Alig kezdtünk neki a főfogásnak, csöngettek.

-Ki lehet az ilyenkor?- kérdezte Heike, és felállt, hogy kinyissa.

-Kicsim, mi a baj?- kérdezte Seb.

-Félek.- suttogtam és szorosan hozzá bújtam. Úgy tűnt, hogy nem volt alaptalan a félelmem, mert alighogy az anyósom kinyitotta az ajtót, beviharzott az apám és Uve Kasten.

-Ada Freistein!- kiáltotta mérgesen.-Hogy merészelsz ellentmondani nekem?

-Hogy beszél a lányával?- állt fel Norbert.

-Maga meg ki?- vetette oda félvállról.

-Sebastian édesapja vagyok.- felelte mérgesen.

-Mit érdekel az engem. Ada, kelj fel és irány a kocsi. Ne akard, hogy én vigyelek oda.- lépett felém és mellette ott trappolt Uve is.

-Ada nem megy sehová.- szólalt meg most Fabian.

-Már egy Freistein is ellentmond nekem?- döbbent meg az apám.- Nem elég, hogy a saját vérem? 200 éve nem történt hasonló a Freistein dinasztiában.

-Már nem vagyok Freistein.- szólaltam meg halkan.

-Miket beszélsz, te bolond?- dörrent rám.

-Csak azt mondja, hogy már Vettel lett.- válaszolt a bátyám.

-V-E-T-T-E-L?- betűzte szinte üvöltve. Remegve bújtam Seb karjaiba.- HOGYAN MEHETTÉL FÉRJHEZ EGY SENKIHEZ?

-A fiam nem egy senki.- állt elé Heike és felpofozta.- És ha maga vagy a kis talpnyalója még egyszer így mer beszélni a menyemmel, nem állok jót magamért.

-Itt az ideje, hogy távozzanak.- kezdte el őket kilökdösni Seb édesapja.

-Ada, jól vagy?- léptek oda többen is mellénk. Görcsösen kapaszkodtam a férjem ingjébe és csak bámultam ki a fejemből. Nagy nehezen sikerült kivinniük az udvarra, ahol a friss levegő és némi nyugtatás után rendben voltam. Befejeztük az ebédet, majd mindenki elment átöltözni. A cuccaim egy része már itt volt, de még lesz mit átpakolnunk. Már mentem volna be a Sebastian szobájába, mikor elkapta a karom.

-Eggyel arrébb.- mosolygott. Meglepve néztem rá, hiszen nem tévesztettem ajtót. De utána kiderült, hogy miért mondta. A következő szoba egy kicsivel nagyobb volt és itt rendezte be a közös hálónkat.

-Gyönyörű lett.- mondtam, miközben körbenéztem. A szoba falai tejeskávé színűek voltak, a fa bútorok mind tölgyből készültek, a fotelok, a sötétítők és az ágy huzata pedig krémszínű volt. Minden összhangban volt. Gyorsan átöltöztünk hétköznapi ruhába, majd lementünk, hogy segítsünk. El akartam mosogatni, mikor mellém lépett Heike.

-Eszedbe ne jusson!- vette ki a kezemből a tányért, amit a vízbe akartam mártani.- Bár nincs nagy lakodalom, azért mégiscsak ma volt az esküvőtök. Ne csináljatok semmit, hanem élvezzétek egymás társaságát.

Sebastian is hasonló dolgokat hallhatott, mert az udvaron futottunk össze. Megtárgyaltuk, hogy tényleg nem csinálhatunk semmit, majd inkább letelepedtünk a kényelmes kerti padunkra és ott töltöttük az időnket. Mikor készen lettek a többiek, ők is kijöttek és együtt töltöttük az időd. Este pedig mindenki elbúcsúzott tőlünk. Kimi és Anabell visszamentek Kimi házába, Bruno ment a lakásába, Jane, Fabian és Seb kis családja elmentek Zürichbe, a lányhoz. Hiába marasztaltuk őket, azt mondták, hogy majd jönnek vissza másnap, de megérdemeljük, hogy a nászéjszakánkat kettesben töltsük. Együtt mentünk el a fürdőbe, ahol megtöltöttük a kádat vízzel és együtt lubickoltunk, majd egy törölközőt csavarva magunk köré bementünk a hálóba.

-Sosem hittem, hogy ennyire különleges lesz a nászéjszakám.- suttogta, miközben megcsókolt és óvatosan az ágyra fektetett. Ez volt az első alkalom, hogy együtt voltunk. Azt hiszem, az volt a legokosabb dolog, hogy vártunk eddig. Különlegesebb volt minden korábbinál, minden olyan éjszakánál, amit férfivel töltöttem. A testünk egy ritmusra mozgott, a lelkünk eggyé vált és minden tökéletes volt. Ez volt a közös életünk kezdete és tudtuk, hogy soha nem fogjuk elfelejteni.