Kissé kellemetlenül, de felálltam és elmentem ajtót nyitni.

-Anabell!- kiáltottam fel. Barátnőm arcán teljesen el volt kenődve a smink, szemei vörösek voltak a zokogástól. Szörnyen nézett ki.- Mi történt?

-Vége.- nyögte ki és újra keservesen zokogni kezdett.

-Bell, ezt nem mondhatod komolyan!- szóltam már én is hisztérikusan.

-Vége.- felelte újra. Addigra Seb is mellém ért.

-Elviszem a lakásomba és ott éjszakázunk.- néztem a férjemre bocsánatkérő szemekkel.

-Szólj, bármi van!- kért és homlokon csókolt. Barátnőmet odakísértem az autómhoz és beültettem az anyósülésre. Ahogy kikanyarodtam a főútra, láttam, ahogy egy, az enyémmel tökéletesen passzoló Ferrari befordul az utcába. Amíg én biztonságosan hajtottam, barátnőm zokogott. Láttam rajta, hogy teljesen kikészült. És meg is értettem. Hiszen 3 hét múlva esküvő! Mikor megálltam a lakás előtt, kisegítettem barátnőmet, majd bekísértem a házba. Leültettem a nappaliba, majd kimentem a konyhába teát főzni. 2 bögre forró nedűvel tértem vissza. Az egyiket a kezébe adtam. A könnyein át nézett rám. Megvártam, amíg megnyugszik, nem akartam nagyon felzaklatni.

-Mi történt köztetek, Bell?- kérdeztem halkan és óvatosan, hogy érezze, visszakozhat.

-Én… nem tudom, hogy mondjam el.- hajtotta le a fejét.

-Nekem bármit elmondhatsz, ami a szívedet nyomja. Nincs senki, akinek továbbadnám. Te voltál az egyik, aki átsegített a Sebbel közös krízisemen. Engedd, hogy most én segítsek.- könyörögtem neki.

-Nem tudsz segíteni. Nem akar meghallgatni sem. Nem engedi, hogy elmondjam a miértet.- zokogott fel újra.

-Anabell, ha velem nem vagy őszinte, nem tudok segíteni.- simogattam meg a hátát.

-Tudod, nem biztos, hogy lehet kisbabánk.- nyögte ki kb. 10 perc után.

-Annyira sajnálom!- öleltem meg.

-De az orvos, akinél voltál, mondta, hogy kezdjünk el egy hormonkezelést. Gyakran kellett elmennem hozzá és csak rendelési idő után mehettem. És ez eléggé késői időpont.- mondta tovább a történetet.

-Akkor most már nagyobb az esélye?

-Az lenne, csak nincs hozzá apajelöltem.- homályosodott el a tekintete újra.- Ma is ott voltam, fél 7-re mentem és csak 8 után értem haza. Láttam Kimin, hogy baj van, de azt hittem, hogy valami munkahelyi. Úgy viselkedtem, mint mindig. Be akartam pótolni a kezelés miatt kimaradt időt. Éppen átöleltem, mikor ellökte a kezem és üvöltözni kezdett, hogy tudja, hogy megcsalom. Milliószor kezdtem bele abba, hogy elmondjam neki, mi az igazság, de mindig félbeszakított. Fél óráig üvöltött velem, majd kijelentette, hogy ő nem akar egy ilyen erkölcstelen nőt elvenni és adjam vissza a gyűrűt.- zokogott fel újra. Abban a pillanatban minden vágyam az volt, hogy segítsek neki, hogy igazat adjak. De be kellett látnom, hogy annyiban igaza van Kiminek, hogy pont olyan a helyzet, mintha megcsalná. De meghallgathatta volna.

-Ígérem, hogy mindent rendbe fogunk hozni.- kezdtem el beszélni.- Tudom, hogy Kimi makacs, de nem fog lerázni. Nem hagyom neki, hogy eldobja a boldogságot. És még mielőtt tiltakoznál- emeltem fel a kezem, mert szólásra nyitotta a száját- folytatnod kell a hormonkezelést.

-El fog zavarni.- rázta a fejét lemondóan.

-A terhes kismamákkal nem olyan könnyű a dolog. Akkor meg végképp nem, hogyha a kismama mellett a legjobb barátai és az edzője is a fülét fogja rágni.

-Nem akarom, hogy megtudják.- dőlt el a kanapén. A feje az ölembe került.

-Ez a legkisebb szégyellnivalód az életben.- kezdtem simogatni a haját. Bár sokkal fiatalabb voltam, jelenleg ez nem számított.- Senki nem vetheti a szemedre, hogy mindent megteszel azért, hogy anya lehess.

-Legyen igazad.- motyogta kimerülten. Még eltelt néhány perc némán, majd elaludt. Mikor biztos voltam benne, hogy mélyen alszik, óvatosan felálltam és betakargattam. Utána felmentem a szobámba, leültem a számítógép elé és egy e-mailt kezdtem el gépelni. Leírtam benne mindent, amit megtudtam, majd kiválogattam a címzetteket: Sebastian, Jane, Fabian, Bruno, Petra, Adam, Mark, Kimi szülei, testvére. Őt magát kihagytam, neki Anabelltől kell megtudnia a történteket. Mikor készen voltam, átöltöztem és lefeküdtem aludni.