Kimi tiszteletben tartva Vénusz kérését nem látogatta többet a kórházban, de mindig érdeklődött a nő állapota felől. Másnap Sisuval és Jarival visszarepültek Finnországba, hogy a lánya ne érezze feszélyezve magát. Jari kicsit sajnálta, hogy így alakult, de húga egészsége volt a legfontosabb neki is. Mi tagadás nagyon megkedvelte Leonát, sőt talán már többet is érzett iránta. A lehangoltságát Kimi is észrevette, de mikor rákérdezett, csak kitérő választ kapott.

Seb szinte az egész napját az anyja mellett töltötte, és már nagyon várta, hogy bemutathassa Sisunak. Vénusz a körülményekhez képest jól volt, már megbékélt fia választásával. A Kimivel kapcsolatos dolgokról pedig nem beszéltek a fiával és nem is nagyon gondolkodott ő se rajtuk.

Csütörtökön aztán Sebnek indulnia kellett a következő futamra Bahreinbe, ami az év utolsó előtti futama volt. Csüggedten szállt fel a gépre. Érezte, hogy az anyjával nincs még minden rendben, de bízott benne, hogy ha újra otthon lesz, és Sebastian a gondját viseli helyre fog rázódni. Titkos vágya volt, hogy az utolsó futamra az anyja és persze Sisu is elkísérje.

A lány igaz, hogy csak pár napja utazott vissza, de már nagyon hiányzott Sebnek. Sisu gipszét csak a hétvégén cserélik le járógipszre, így nem tudott Sebbel Bahreinbe tartani.

Seb meglepetésére Danivel futott össze először a szállodában, aki rögtön az anyja állapotáról érdeklődött, látszólag őszinte aggodalommal. Így Seb is normálisan viselkedett vele.

Másnap a szabadedzésen egész jó eredményt ér el Seb, bár Dani megint megelőzte őt. Seb nem volt ideges bízott a következő edzésben, és az időmérőben.

Az edzés után meglepetésére Leona hívta először. A hangja izgatott volt.

-          Szia Seb! Gratulálok!- kezdte a lány.

-          De hogyhogy?- kérdezte elcsodálkozva Seb.

-          Mi hogyhogy?- kérdezett vissza Leona.

-          Hát, hogy felhívtál.- magyarázta Seb.

-          Nem is tudom…csak rég beszéltünk és nem is igazán találom a helyem.- magyarázta a lány.

-          Mi a baj Leona?- kérdezte értetlenül a srác.

-          Semmi, csak jó lenne valakivel beszélgetni.- válaszolta félénken Leona.

-          Á, értem. Illetve annyira mégsem. Mért pont rám gondoltál?

-          Csak téged ismerlek a legrégebben… és volna itt még valami…

-          Ki vele, mondd!- kérte a srác.

-          Oké. Szóval zavarhatnálak?

-          Mármint itt Bahreinben?- kérdezett rá csodálkozva Seb.

-          Igen… persze, csak ha tényleg nem zavarlak.

-          Nem zavarsz.- nyugtatta meg Seb. Bár furcsának találta a lányt, de úgy volt vele, hogy majd ha ott lesz, úgyis kifaggatja.

Megbeszélték a további részleteket, majd Seb végre beszélhetett Sisuval is. Rögtön el is mesélte neki a Leonával folytatott beszélgetését. Sisu egy kis ideig a gondolataiba mélyedt, majd aztán válaszolt csak:

-          Van egy olyan érzésem, hogy ezek közt kezd valami kialakulni.

-          Kik között?- kérdezte Seb értetlenül.

-          Hát a tesóm Jari és Leona közt.- magyarázta Sisu.

-          Hogy mi? Miről maradtam én le?- kérdezte csodálkozva Seb.

-          Nem tudom, de mikor megérkezett hozzám Jari, már láttam rajta valami furcsát…

-          De mégis…mi furcsát?

-          Á, ezt ti pasik nem érthetitek meg.

-          Kösz.- válaszolta kissé durcásan Seb.

-          Nem azért mondtam, csak ezt szavakkal nem tudom leírni.- mentegetőzött Sisu.

-          Jól van.- hagyta rá Seb.- Egyébként nagyon hiányzol.- folytatta komolyan Seb.

-          Te is nekem.

-          Tudod… anyát még nem nagyon merem egyedül hagyni…persze Sebastian ott van vele, de azért csak az anyám…

-          Szóval nem tudod, hogy mikor fogsz jönni.- vonta le a következtetést Sisu.

-          Valahogy úgy….de azt meg nem akarom, hogy mindig te utazgass.

-          De ha kell, én érted a világ végére is…- kezdte Sisu.

-          Aranyos vagy.- vágott a szavába Seb.- De majd valahogy megoldom.

-          Az jó lenne!

Elbúcsúztak, majd Seb letette a telefont. Elgondolkodva ült még egy ideig a szállodai szobájában. Gondolatai Leona és Jari körül járt.

Örült volna annak, ha tényleg összejönnek. Sisu testvére rendes srác volt, és végre Leonát is boldognak láthatta volna.

