Még most is itt ülök Katieknél a konyhában, és hallgatom Atte élettörténetét. Mint kiderült 21 éves, nem is olyan fiatal.  Legalábbis Katienek. Nekem fiatal. Amúgy itt ülök szemben Atte -vel ő mellette ül Katie, mellette pedig Toni. Az előbb jött be, biztos még mindig  koromat akarja tudni, erre a gondolatra elvigyorodtam. Azt ma már nem szedi ki belőlem, köszködjön, ahogy akar. Egyetlen pasinak se mondom el első nap, hogy mennyi idős vagyok. Habár én mindig tudom, hogy az illető mennyi, így jó. Oh, fecsegek én itt ostobaságokat, és megint csak nem figyeltem. Mit mondott Atte? Kimi? Basszus, itt már mindenki Kimi Raikkönen haverja? Bárcsak ne lennék ilyen gyáva nyúl, és odamennék hozzá beszálni. Hátha ilyne haverjai vannak biztos jófej lehet ő is.

-  Azt hiszem én most át megyek a nappaliba – mondta Katie – Jössz Atte?

A fiú átszellemülve bólintott egyet, és ment Katie után. Már most oda vannak egymásért.

 - Na a korod? – kérdezte egyből Toni, amint kirakták a konyhából a lábukat.

-  Bocsi, nem mondhatom el – vigyorogtam rá.

-   Miért?

-  Sose szoktam senkinek első nap elmondani a korom, sokan emiatt már nem is találkoznak velem többször – feleltem neki.

- De most tehetnél kivételt, és elmondhatnád nekem – nézett rám boci szemekkel. Ez hatott, pasiknál azonnal beadom a derekam a boci szemeknél.

- Tudsz matekozni? – kérdeztem tőle nevetve.

-  Remek, akkor a te 29-ből vonjál ki 7-et.

- 22 vagy?

-   Dehogy, nem fejeztem be.

-   Ja.

-   Na akkor kivontál belőle hetet. Adjál hozzá 11-et. Meg ne mukkanj! Csak számolj. Aztán vonjál ki 15-öt, és végül adjál hozzá 7-et.

-   23? – kérdezett rá.

-   Dehogy! Rosszul számoltál – nevettem.

-   Jaj, de ne kínozz már, mondd el – nézett rám.

-   Jó, te már úgyis megdolgoztál érte. 25 vagyok – mondtam neki.

-   Hümm, ezért szenvedni ennyit – nevetett fel.

-   Most nem megérte?

-   Hát de, így biztos vagyok abban, hogy nem fiatalkorúval kezdek – mondta, miközben felállt az asztaltól, és közelebb jött hozzám.

-   Kiskorúnak néztél? – nevettem fel.

-   Még szép, ilyen ruhában.

-   Nem tetszik a ruhám?

- Hát…. – kezdte volna.

- Mi az, hogy nem tetszik? – vágtam közbe, mielőtt folytathatta volna.

- Én nem mondtam, hogy nem tetszik. Csak mondjuk lengébb ruhába szeretnélek látni.

Na, most, hogy megtudta a korom, mennyivel másabb. Amúgy egy farmer, meg egy sima póló van rajtam.

-          Hát azt csak úgy érheted el, ha megcsókolsz, és járunk, és akkor talán – mondta neki, mire ő csak meghajolt kissé, és ajkait az enyémre tapasztotta. Hümm. Jó a srác az tény. Levegőhiány miatt elváltunk. Vártam a reakciójára, és szerintem ő is az enyémre. Majd elmosolyodtam, amit ő megkönnyebülve vett szerintem, felsóhajtott, majd leült a mellettem lévő székre, és csak néztük egymást. Szerintem igen sokáig lehettünk ott, mivel már kevesen lézengtek a házban.

-          Szóval mikor jön az a lengébb ruha? – nézett rám, miközben kajánul vigyorgott.

-          Istenem, kivel kezdtem – nevettem fel rajta.

-          Toni Vilanderrel – mondta büszkén, miközben kihúzta magát, én pedig az ujjammal megsimítottam a pólóján keresztül a hasán, amitől összegörnyedt.

-          Csak nem csikis vagy? – vigyorogtam rá.

-          Én nem vagyok csikis, én mindent kibírok.

-          Hát azt majd meglátjuk – mondtam neki, és megcsókoltam. Visszacsókolt, keze közbe a hátamat simogatta, majd a nyakamhoz tért a kezével, amitől én összerezzentem, távolabb mentem tőle, és nevetni kezdtem.

-          Látom neked is van gyenge pontod. Nem is kellett sokáig keresnem.

-          Gyorsan kiismerjük egymást – mondtam neki. – Alig hány órája is? Talán 2-3-4-5 óra után csókolózunk, és tudjuk, hogy hol csikis a másik. Nembaj, élvezzük ám mi az életet.

-          Hát most üljünk otthon, és kötögessünk? – nevetett fel. Imádom a nevetését, a mosolyát, az egész testét. Szerintem belezúgtam. Én nem szoktam ilyen lenni, szóval igen vicces ez. Legalább egy hétig csak a mosolyát imádom, utána meg mindenét. Most meg két óra alatt imádom mindenét.

-          Toni! Gyere gyorsan – rohant be Atte a konyhába.

-          Hova? Miért? – állt fel, és kérdezgette a srácot.

