Sebet nem lelkesítette az anyja ötlete. Más helyzetben biztos jobban tudott volna örülni annak, hogy vele tart a fogadásra, de most szinte nyűgnek érezte a társaságát.

Gondterhelten sétált le a lépcsőn. Vénusz a nappaliban várta már, a szülei társaságában. Seb, mikor meglátta az anyját ledöbbent a látványtól.

-          Ebben akarsz jönni?- kérdezte elképedve Seb.

-          Igen. Mért?- kérdezte érdeklődve Vénusz.- Mi a baj vele?

-          Hát, nem is tudom… olyan más… te nem ilyen vagy.- próbálta megfogalmazni a kétségeit.

-          Ezt hogy érted?- kérdezte elcsodálkozva Vénusz.

-          Tudod… én asszem sosem láttalak ilyen nőies cuccban… nekem ez olyan… idegen .- magyararázta Seb.

-          Szóval idegen.- ízlelgette a kifejezés jelentését Vénusz.

-          Abban igazad van, hogy mióta megszülettél az esküvőmön kívül máskor nem volt rajtam ilyen ruha.- ismerte el az anyja.

-          Na, és hogy néz ki?- kapcsolódott a beszélgetésbe a nagynéni, és kíváncsian nézett az unokájára.

-          Háááát… jól áll neki.- ismerte el szégyenlősen a srác.

Ezen mindannyian jót mosolyogtak.

-          Jól van, tényleg jól néz ki anya ebben a cuccban… de semmi anyás nincs benne…- mentegetőzött Seb.

-          És akkor már veled se mehetek?- érdeklődött Vénusz.

-          De persze, jöhetsz… még szép… csak kell egy kis idő, hogy megszokjam.- mondta még mindig zavartan Seb.

-            Remélem, míg odaérünk, sikerül!- bizakodott Vénusz.- Na gyere, mert vár már a taxi.- Egyébként te is jól nézel ki.- dicsérte fia öltözetét Vénusz.

Seb fekete öltönyt és világoskék selyeminget viselt, sötétkék nyakkendővel. A fekete szín kiemelte magas, vékony alakját. Vénusz karon fogta fiát és kiléptek a házból.

Sisu unottan bámulta a tömeget, és az egyre csak özönlő embereket. Felkavarodott a gyomra, ahogy egyre tovább nézte. Próbált valami kellemesebb dologra gondolni. A Ferrari pilótája jutott eszébe. Becsukta a szemét és próbálta felidézni magában a srác alakját. Először a mosolyát és az igéző barna szemeit látta maga előtt. Majd kibontakozott a piros-fehér overallos srác alakja. Sisu percekig ült lehunyt szemekkel, kizárta a külvilág hangjait és csak a srácra koncentrált. Egyszer csak egy kéz érintette a vállát. Összerezzent. Kinyitotta a szemét és felnézett. Az apja állt előtte. Sisu kérdőn nézett rá.

-          Gyere, bemutatlak néhány embernek a Ferrarinál.

Sisu nem repdesett az örömtől, de nem akart vitát, így az apjával tartott. Találkoztak Félixszel is, akit már ismert, majd számára ismeretlen középkorú, vagy idősebb emberekkel kellett jópofiznia.

A csapattársával latolgatták az esélyüket, mikor Seb ismerős alakot látott. Először nem akart hinni a szemének, így megdörzsölte a szemét, de a lány még mindig ott állt pár méterrel előtte, és őt nézte. Seb megilletődve nézte a lányt, lenyűgözte a megjelenése, a ruhája… minden olyan tökéletes volt rajta. Rózsaszín alapon fehér virágmintás ruhát viselt, mely pánt nélküli, hosszú és deréktól lefelé enyhén bővülő volt.

A lány egy szinte észrevétlen puszit küldött a srác felé, majd elindult a terasz felé. Seb zavartan nézett körül, és örömmel vette, hogy az anyja nincs látótávolságon belül. Utoljára a nagyfőnökkel látta. Gyorsan elnézést kért Angelo-tól, majd elindult a lány után.

