadályba, akkor max. 1 óra és leszek. Szia!

-Siess!- válaszolt a bátyja és bontották a vonalat. Kérdőn pillantottam Ramira.- Nem kell sokat várnunk és itt lesz.

-Visszajön?- kérdeztem reménykedve. Ő csak bólintott. Eközben az ajtónk előtt Jenni, Mark, Matti és Paula vitázott, de a nő nem tágított.- Éhes vagyok.

-Na végre!- sóhajtott fel a férfi. Aznap még nem ettem, mert (ahogy azt korábban már említettem) elaludtam.- Megyek, hozok valamit.- hagyott magamra. Nagy nehezen kipréselte magát a szobából és az édesanyjával együtt lementek a konyhába, hogy a lánynak is készítsenek néhány finom szendvicset, valamint egy bögre teát is mellékeltek a vacsora mellé.

-Mark, kérlek, fogd le azt a hárpiát, míg Rami bemegy az étellel!- ment fel a lépcsőn Paula, őt követte az idősebb fia egy tálcával és rajta a vacsimmal. A nevelőapám nagy nehezen arrébb tudta terelni a nőt és annyi időre lefoglalni, amíg a férfi bement a szobába és bezárta az ajtót. Én pedig, mint valami kiéhezett ragadozó, rávetettem magam az ételre és pillanatok alatt elfogyott mind.

-Rami, segítesz?- néztem a férfire. Segített eljutni az ablakig, ami előtt megálltam. Nem szóltam semmit, csak az utat néztem és vártam. Bár a lábam számára ez megterhelő volt, és egyre jobban fájt, nem érdekelt semmi. Legalább 40 perc eltelt, mire megláttam, amit és akit vártam. Az utca távoli sarkában feltűnt egy piros folt és egyre csak közeledett.