Kimi a háztól kicsit távolabb parkolt le a bérelt autóval. Onnan gyalog indult el a távolban már látható faház felé. A telefonját is kikapcsolta, hogy senki ne zavarja, bár sejtette, hogy a hegyek miatt úgyse nagyon lesz térereje.

Próbálta összeszedni a gondolatait és a mondanivalóját. Nem remélte, hogy szavai célba érnek, de már azt is sikernek tudhatta be, ha Vénusz határozottsága meginog. Sose járt itt, és most újra eszébe jutott a nő terhessége, és hogy akkor elfordult tőle. Tudta, hogy rosszul döntött, és ha nincs az anyja, akkor még azt a három évet sem tölthették volna boldogságban. Sokat rágódott azon, hogy volt e más választása mikor megtudta, hogy Jenni terhes tőle. Az elhatározást, hogy a terhes nő mellett marad az adta, hogy nem akart még egyszer hibázni. Elég fájdalmat okozott már Vénusznak előtte, csak azt nem látta még akkor, hogy Jenni érdekből akarja megtartani a babákat. Elszomorodott, ahogy erre gondolt. Sose gondolt erre, és ennyi éven keresztül észre se vette, hogy milyen nő is a felesége. Már ezerszer megbánta, hogy Vénuszt elhagyta.

Ezért is jött ide. Menteni akarta a még menthetőt. És amit látott a nő szemében az alapján joggal hihette, hogy van még remény, hogy rendbe jöjjön a kapcsolatuk. Mire ezeket végiggondolta, odaért a házhoz.

Bekopogott. Majd csengetett. Semmi nem történt, így lenyomta a kilincset, az ajtó kinyílt. Kimi tétován állt az ajtóban, majd belépett az előtérbe. Halkan szólongatta Vénuszt, de nem érkezett válasz. Beljebb ment a házban. Remélte, hogy nem rosszkor jött, de muszáj volt bizonyosságot szereznie arról, hogy Vénusszal minden rendben van. Már a nappaliban állt, mikor megpillantotta az ajtónak háttal álló fotelban fekvő alakot. Közelebb ment. Nem akart hinni a szemének, mert Vénusz feküdt ott.

Olyan békés volt az arca és olyan nyugodtan vette a levegőt. Kimi hosszú pillanatokig csak állt és nézte, majd végigsimította az arcát. Vénusz nem reagált rá. Aztán kicsit megrázta a vállát, de ekkor se történt semmi. Kimi kezdett ideges lenni. A nő pulzusa nagyon lassú és alig tapintható volt.

Kimi idegesen nézett körbe. Újra próbálta felrázni a nőt, de nem járt sikerrel. Gyorsan átrohant a konyhába, ahol megtalálta az étkező asztalon heverő gyógyszeres dobozt. Kimi nagyot sóhajtott, mikor elolvasta a feliratot az üvegen. Automatikusan nyúlt a telefonjáért, de hiába kapcsolta be, mert nem volt térerő. Gyorsan egy plédet terített a mélyen alvó Vénuszra, majd a karjába vette és elindult a kocsijához.

Seb nem jó hírekkel tudott szolgálni Leonának. Mikor letette a telefont Sisu aggodalmasan nézett rá.

-          Apa nem veszi fel a telefont…- kezdte a lány.

-          Nyugi… lehet, hogy kikapcsolta, hogy nyugodtan tudjanak beszélni… nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni.- nyugtatta Seb.

-          Lehet, de nem biztos.- vélekedett Sisu.

-          Jó, de mit tudsz innen csinálni?- kérdezte elgondolkodva Seb.

-          Hát… nem tudom.- gondolkodott el a lány is.

-          Esetleg… szólhatok Leonának… ők csak közelebb vannak Genfhez.- ajánlotta Seb.

-          Ez jó ötlet!- derült fel Sisu arca.

-          Oké, de azért várjunk még pár órát!- kérte Seb.- Nem akarom őt se megijeszteni.- magyarázta.

-          Jól van. – egyezett bele a lány nagyot sóhajtva.

Seb bíztatón és védelmezőn ölelte át a lányt.