-          Ki a kertbe. Kimi megőrült! – kiáltotta Atte, majd elindultak ki Tonival a kertbe. Én is utánuk mentem. Egy nagy kört álltak két ember körül, akik egymással ordítoztak. Kimi és szerintem az egyik szerelő álltak középen, hozzájuk legközelebb Mark és Katie állt, akik próbálták túl kiabálni a két férfit, hogy haggyják abba. A többi ferraris meg csak állt, és vigyorogva nézték a jelenetet. Eközben megtudtam, hogy a szerelő neve – akivel Kimi ordít – David. Mindkettőn látszott, hogy temérdek sok alkoholt ivott. Közben Toni és Atte bevágtak a kör közepébe, és megpróbálták leállítani őket.

                                                                   *( Nézőpont: Kimi)

- Te rohadt szemét! – kiabáltam annak a – tényleg – szemétnek. – Megkeserülőd, hogy a ferrarihoz jöttél dolgozni, sőt, mi több, azt is, hogy megszülettél, te gyökér!

Ő is harsogott nekem, de nem nagyon hallottam, hogy mit. Őszintén szólva nem is érdekelt, hogy mit kiabál. Körbe néztem, ott volt Mark meg Katie. Vajon miért ordítoznak? Felnevettem, mert igencsak hülye fejük volt így. Hátrafordultam, akkor jött ki Atte és Toni. Ojajj, nem tetszik Toni képe. Mindig elrontja a bulit.

Hopp! A földön vagyok.

-          Há’ ember, normális vagy? Hátulról támadsz, rohadék? A’szittem van benned annyi, hogy szemtől – szembe gyere nekem! – ordítottam a földről is. Majd csak kép villanások voltak. Atte lefogta a  mocsadékot Markkal, míg hozzám csak Toni beszélt.

-          Kimi, figyelj rám – mondta, de én minduntalan kinéztem a mellőle. – Kimi, figyelj ide!

Azt a kis mocskot néztem velem szemben, nem figyeltem Tonira.  Hogy mert nekem anyázni…Ha Toni végre arrébb menne, szanaszét tépném a kis mitugrászt.

-          Bazd meg, Kimi, figyelsz?

-          Ahha – húztam el a számat, és végre ráfigyeltem.

-          Részeg vagy, hülye vagy, és vadidegen helyen vagy. Egyszóval maradj nyugton, jó? – magyarázott nekem.

-          Hagyjá’ má’. Nem érek én rád. Van nekem más dolgom is.

-          Nem, nincs dolgod, te most hazamész velem együtt.

-          És itt hagyod a barátnődet? – kérdeztem tőle, mire rámnézett.

-          Mivel egyedül nem tudsz hazamenni.

Ebben volt valami. Tényleg érdekes, hogy az előbb mikor a kis rohadékkal ordítoztam tudtam állni a lábamon, most meg igencsak dülöngéltem.

-          Ott a csajod – mutattam a hogyishíjjákra.

-          Látom, maradj itt szólok neki – mondta, majd álltam ott - támaszkodva a kerítésnek – vagy két percet, és végig néztem, ahogy drága Toni barátom elmagyarázza a szabadidőslánynak a cuccost, megcsókolja, és jön is felém vigyorogva.

-          A szélvédőmosó mosná le azt a fene vigyorodat -  morogtam neki, miközben elvitt valahogy nehezen az autóig, és beültetett.

-          Hallod, Toni, drága jó barátom, kedves pajtásom, köszi, hogy elviszel, de arra kérlek, hogy lassan vezess, mert nemrég vettem az autót, nem akarok már most kitakarítanik azért mert tele hánytam.

-          Hát haver, akkor úgy kellett volna kezdeni, hogy nem iszod le magad a sárga földig.

-          Te csak ne szóljál be, jól van? Elég idős vagyok már ahhoz, hogy egyedül is tudjak dönteni magam felől.

-          Hát azt látom.

Toni  hazavitt, és még ott is maradt estére. Marha kellemes társaság volt, csak összevissza mormogott ő is.

                                                                 *(Alice)

-          Jaj, Alice! Attéval már majdnem csókolóztunk, mikor meghallottam Kimit őrjöngeni.  Majdnem csókolóztunk hallod.

-          Igen, Katie, hallom. De min volt ez a nagy vita? – kérdeztem tőle, miközben mindketten leültünk a konyhába kakaót inni. Már mindkettőnkön pizsi volt. Úgy döntöttünk, hogy itt maradok éjszakára. Mark meg most fürdött.

-          Én nem tudom, csak azt, hogy a vodkádat, meg a Jägeredet itták meg, amit szülinapodra akartam adni.

-          Oh, Jägert kaptam volna? - Csillant fel a szemem, mire bólintott és én megöleltem. – Szóval akkor nem zavar titeket a korkülönbség Atte-val?

-          Nem, dehogy, így sokkal izgalmasabb.

-          És az se zavar, hogy az a gyönyörű jegygyűrű ott csillog az ujjadon? – mutattam rá.

-          Öh, hát azon gondolkodtam, hogy…

-          Ki ne mondd! – vágtam közbe. – Atte-t alig ismered, nehogy emiatt felbontsd az eljegyzést.

-          De igen – felelte határozottan.

-          Amúgy is Tom hol van? – kérdeztem tőle. Tom a leendő férje, egy újabb híres modell.

-          Itt – szólalt meg egy mély dübörgő hang.  Na igen, mint mindig… ha róla beszélünk, mindig megjelen. Ez kész csoda, de tényleg.