Forma-1 Fan Site
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Storyk
 
Egy részes művek, versek (Forma-1 témában)
 
Más témájú művek
 
Twilight-os storyk
 
Inglourious Basterds
 
Ismeretlen ismerős - by: Sarah
Ismeretlen ismerős - by: Sarah : 38. rész

38. rész

  2009.03.19. 19:53

-


A szalvétán a szabadedzés végeredményét láttam, vagy legalábbis azt, ahogy Kimi elképzelte. Ő volt az első helyen, Seb a másodikon 1 századnyi hátránnyal, Heikki a harmadikon újabb 1 századdal és Hamilton a negyediken fél másodperccel elmaradva a csapattársától. Szóval ez volt az a megérzés… kíváncsian várom, hogy mennyire fog bejönni. Megmutattam a szalvétát Stefanonak is, ahogy kérte.

-Ez mi?- kérdezte, mikor a kezébe nyomtam.

-Ez a pilótájának a megérzése a mai edzés végével kapcsolatban.- feleltem és ránéztem a monitorra. A bajnokom neve lilán villogott.- És tesz azért, hogy így legyen.- mutattam rá. Eddig a „kedvenc” csokoládéemberünk vezetett. De csak amíg az F60-as át nem száguldott a célvonalon. Még volt egy órácskája próbálkozni. Benn ültem a szerelők mellett és nyugodtan figyeltem az eseményeket. És mikor vége lett, egyből odaléptem a képernyő elé. A szám is tátva maradt, mikor megláttam az eredményt. Pont ugyanaz volt, mint amit a Jégember megjósolt. Ekkora beért mellém a csapatfőnök is és megjelent Mark is.

-Valami baj van?- nézett rám. A kezébe nyomtam a szalvétát, hogy lássa, mi is olyan meglepő számunkra. Majd ő is csatlakozott a kis társasághoz, akik várták vissza a pilótákat. Szép lassan be is gurult a 2007-es világbajnok. Ahogy megállt felcsapta a sisakrostélyát.

-Na?- pillantott rám kérdőn.

-Ezt hogy csináltad?- feleltem egy kérdéssel.

-Mondtam már akkor is.- pattant ki a kocsiból.- Megérzés.- hámozta le a sisakját, meg minden egyebet.

-Lehetne egy olyan megérzésed is, hogy idén könnyen leszel világbajnok.- szúrta közbe Stefano, majd hátba veregette és el is ment.

-Ez csak jött!- kiáltott utána a drága, majd átölelte a derekam és elindultunk a home felé. De nem mehettünk sokáig, mert összefutottunk néhány kellemes és kellemetlen ismerőssel.

-Hannah! Kimi!- hallottuk Catherine hangját. Meg is álltunk, mert ott volt még Leena, Sebastian és Heikki.

-Itt a másik tulajunk is.- mosolyodott el Sebi.

-Csak okosan, mert nálatok ¼ része a csapatnak a miénk és illik jóban lenni a tulajokkal.- mosolyogtam rá.

-Értettem, kisasszony!- hajolt meg és kezet csókolt.

-Oh, nálatok visszatértek a középkorba?- hallottuk meg a mezőny egyetlen olyan tagjának a hangját, akit nagyon nem kedveltünk.

-Nézzenek oda! Még ki mersz állni a srácok ellen egy olyan csúnya vereség után?- pillantottam rá gúnyosan.

-Te meg sütteted a hasad a kis talpnyalóid mellett?- nézett végig a kis társaságon.

-Nem is tudom… talán van, aki dolgozik is.- szúrta közbe Heikki.

-Valami bajod van?- fordult felé Hami.

-Nyugalom.- szóltam nyájasan.- Nehogy verekedni kezdj, mert nem úsznád meg ép porcikával.

-És akkor kit fogunk mi lealázni holnap a versenyen?- szállt be a szócsatába Kimi is.

