Forma-1 Fan Site
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Storyk
 
Egy részes művek, versek (Forma-1 témában)
 
Más témájú művek
 
Twilight-os storyk
 
Inglourious Basterds
 
Ismeretlen ismerős - by: Sarah
Ismeretlen ismerős - by: Sarah : 51. rész

51. rész

  2009.04.26. 21:04

-


-Sebastian találta ki, igaz?- kérdeztem Kimit.

-Igen, ő.- hajtotta le a fejét.- Ugye, nem haragszol?- pillantott rám.

-Hogy tudnék én haragudni rád?- simogattam meg az arcát és megcsókoltam.- Viszont lenne egy kérésem…- néztem rá. Leültünk a kanapéra, ahol előadtam, hogy mit szeretnék és ő bele is ment. Eközben Seb és Leena is jót nevettek a kis átverésen. Majd elhatározták, hogy elmennek és szétnéznek a hotel környékén. Épp indulni készültek, mikor kicsapódott a szoba ajtaja és megjelent előttük a kétségbeesett Kimi.

-Mi történt?- kérdezte egyből kishúgom.

-Hannah elesett és beütötte a fejét. Most ájultan fekszik a szobánkban.- felelte a pilóta fehér arccal. Barátai egyből mellette voltak és együtt tértek vissza a szobánkba. Az ágyon feküdtem csukott szemekkel. Odaültek körém, majd Leena hozott egy kis alkoholt, amit vattára csepegtetett és az orrom alá tette. Az erős szagra fel is ébredtem. Körbenéztem, majd az ágy végében ülő Sebin állt meg a szemem.

-Édesem!- mondtam neki teljesen átszellemült arccal. Ő csak nézett rám kerek szemekkel. Lassan felültem és odamásztam hozzá.- Valami gond van, szívem?- kérdeztem, miközben a karjai közé bújtam. Közben húgom kezdett egyre féltékenyebb lenni.

-Kimi, csinálj valamit!- szólította fel Seb a pasim.

-Leena, gyere, hátha sikerül valamit kitalálnunk.- mentek ki a szobából, miket kettesben hagyva. A srác pedig egyre inkább megijedt a kialakult helyzettől. Jóban volt Hannah-val, de tudta, hogy ha így folytatódik tovább, abból nagy baj lesz. Én pedig csak még közelebb akartam lenni hozzá, és a kezem lassan a pólója alá csúsztattam.

-Na ne.- súgta Seb és megfogta a kezem. Meglepve néztem rá.

-Mi az? Talán nem tetszek neked?- kezdett könnyesedni a szemem.- Pedig mindig azt mondtad, hogy mennyire gyönyörű vagyok.

-Nem tagadom, tényleg szép vagy. De én nem téged szeretlek, hanem Leenát.

Mintha égetne, úgy ugrottam el tőle. Szomorúan, sírva indultam kifelé a szobából. Elrohantam a Jégember és a kishúgom mellett is, majd egyenesen Mark szobájába mentem.

-Nem szeret.- rontottam be és zokogva borultam a férfi nyakába.

-Kiről beszélünk?- döbbent meg hirtelen a nevelőapám.

-Életem szerelméről, Sebastianról.- feleltem még mindig teljesen kétségbeesve.

-Sebastian???- döbbent meg még jobban. Kezdte rosszul érezni magát ebben a helyzetben.

-Igen, ő. Ki más lehetne az én egyetlenem?- törölgettem a szemem.

-Talán Kimi. Hiszen nemrég vele voltál együtt.- mondta óvatosan.

-Mi???- akadtam ki kissé.- Ezt soha nem fogja megbocsátani Seb.- sírtam még keservesebben. Mark még rosszabbul érezte magát, miután látta, hogy ennyire rosszul érint a dolog. És akkor berontottak a többiek.

-Hannah! Végre megvagy.- szólt kissé megkönyebbülten Sebi.

-Úristen!- engedtem el Markot és az erkélyajtóig hátráltam.- Istenem, mit tettem!- rohantam ki az erkélyre. Kimi volt, aki utánam jött és még a korlát előtt elkapott. Súgott egy apró mondatot a fülembe, majd elkezdett befelé rángatni.- Engedj el!- kiabáltam hisztérikusan. Amint kiszabadultam a karjaiból (ami nem volt nehéz, mert egyből elengedett), rohantam Markhoz.

-Gyere, Hannah, elmegyünk Heikkihez.- indultunk el. Lementünk a recepcióra, ahol hívtunk egy taxit és elvitettük magunkat a McLaren szállodájába. Ott felhívta unokabátyámat és közölte vele, hogy nem vagyok jól és össze-vissza beszélek. Egyből le is jött értem és felmentünk a szobájukba. Ott leültettek a kanapéra és Catherine próbált nyugtatni.

-Sebastian sosem fogja megbocsátani nekem, hogy ezt tettem vele.- hajtogattam folyamatosan. Közben Mark elmagyarázta, amit tudott, majd inkább úgy döntött, hogy visszamegy és próbálja nyugtatni a kedélyeket a többieknél. Amint kilépett a szobából és becsukódott mögötte az ajtó, eltűntek a könnyeim és nevetni kezdtem.

 

Frissítések:

2010. december 17.

Az én „halálosztóm” – by: Tatjana ; 15-16. rész

Száguldj csajszi 2 – by: Alofun ; 40-46. rész

Fekete-rózsaszín – by: Hooligirl ; 21-27. rész

Rajz FirstFancyFlame-től

 

2010. december 24.

Tényleg, ki vagy, Doki? - Avagy mi történik, amikor az univerzum meghülyül – by: FirstFancyFlame

Tatjana, FirstFancyFlame és Kimikefan mézeskalácsházikói ("Rajzok"-nál)

Minden másodperc sorsdöntő :)
 
Ebben a pillanatban...
kedves Fanfic-Fan olvas az oldalon :)
 
Extrák
 
Látogatók (2008. 09.):
Indulás: 2008-05-06
 
Linkek

 

Bimbicsi és az alternatív realitások

Nessie Twilight Fanfiction

Twilight Spirits

Alofun - Mindenki kedvenc F1-es pilótái

Take care of your soul

..::*Csillogó Cirkusz*::..

Alofun

Noncsi...

Forma1 Fanfic

Hantres' blog

INGLOURIOUS BASTERDS

Ikerkristály

 
Pontverseny állása
Az 2010-es egyéni pontverseny végeredménye:
1. Vettel - 256 pont
2. Alonso - 252 pont
3. Webber - 242 pont
4. Hamilton - 240 pont
5. Button - 214 pont
6. Massa - 144 pont
7. Rosberg - 142 pont
8. Kubica - 136 pont
9. M. Schumacher - 72 pont
10. Barrichello - 47 pont
11. Sutil - 47 pont
12. Kobayashi - 32 pont
13. Petrov - 27 pont
14. Hülkenberg - 22 pont
15. Liuzzi - 21 pont
16. Buemi - 8 pont
17. de la Rosa - 6 pont
18. Heidfeld - 6 pont
19. Alguersuari - 5 pont

A 2010-es konstruktőri pontverseny végeredménye:
1. Red Bull - 498 pont
2. McLaren - 454 pont
3. Ferrari - 396 pont
4. Mercedes GP - 214 pont
5. Renault - 163 pont
6. Williams - 69 pont
7. Force India - 68 pont
8. Sauber - 44 pont
9. Toro Rosso - 13 pont
 
Google PageRank
Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!