Sebastian boldogan szállt le a gépről Budapesten. Izgatottan fürkészte a váróban lévő tömeget. Nem kellett sokáig keresgélnie, mert megpillantotta, akit keresett. Gyorsabbra vette a lépteit, hogy nehogy szem elől veszítse őt. Már csak pár méterre voltak egymástól, mikor megállt a kiszemeltje és hírtelen megfordult. Ölelésre emelte karjait, Seb pedig boldogan viszonozta azt.

-          Kisunokám!- mondta mosolyogva a nő, majd elengedte, és jól szemügyre vette a föléje magasodó srácot.

-          Eszel te rendesen?- volt az első aggódó kérdése.

-          Persze nagyi.- vágta rá a fejét csóválva Seb.

-          De örülök, hogy itt vagy!- mondta megkönnyebbülten és mosolyogva a nagyi.

-          Én is… nagyon hiányoztatok ám! A nagyapa is.- vallotta be Seb, miközben karon fogta a nagyit és elindultak.

-          Reméltem is, hogy ezt mondod!- válaszolta kicsit számon kérőn a nő.

Megkeresték a kocsijukat, majd a nő átengedte a vezetést unokájának. Útban hazafelé általános dolgokról beszélgettek, többek közt Vénuszról és a lánykori barátnőiről, akik szintén nagyon várták már a találkozást Sebbel.

Eközben Vénusz a svájci reptérre tartott a kedvenc katonai zöld Ford Escape-jével. Miután elköszönt fiától, elmerengett, hogy ő is milyen régen látta a szüleit már, és mért is ne kapcsolódhatna ki egy kicsit. Már az idejét se tudta annak, hogy mikor lazított utoljára.

Végül is a maga ura volt, és még mindig az interneten keresztül dolgozott, így nem okozott neki nagy gondot pár napra szabadságolnia magát. Aztán ott volt a szerdai fogadás is, ahová ő is meg volt hívva. Gondolatai visszavitték a múltba, életének arra a szakaszára mikor minden olyan gyorsan és kuszán történt. Már ezerszer megbánta a döntéseit, csak abban volt biztos, hogy akkor döntött jól mikor elmenekült az esküvőjéről.

Aztán 180 fokos fordulatot vett az élete. Soha nem remélt ismeretségek, barátságok, szerelmek kerültek az útjába, sajnos túl gyorsan. És ő nem akart elszalasztani egyetlen pillanatot se. Könnyek gyűltek a szemében, de nem akart szomorú lenni, így gyorsan letörölte a könnyeket, és összeszedte magát.

Határozott léptekkel szállt ki az Escape-ből, majd megindult a váró felé.

Sebék megérkeztek a nagyszülők házához. Őszes halántékú férfi sietett eléjük. Seb megölelte a nagyapját. A férfi rögtön kérdésekkel bombázta egyszem unokáját.

-          Na és hogy állsz a lányokkal? Ugye jut időd rájuk is?- kérdezte aggodalmas tekintettel mikor már a konyhában üldögéltek egy-egy kávé mellett.

A srácot meglepte a kérdés, de tudta, hogy csupán jóindulatból kérdez ilyet a nagyapja.

- Hát…- kezdte szégyenlősen Seb,- van egy lány, aki tetszik.- vallotta be.

- Látod apjuk….nem kell aggódni az unokánk miatt.- utasította helyre a nagyi.

A nevezett csak legyintett egyet, majd újra az unokája felé fordult.

- És mikor ismerhetjük meg? Magyar kislány, vagy nem? Hol ismerted meg?- zúdította a további kérdéseket Sebre.

A srác kicsit kétségbe esett, mert ennyire nem akart belemenni a részletekbe, és mit is mondhatott volna? A nagyi sietett a segítségére.

- Jaj, hagyd már! Nem látod, hogy fáradt szegényke!- osztotta ki férjét a nagyi.

Seb hálásan nézett a nagyira. Gyorsan fel is tessékelte a szobájába a fiút.

-          Köszi nagyi!- hálálkodott Seb.

A nagyi csak mosolygott.

- A kedvencedet főztem.- válaszolta kedvesen.

-          Miiiii?- kérdezte elképedve és dühösen a lány.- Apa!!!! Szólj anyára, hogy nem megyek!- követelte a barna hosszú hajú tinédzser.

A férfi ekkor lépett be a szobába. Kérdőn nézett feleségére és lányára.

- Már megint vitatkoztok?- kérdezte elkeseredetten a férfi.

- Nem vitatkozunk, mert nem megyek arra a fogadásra.- jelentette ki a lány.- Mond meg neki!- követelte dühösen a lány.

- Nincs mit megmondanom, mert jössz, és nincs vita.- válaszolta határozottan a férfi.

- De apa!- nézett elkeseredetten rá a lány.- Most ezt mért kell?- kérdezte értetlenkedve.

- Mert meg vagyunk hívva.- mondta egyszerűen Kimi.

- Beteget jelentek.- próbálkozott a lány.

- Meg ne próbáld!- szólt rá az anyja.

Sisu nem válaszolt csak durcásan nézett rájuk és bevágta maga mögött az ajtót.

Mindketten értetlenül néztek utána.

-          Csinálj vele valamit!- kérte Jenni a férjét.

-          Én? És mégis mit? Nem kezelhetjük már gyerekként, lassan nagykorú lesz.- magyarázta Kimi.

-          Á, tudtam, hogy nem számíthatok rád.- kapta fel a vizet Jenni.

-          Most mi rosszat mondtam?- kérdezte elképedve Kimi.

-          Semmit… mert téged mindig az ujja köré csavart észrevétlenül is… és… és….- itt már a nő nagyon dühös volt, a szava is elakadt.

-          Csillapodj le!- kérte semleges hangon Kimi, majd ő is otthagyta a nőt.

Kimi a lányát az udvari hintánál találta meg. Szó nélkül ült le mellé. Sisu kérdőn nézett apjára.

-          Igen, muszáj jönnöd.- szólalt meg Kimi.- És én is szeretném, ha velem jönnél.- tette még hozzá.

-          Oké….megyek, tudod, hogy érted bármit.- magyarázta már megnyugodva a lány.

-          Tudom.- mondta elmosolyodva Kimi.- De azért toleránsabb lehetnél anyáddal is.- kérte Kimi.

Sisu elhúzta a száját. Sose volt felhőtlen a kapcsolata vele, mert mindig úgy érezte, hogy az anyja irigy rá, mert több időt tölthet az apjával, mint ő. Sisu ezt sose fogadta el, mert tudta, hogy az anyjának mindig is fontosabb volt a karrierje és az egzisztenciája, mint a családja. Jól titkolta ezt éveken át, de Sisut nem tudta becsapni. Kimivel el tudta hitetni, hogy ez nem így van, de vele nem. Nem neheztelt ez miatt az apjára, csak nem értette, hogy képes kitartani mellette.

-          Nem értelek, hogy bírod még mellette….- jegyezte meg halkan a lány, miközben felállt a hintából és visszaindult a házba.

Kimit nem hagyta nyugodni a lánya utolsó mondata, még a vacsoránál is ezen rágódott. Este pedig nehezen jött álom a szemére.