Enyhe nyári szellő csapott az arcába, mikor kilépett a teraszra. A terasz végében egy alakot látott, aki háttal állt neki. „Végre kettesben!”- gondolta a srác. Elindult a lány felé. A lány még akkor sem fordult meg, mikor Seb mögé ért.

-          Szép este van….- szólalt meg a lány.

-          Az.- ismerte el a srác is, bár kicsit meglepődött, mert az hitte, hogy a lány nem vette észre.- Nem gondoltam volna, hogy itt leszel.- mondta ki hangosan a gondolatát a srác.

-          Hol itt?- kérdezte még mindig háttal állva neki a lány.

-          Hát itt a fogadáson.- magyarázta Seb.

-          Én se gondoltam volna…

-          Mért nem?- kérdezte csodálkozva Seb.

-          Mert nem nekem való ez… felfordult a gyomrom ettől a tömegtől és a sok bájvigyortól…- kesergett a lány.

-          Megértelek… én se szeretem ezeket, de a főnök ragaszkodott hozzá.- értett egyet Seb a lánnyal.

-          Egyébként ügyes voltál a futamon, ahol kint voltunk.- dicsérte a srácot Sisu.

-          Kösz, de az utolsót elszúrtam.- mondta csalódottsággal a hangjában Seb.

-          És mi volt az oka?- kérdezte Sisu miközben a srác felé fordult, és mélyen a szemébe nézett.

Seb ahogy találkozott a tekintetük, nem tudott mit válaszolni. A lány tekintete egyszerre volt kihívó, és szégyenlős vad és szelíd. Seb ilyet még nem tapasztalt, szinte beleszédült a lány nézésébe.

Zavartan fordította el a fejét.

-          Egy megbabonázó szempár…- válaszolta bátortalanul a srác, és nem mert a lányra nézni.

-          Igen?- kérdezte érdeklődve a lány, és magában mosolygott a srác válaszán.

-          Aha.

-          Akkor nagy hatással lehetett rád…- vélekedett Sisu, és közelebb lépett a sráchoz.

Sebet megcsapta a lány parfümjének illata. Lágy és nőies illat volt. Tekintetét végre a lányra merte emelni. Meglepődött a lány közelségén. Tétován állt a lány előtt, nem is tudta mit tegyen, vagy mondjon. Nem tudta, hogy megfelelő alkalom-e ez a kezdeményezésre.

Sokáig nem volt ideje ezen rágódni, mert egy ismerős hang szólította meg.

-          Fiam, már mindenütt kerestelek!

Seb ijedten fordult hátra, és legszívesebben láthatatlanná vált volna.

-          Anya nem ért volna rá később?- kérdezte csalódott arckifejezéssel Seb.

-          Nem mert….- kezdte volna a magyarázatot, mikor észrevette a fia mögül előlépő lányt.

Zavartan nézett rájuk, és nem tudta folytatni a mondatot. Döbbent, csodálkozó, és értetlen arckifejezés váltakozott rajta. Seb csak állt várakozva a folytatásra, Sisu pedig összevont szemöldökkel bámulta a ma délelőtt majdnem fellökött nőt.

-          Lányom nem láttad a testvéred?- újabb hívatlan „látogató” lépett ki a teraszra.

Először a lányára nézett kérdőn, majd a mellette álló ismerős srácra, aztán tekintete Vénuszra esett.

-          Vénusz?- kérdezte elképedve az imént érkező Kimi.

-          Kimi?- kérdezte meglepődve Vénusz.

-          Apa?- nézett kérdőn vissza Kimire Sisu.

Mire föleszméltek a csodálkozásból, Vénusznak már hűlt helye volt. Futott, ahogy csak tudott, egyre messzebb akart lenni ettől a helytől. És átkozta azt a pillanatot, amikor elhatározta, hogy eljön a fogadásra. Már a parkolóban járt, mikor végre megállt. Kapkodva vette a levegőt. Beletelt pár percbe, mire le tudott nyugodni.

