- Ha meg mersz nyikkanni, véged van! Jen. Nem. Tud. Semmiről – szűrtem neki a fogaim közt.

A felszállásnál érzékeny búcsút vettünk egymástól. Én is elsírtam magam, holott pár óra és újra látni fogjuk egymást. A hazaút ismét kiesett. Egyrészt, mert négy nap után megint rajta gondolkodtam, másrészt pedig rendőrök hiányában közel kétszáz km/h-val vezettem. Marcótól is elbúcsúztam, így már Alyssával az oldalamon tartottam a húszon-egynehány fokos, októberben még melegnek számító maryland-i városba.

A több mint tíz órás utat szinte végigaludtam, eléggé kifárasztott ez a mai nap.

- Alyssa… – kezdtem mondani a kínosnak ígérkező mondatomat, amibe bele is pirultam.

- Igen?

- Szép volt a város? – Arra számítottam, hogy Alyssa majd leszól, de e helyett jóízű nevetést hallatott. Értetlenül pillantottam rá.

- Igen, nagyon is szép. Fiú van a dologban? – Mosolyát csöppet sem akarta véka alá rejteni.

- Mi? Jaj, dehogyis! – legyintettem egyet, de a vörösség szinte égette az arcomat. Azt kívántam, bárcsak ne firtatná tovább a dolgot. Egyszer kérdezek tőle valamit hátsó szándék nélkül és akkor is lelát a vesémig.

A hátralevő utat a Fells Point-beli nagy sikátorhoz csendben tettük meg – szerencsére. A nap sugarai már alig érték el a lentebb épült házakat, így a mellékutcából kiütköző hangok és villódzó fények feltűnően törték meg az alkonyat csendes és varázslatos világát.

- És most jöjjön a negyedik csapat, aaaaa… 410-esek! – ordított a mikrofonba a már jól ismert hang tulajdonosa, DJ Sand.

Jenék fölrohantak az erre a célra kialakított színpadra. Ahogy elkezdődött a hónapokig lázasan tanult koreográfia bemutatása az itt összegyűlt nézőseregnek Jen arcáról azonnal eltűnt a félelem. Helyét a mindent elsöprő bizonyítási vágy és elszántság vette át. És ahogy remélni lehetett istenien szerepeltek, mindenki csak őket ünnepelte, fürödtek a győzteseknek járó örömmámorban.

Még javában vigyorgott és tapsolt minden ember, amikor hirtelen Chase földobta Hollyt levegőbe, majd az egy tripla forgás után pont Chase ölében kötött ki óriási mosollyal az arcán.

Megfogtam Alyssa kezét és magam után húztam a tömegben. Megálltam Jen mögött. Mitch állt előttem és egy kacsintással jelezte, hogy húgom semmit sem tud. Hirtelen megfordítottam a vállánál fogva és óriási levakarhatatlan mosollyal az arcomon megöleltem.

- Úristen Jen! Ez… ez felfoghatatlan, beteges, őrült és fantasztikus! Igazi bajnokok vagytok!

- Ööö… köszi! De te? Hogy…? – habogott.

- Hát mivel tudtam, hogy nyerni fogtok, meg akartalak lepni valamivel és a drága Mitch barátom segített a szervezésben. Gondoltam ez stílszerű lenne ilyenkor. – Megpróbáltam túlordítani a még mindig őrjöngő körénk gyűlt népet, ami kis sikerrel ugyan, de sikerült.

- Még egyszer köszönöm! – Egy apró könnycseppet morzsolt el ujjai közt, majd egy rögtönzött ölelés után visszafutott a többiekhez, akiket a másodperc töredéke alatt bekebelezett a mámorban úszó tömeg.