Az átgondolás annyira jól sikerült, hogy már karácsonyra mindannyian Németországban voltunk. Vagyis mi ott, Kimiék persze Finnországba utaztak. Sebastian szülei és anyu nagyon jól kijöttek egymással. Szinte minden idejüket együtt töltötték, mert a ház, amiben anya, Jane és Fabian laktak, alig volt 3 utcányira tőlünk. Amíg az édesanyám és a férjem szülei együtt készítették a jobbnál jobb ételeket és beszélték meg az élet nagy dolgait, addig barátnőm, unokatestvérem és a Sebi öccse nálunk múlatta az időt. A hasam elkezdett növekedni, de még szinte észrevehetetlen volt.

- Fabi, beszélhetnék veled?- néztem a kisfiúra, mikor éppen elvesztett egy autóversenyt a bátyja ellen.

- Persze. Úgyis elegem van abból, hogy vele nem lehet játszani- adott egy taslit a bátyjának, aki egyből felpattant és utána rohant. A srác mögém bújt el, a férjem pedig előttem fékezett le.

- Édesem!- mosolyodott el, de közben a mögöttem bujkáló öccsét figyelte. Jane és Fabian a kanapén ülve néztek minket.

- Szivi, most akkor ki a fontos?- néztem rá komolyan.

- Természetesen te- húzott magához és megcsókolt. Belecsimpaszkodtam a nyakába és csak nehezen engedtem el. – Gyakrabban kellene a közeledben lennem.

- Mindig a közelemben vagy, édes- simítottam meg az arcát, majd felmentem az emeletre Fabian után.

- Miről beszélünk?- nézett rám, mikor becsuktam a szobája ajtaját.

- A bátyádról- ültem le a fotelbe.

- Sebastianról? Baj van?- komolyodott meg.

- Nincs baj. Csak van valami, amit nem mond el neked, pedig tudom, hogy nagyon szeretné- mosolyodtam el.

- Olyan dolog nem lehet- rázta meg a fejét. – Nekem mindent elmond.

- Azt biztos, hogy nem mondta el, hogy azt szeretné, hogy költözz át ide- vágtam rá. Egy pillanatig csak tátogott.

- Komolyan?- döbbent meg.

- Tudod, mióta elköltözött, alig látott titeket. És most itt vagyunk, de amint vége a téli szünetnek, te megint suliba fogsz járni és semmi időd nem lesz, amit velünk tudnál tölteni. Hiányzik neki az öccse, de sosem vallaná be. Lehet, hogy felnőtt, lehet, hogy autóversenyző, lehet, hogy a férjem, lehet, hogy hamarosan apa lesz, de attól még mindig a bátyád, akinek hiányzol.

- És te mit mondasz?- kérdezte komolyan méregetve engem.

- Ez most lényeges?- sóhajtottam egy nagyot.

- Nekem igen- bólogatott.

- Nem akarom, hogy félreérts- kezdtem a mondandóm. – Nincs semmi bajom azzal, hogy te is itt élj, ebben a házban velünk. Csak attól félek, hogy a terhességem miatt sokat fogok változni és emiatt elromolhat az a jó kapcsolat, amit eddig felépítettünk.

- Emiatt ne aggódj, minden tök szuper lesz. Nem fogjuk hagyni, hogy bármi megváltozzon- jött oda hozzám. – Te csak arra figyelj, hogy az unokaöcsém vagy unokahúgom rendben legyen.

- Az unokaöcséd- nyitott be Sebi.

- Honnan tudod?- kérdeztük egyszerre.

- Onnan, hogy tudom és kész- húzott fel az ülőhelyemről.

- És ha lány?- simogattam meg a hasam.

- Mondom, hogy fiú- akadékoskodott tovább. Csak megráztam a fejem, majd hozzábújtam.

- Én most hazamegyek- mondta Fabi és elindult kifelé.

- Máris?- szólt utána kedvesem és lehetett érezni a hangján, hogy erre nem számított.

- Lassan úgyis vacsi és jöttök ti is- rántotta meg a vállát, majd távozott a házból.

- Csak tudnám, hogy miben mesterkedtek- nézett rám.

- Nem mesterkedünk semmiben- mondtam neki és adtam egy puszit a szájára.

- Csak ennyi?- sértődött be.

- Miért, mire számítottál?- kérdeztem meglepve.

- Erre- húzott magához szorosan és szinte letepert. Olyan szenvedéllyel csókolt, mint még talán sosem. Ahogy elváltak az ajkaink, meg kellett tartania, hogy ne essek el.

- Ezt nevezem- motyogtam magam elé.

- Mi a baj? Feladták a kisasszony lábai a szolgálatot?- vigyorgott rám.

- Nem kisasszony, hanem asszony- vágtam rá azonnal.

- Oh, elnézést. Minden rendben, asszonyom?- nézett rám csábosan és felkapott, hogy átvigyen a szobánkba.

- Azt hiszem, hogy nehezen kapok levegőt- mondtam neki, mikor letett az ágyra.

- Ezen gyorsan segíthetünk- hajolt fölém vigyorogva és csókolt meg újra.