Vénusz unottan üldögélt a tévé előtt. Megnyugtatta a fiával való beszélgetése és megígérte neki, hogy az utolsó futamán ott lesz. Remélte, hogy már tényleg nem fog addig közbejönni valami. Próbálta kizárni a borús gondolatait, persze altatók nélkül. Szerencséje volt, mert rendes orvost kapott, aki el is hitte neki, hogy nem öngyilkossági szándékkal vett be több altatót a kelleténél. Az is az ő igazát bizonyította, hogy a szervezete ki volt merülve, így sokkal intenzívebb volt az altató hatása.

Már majdnem elszundított, mikor kopogásra kapta fel a fejét. Várt egy kicsit. A kopogás megismétlődött. Dühösen tápászkodott fel a kedvenc foteléből.

-          Sebastian mondtam, hogy használd a kulcsot nyugodtan…- kezdte Vénusz, mikor az ajtóhoz ért, de a szava elakadt, ahogy meglátta a látogatóját.

Először döbbenet, majd aggodalom végül ösztönös menekülési vágy lett úrrá rajta. Már épp becsukni készült az ajtót mikor a férfi megakadályozta ebben. Vénusz zavarában tekintetét a földre szegezte, és megszólalni sem mert.

-          Nem kerestelek a kórházban, mert így akartad… de nem menekülhetsz örökké.

Vénusz hallgatott. A férfi folytatta:

-          Talán ha beengednél.- próbálkozott.

Vénusz önkéntelenül is hátrébb lépett. A férfi pedig belépett az előtérbe.

-          Hogy vagy?- érdeklődött komolyan a férfi.

Vénusz végre összeszedte magát annyira, hogy vcálaszolni tudjon.

-          Addig jól voltam, míg meg nem jelentél Kimi.

-          Sajnálom…és sajnálok mindent, amit elrontottam a múltban…

-          Gondolod ennyi elég?- kérdezte gúnyosan Vénusz.

-           Tudom, hogy nem elég… de nem lennk most itt, ha nem láttam volna olyannak a tekinteted a fogadáson.

-          Milyennek?- kérdezte értetlenül Vénusz.

-          Tele volt érzelmekkel, és persze fájdalommal is… de én csak azt szeretném, hogy végre boldog legyél. Végig ezt szerettem volna, csak nem értettem meg akkor még, hogy mi csak együtt lehetünk boldogok.- Kimi itt egy kis hatásszünetet tartott, majd folytatta.- Tudod, mennyit vágyakoztam utánad az elmúlt évek alatt? Ne mondd, hogy neked csak úgy elmúltak az együtt töltött évek! Akkor nem volt választásom… de most már úgy érzem, hogy a sors adott még egy esélyt nekünk. Ne is tiltakozz ellene, mert láttam a szemeidben, hogy nem úgy nézel rám, mint egy idegenre.

Vénusz csak hallgatta Kimi szavait, és eszébe jutott a múlt, a közös emlékek, a jó és a rossz dolgok is. Mikor először ment Kimivel Finnországba, ahol annyira kitartó és türelmes volt vele a férfi.

Az érzések kavarogtak benne, de csak állt és nem mert Kimire nézni, közben érezte, hogy könnyek gyülnek a szemébe, de nem akarta, hogy az érzelmei vezéreljék, így felemelte a fejét és mély levegőt vett. Egyenesen Kimi szemébe nézett, úgy mondta:

-          Menj el!- hangja szinte parancsoló volt.

Kimi értetlenül nézett Vénuszra. A nő elfordította a tekintetét. Fájt, hogy ezt kellett Kiminek mondania, de újra nem követhette el ugyanazt a hibát. Hiába szerette a férfit annyi éven át, úgy érezte, hogy ők sose lehetnek boldogok. Vénusz nem tudott szabadulni a múltbéli sérelmeitől, és mindig a válásuk lebegett a szemük előtt.

Kiminek nehezére esett megszólalnia:

-          Tényleg ezt akarod?- kérdezte értetlenül.

Vénusz csak bólintott. Kimi tétován állt a nő előtt, aztán hírtelen magához húzta az értetlenül pislogó nőt, ajkaik találkoztak…

Kimi úgy csókolta, mintha ez lenne az utolsó lehetősége. Vénuszt pedig elgyengítette a közelsége… a csókjában benne volt minden vágya, fájdalma, öröme és bánata, de hírtelen eltávolodott Kimitől és már lesütött szemekkel mondta:

-          Menj innen!

Kimi még hosszú pillanatokig állt mozdulatlanul, majd lassan hátat fordított a nőnek.

-          Jól van Vénusz Shaffer, minden úgy lesz, ahogy te akarod, de ne feledd, hogy a csókod mindent elárult- figyelmeztette már távozóban.- Most megyek… de ha volna számomra mondanivalód, tudod, hol találsz.

Vénusz dühösen csapott a már csukott ajtóra. Hátát nekitámasztotta, és végre szabadjára engedhette a könnyeit. Lassan lecsúszott az ajtó mentén a földre, csak ült felhúzott lábakkal, fejét az ajtónak támasztotta és sírt.