Próbálta felfogni az elmúlt percekben történteket, de agya csak folyton azt zakatolta, hogy a fiát Kimi lányával találta együtt… „Ez nem lehet! Ilyen nincs! Seb nem szúrhat ki vele ennyire! És mióta tart? Vagy csak most találkoztak?  Ezért volt olyan ismerős a lány, aki majd fellökte….mert Kimire emlékeztette, hisz a lánya.” Tovább már nem is mert gondolkodni, ez is sokkoló volt a számára.

Évekbe tellett, mire sikerült túllépnie Kimin, erre most felbukkan és feltépi a régi sebeket. Vénusz, még mindig nem tette túl magát a férfin, hisz sose kapott választ a miértre, hogy mért hagyta el.

Lehajtott fejjel, összeomolva lépdelt a betonút mellett. Magányra volt szüksége, nem akart maga körül senkit, mert a fájdalmát senki nem érthette meg.

Seb, ahogy felfogta, hogy az anyja már nincs ott, rögtön utána indult, igaz nem tudta merre keresse, csak ment a megérzése után.

Seb kirohant a főbejáraton, majd végig a parkolón, utána a kapun, majd jobbra fordult. Ekkor pillantotta meg a pár méterre előtte sétáló alakot.

-          Anya!- kiáltott utána.

Vénusz összerezzent a hangra, majd megállt, de nem fordult meg. Seb gyorsan odafutott hozzá. Átölelte. Vénusz kibontakozott fia öleléséből.

-          Mi a baj?- kérdezte értetlenül Seb.

-          Köszönöm, hogy hátba támadtál!- esett neki a fiának.

-          De anya….- kezdte Seb.

-          Nem vagyok kíváncsi a magyarázkodásodra! Világos volt a helyzet.- mondta dühösen Vénusz.

Seb nem mert újra megszólalni. Percekig csak némán álltak, majd Vénusz szólalt meg.

-          Hagyj magamra!- kérte keserűen Vénusz.

-          Kérlek anya hallgass meg!

Vénusz válaszra se méltatta őt, inkább szó nélkül hagyta ott a fiát. Visszafelé indult el, és az első útjába eső taxit le is intette.

Seb elkeseredetten állt az út szélén és nem tudta mitévő legyen.

-          Apa, mi volt ez?- vonta kérdőre Kimit a lánya.

A nevezett nem tudott mit mondani, a lány pedig tovább faggatta.

- Mért rohant el Seb anyja? Ti ismeritek egymást?- kérdezte csodálkozva Sisu.

- Mennünk kell! Kerítsd elő Jarit, én a kocsinál várlak.- adta ki az utasítást Kimi.

A lány értetlenül nézett apjára, de látta, hogy az komolyan gondolja. Így szó nélkül indult el megkeresni a testvérét.

Kimi még percekig állt a terasz ajtajában, és nem akarta elhinni, hogy Vénuszt látta az előbb. Legalább 15 éve, hogy utoljára találkoztak….szinte már el is feledte, mi volt, ami megfogta annak idején benne. Most viszont, hogy újra látta, szinte ugyanolyan volt, mint régen. De mégis más. A szemében csalódottságot látott. Kimi sejtette, hogy miatta viselkedett így Vénusz. De mit tehetne ő? Családja van, nem fordíthat nekik hátat egy múltbeli tévedés miatt. Először nevezte így a házasságukat. Be kellett látnia, hogy bármennyire is szerette őket, akkor se tudta volna a saját gyerekeként szeretni Sebet.

Nem tudta mit mondjon Sisunak, és hogy magyarázza ezeket a dolgokat el neki…és akkor még a felesége is ott volt. Lassan elindult a parkolóba. Sisu és Jari már a kocsinál várta őt.

Mindketten kérdőn néztek rá.

-          Holnap lesz egy korai megbeszélésem.- mondta röviden Kimi.

Ők nem kérdezősködtek, így Kimi beszállt a kocsiba, a fiatalok követték. Egész úton a szállodáig csendben voltak. Mikor már csak Sisuval ketten ültek a kocsiban akkor szólalt meg Kimi:

-          Anyádnak ne mondj semmit!- nézett kérlelőn a lányára.

-          Oké.- válaszolta kelletlenül a lány. - De nem úszod meg ennyivel!- tette még hozzá, majd kiszállt a kocsiból.