Kimi idegesen járkált fel-alá a folyosón, már vagy fél órája behozta Vénuszt, de még senki nem mondott neki semmit. Idegesen pillantott az órájára. Aztán csak előkerült egy fehér köpenyes fazon. Orvos volt, ő látta el a lányt.

Komor arccal állt meg előtte. Kimi szemében aggodalom látszott.

-          Ön Vénusz Shaffer hozzátartozója?- kérdezte az orvos.

-          Ö…igen…a volt férje. Én hoztam be.- magyarázta Kimi.

-          Értem. Dr. Hofstadter vagyok .- mutatkozott be.

-          Kimi Räikkönen, örvendek.- válaszolta Kimi idegesen.

-          Szóval Ms. Shaffer még nem ébredt fel, de mivel nem tudjuk mennyi altatót vett be… bent tartjuk.- magyarázta az orvos.

-          De mégis, mire lehet számítani?- kérdezte értetlenül Kimi.- Lehet valami maradandó baja?

-          Nem hiszem… de néha előfordulhat.- vélekedett az orvos.- Ezért is kell orvosi megfigyelés alatt maradnia.

-          Értem… és mikor tudhatunk már többet az állapotáról?- faggatta tovább Kimi.

-          Talán holnapra, de ez is egyéntől, meg a bevett altató mennyiségétől függ… jó lenne tudni mennyit vett be, akkor biztosabbat tudnék mondani.- magyarázta az orvos.- Nincs valami közös ismerősük, aki tudna biztosabbat?- érdeklődött most az orvos.

-          Hú, hát… nem is tudom. Egyik ismerősünk nyaralójában találtam rá, és a fia még pár órával előtte beszélt vele.- emlékezett vissza Kimi.

-          És hogy viselkedett akkor? A fia látott rajta valami elkeseredést?

Kimi érezte, hogy nem kellett volna ezt megemlítenie. Nem akarta, hogy a pszichológusok is rászálljanak Vénuszra.

-          Fogalmam sincs .- válaszolta Kimi.

-          És azt tudni lehet, hol van most a fia?

-          Sajnos én nem tudom.

-          Azért gondolja át a dolgokat!- kérte az orvos.

Kimi megígérte, majd az orvos elköszönt. Kimi végre bemehetett Vénuszhoz.

Sisu már nem tudott tovább várni. Így újra hívni próbálta az apját. Kimi fáradtan szólt bele a telefonba.

-          Apa?- kérdezte csodálkozva Sisu.

-          Igen lányom.- válaszolta Kimi.

-          Mi a baj?- kérdezte Sisu óvatosan.

-          Hát… szóval, Vénusz kórházban van…- kezdte Kimi, majd elmesélte nagyvonalakban a történteket.

A beszélgetés végére, már Seb is aggodalmasan nézett Sisura. A lány letette a telefont, majd kifújta a levegőt, és egy szuszra elmesélte a történteket Sebnek. A srác értetlenül pislogott a lányra.

- De mért tette meg megint?- kérdezte elkeseredetten.

- Én nem ismerem… de már jó kezekben van, és apa is időben érkezett.- próbált a jó dolgokra fókuszálni a lány.

- De mégse tudják az orvosok, hogy mikor tér magához.- ellenkezett Seb.

- De vigyáznak rá.

- Remélem.

- Nézd Seb, ha oda akarsz menni, menj nyugodtan.- ajánlotta Sisu.- Én el leszek egyedül is.

- Nem hagylak itt!- jelentette ki határozottan Seb.

- De mellette a helyed.- ellenkezett Sisu.

- Tudom, és ezért jutott eszembe az a megoldás, hogy míg én bemegyek anyához, vigyázhatna rád Leona… legalább megismernétek egymást .- vélekedett Seb.

- De én nem akarok láb alatt lenni!

- Nem is leszel! Kérlek! Ne aggódj, ő is meg akar már ismerni!

- Hát, nem hiszem, hogy sok választásom maradt volna.- gondolkodott el Sisu.

- Nem bizony.- helyeselt Seb.

Seb gyorsan fel is hívta a lányt, aki szintén ledöbbent a történteken, de természetesen beleegyezett, hogy Sisu odamenjen hozzájuk. Seb gyorsan összecsomagolt mindkettőjük számára, majd kocsiba szálltak.