-Milyen nagyra vagytok magatokkal. De én vagyok a világbajnok!- húzta ki magát.

-Én úgy emlékszem, hogy Kimi is világbajnok.- szúrta közbe Leena.

-De én uralkodom!- kiáltott fel.

-Akkor vonulj vissza a váradba fényezni a serlegeidet, amíg még megteheted.- szólt egy újabb hang. Mindannyian megfordultunk és megláttuk Fernandot.

-Te még élsz?- nevetett fel gúnyosan Ron bácsi kedvence.

-Ha nem vetted volna észre, egy hajszálon múlt, hogy nem alázott le ő is.- szólt az unokatesóm.- Csak éppen feltartottad, ezért esélye sem volt rá.

-Méghogy én feltartottam!- háborodott fel teljesen a mi „kedvencünk”.- Hogy állíthatsz ilyet rólam? Hiszen a haverod vagyok és…

-Hagyd csak, Heikki,- vágott közbe Nando- miattam nem kell vele vitázni. Majd holnap meglátja, hogy a három világbajnoki cím diadalmaskodik- utalt Kimire és magára- nem pedig az egy.

-Jajj, de nagyra van magával valaki. Nem is hallgatom tovább ezeket a vádakat, mert tudom, hogy nem vagyok hibás.- fordított hátat és elindult a McLaren home-ja felé.

-Ez hamarabb is eszébe juthatott volna.- szólalt meg Cathy. Mindannyian helyeseltünk. Utána elköszöntünk és ki-ki ment a saját csapat felségterületére ebédelni, majd pedig felkészülni a délutáni időmérőre.

 

Frissítések:

2010. december 17.

Az én „halálosztóm” – by: Tatjana ; 15-16. rész

Száguldj csajszi 2 – by: Alofun ; 40-46. rész

Fekete-rózsaszín – by: Hooligirl ; 21-27. rész

Rajz FirstFancyFlame-től

 

2010. december 24.

Tényleg, ki vagy, Doki? - Avagy mi történik, amikor az univerzum meghülyül – by: FirstFancyFlame

Tatjana, FirstFancyFlame és Kimikefan mézeskalácsházikói ("Rajzok"-nál)

Minden másodperc sorsdöntő :)
 
Ebben a pillanatban...
kedves Fanfic-Fan olvas az oldalon :)
 
Extrák
 
Látogatók (2008. 09.):
Indulás: 2008-05-06
 
Linkek

 

Bimbicsi és az alternatív realitások

Nessie Twilight Fanfiction

Twilight Spirits

Alofun - Mindenki kedvenc F1-es pilótái

Take care of your soul

..::*Csillogó Cirkusz*::..

Alofun

Noncsi...

Forma1 Fanfic

Hantres' blog

INGLOURIOUS BASTERDS

Ikerkristály

 
Pontverseny állása
Az 2010-es egyéni pontverseny végeredménye:
1. Vettel - 256 pont
2. Alonso - 252 pont
3. Webber - 242 pont
4. Hamilton - 240 pont
5. Button - 214 pont
6. Massa - 144 pont
7. Rosberg - 142 pont
8. Kubica - 136 pont
9. M. Schumacher - 72 pont
10. Barrichello - 47 pont
11. Sutil - 47 pont
12. Kobayashi - 32 pont
13. Petrov - 27 pont
14. Hülkenberg - 22 pont
15. Liuzzi - 21 pont
16. Buemi - 8 pont
17. de la Rosa - 6 pont
18. Heidfeld - 6 pont
19. Alguersuari - 5 pont

A 2010-es konstruktőri pontverseny végeredménye:
1. Red Bull - 498 pont
2. McLaren - 454 pont
3. Ferrari - 396 pont
4. Mercedes GP - 214 pont
5. Renault - 163 pont
6. Williams - 69 pont
7. Force India - 68 pont
8. Sauber - 44 pont
9. Toro Rosso - 13 pont
 
Google PageRank
Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!