Mikor Kimi visszaért az asztalukhoz a 2 koktéllal, amit Attének és magának hozott, nem találta ott a fiúkat, de így sem volt üresek a székek. Kiminek a szívverése is megállt egy pillanatra, mikor tudatosult benne, hogy ki is az a személy, aki az asztaluknál ül.

- Szia. - köszönt az „ismeretlennek”.

- Szia. - köszönt vissza Jenni is egy picit zavartan. - Ne haragudj, nem tudtam, hogy foglalt, csak egy fiatalemberrel ültünk le, aki elment valami innivalóért, így egyedül maradtam. Egyébként Jenni Dahlman vagyok.

- Toni, én kinyírom. - kommentálta halkan Kimi az eseményeket.

- Hogy?

- Semmi. Az én nevem meg Kimi Räikkönen. Öhm… egy italt? - nézett a kezében maradt gazdátlan koktélra.

- Köszönöm. - vette át Jenni a poharat, majd beállt az a bizonyos kínos csend, mialatt az italukat kortyolták.

- Ne haragudj a kijelentésért… de te egy csodálatos nő vagy. - mosolygott félénken Kimi.

- Hát… köszönöm. - pirult el egy picit Jenni. - És hogy hogy ellátogattál egy ilyen rendezvényre?

- Igazság szerint a barátok rángattak el, de nem bántam meg, hogy eljöttem. Ugyan próbálom kerülni ezeket a puccos helyeket, ahol sokan felismernek, és sok a kamera, riporter, de néha nem lehet, sajnos. De ha ilyen teremtésekkel találkozik az ember, akkor minden elviselhetőbb. - mosolygott.

- Tudom, ismerős érzés.

- Mi? Hogy jobb a buli, ha az emberek is normálisak? - nevetett Kimster.

- Is. - mosolygott Jen.

- De gondolom, megérted, hogy miről beszélek. Te is híres vagy, te sem tudsz úgy elmenni valahova, hogy ne zaklassanak.

Ahogy folydogált az este, egyre jobban belemerültek a beszélgetésbe. A kezdeti idegeskedés elmúlt, mind a ketten feloldódtak, és egyre többet tudtak meg egymásról, és az előítéletek teljesen megváltoztak. Másmilyennek képzelték el a másikat, de pozitívan csalódtak.

- Elnézést, hogy megzavarom önöket, de az estének vége. - jött oda a szervező hajnali egykor.

- Oh. Elnézést, már megyünk is. - válaszolta Kimi. - Örülök, hogy megismertelek, nagyon jól éreztem magam. Tolakodásnak vennéd, ha elkérném a telefonszámod? - mosolygott Jennire.

- Hát, végülis… nem bánom. - írta fel egy cetlire Jenni a számát.

- Köszönöm, akkor majd hívlak. Van mivel hazamenned?

- Persze, hívok majd egy taxit, ne aggódj.

- Rendben. Jó éjt, és majd hívlak. Szia.

- Szia. - adtak egy puszit egymásnak, majd távoztak. Jenni egy taxit hívott, Kimi a haverjait próbálta összehalászni.

- Na, milyen volt? - támadta le Toni Kimstert.

- Hallod, te nem vagy normális! - nevetett Kimi.

- Most miért, mi rosszat tettem? - kérdezte ártatlan szemekkel.

- Mintha nem tudnád.

- Na jó, de ne mond, hogy nem sült el jól. - kacsintott barátjára Toni.

- Azt nem mondtam. - húzta ki magát Kimi mosolyogva.

- Akkor lesz folytatás?

- A számát elkértem, és szerintem lesz folytatás, igen.

- És milyen a csaj?

- Teljesen már, mint amilyennek gondoltam. Pozitívan csalódtam benne. Nagyon kedves, aranyos, vicces és, nem utolsó sorban, gyönyörű.

- Remélem, hogy összejön, drukkolok. - veregette vállba Kimit Toni.

- Kösz.

Mire visszaértek a kocsihoz, Jesséék is előkerültek. Kimit kirakták a lakásánál, majd ők is hazamentek. Akármilyen késő volt, nem volt álmos. Hihetetlennek tűnt neki ez az este, de nagyon reméli, hogy nem lesz még vége. Rajta nem fog múlni, keresni fogja Jennit, de azt csak remélni tudta, hogy a lány is hasonlóan érez. Közben Hanna is „besétált” a képbe, lehet, hogy tényleg szakítania kéne vele? Igen, ez lesz a legjobb megoldás, mégha Jennivel nem is úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretné, akkor sem mehet ez így tovább, holnap reggel fel is hívja. Ahogy ezt így eldöntötte magában, álmomba merült.

Másnap reggel, ami inkább dél volt, kialudtan ébredt. Lezuhanyzott, megreggelizett, majd Hannát hívta.

- Szia.

- Szia, Hanna. Tudnánk a mai nap folyamán találkozni?

- Persze. Szerintem is beszélnünk kéne. Az jó, ha fél óra múlva átmegyek hozzád?

- Oké, várlak. Szia.

Kimi addig egy picit lakhatóbbá tette a lakását, ugyan a barátnője jön, aki tudja, milyen szétszórt, de mégis. Nem is telt fél órába, és kopogtak.

- Szia. Gyere beljebb.

- Szia. - vette le a cipőit Hanna, majd beljebb mentek.

- Kérsz valamit? Inni, enni?

- Nem, köszi, inkább beszéljünk.

- Ahogy akarod, de ki kezdje?

- Szerintem egy dologra akarunk kilyukadni, úgyhogy mindegy.

- Akkor elmondom én, mit érzek, és meglátjuk. Hanna, én még mindig szeretlek, de valami megváltozott, nem ugyanolyan, mint régen volt. Tudom, hogy ez részben az én hibám, hogy nem tudunk sűrűn találkozni, és a versenyhétvégéken sem tudok sok időt neked szentelni. Sajnálom.

- Kimi, én ezt megértem, tudom, hogy ez a munkád, a hobbid, a szenvedélyed, és nekem is hiányzol, de ez van. Szerintem jobb, ha ennek véget vetünk. Remélem, hogy találsz egy olyan lányt, aki ezt a helyzetet jobban tudja majd kezelni. Én nem tudom, sajnálom.

- Én is remélem, hogy boldog leszel, és találsz egy olyan srácot, aki nem ennyire elfoglalt.

- Akkor én most megyek. - sétáltak ki a ház elé.

- Vigyázz magadra. - ölelte meg búcsúzás képpen Kimi Hannát, csak épp arra nem gondoltak, hogy ezt egy fotós végig nézi, és nem lesz rest egy szaftos sztorit is mellékelni hozzá, amik már a világhálón keringenek.  - Szia.

- Te is légy jó. Szia.

Hát, most, hogy facér lett, igazán elkezdhet munkálkodni a Jennis ügyön is.

- Hallo. - vette fel egy picit álmos hangon Jenni.

- Szia, Kimi vagyok. Rosszkor hívlak, felébresztettelek?

- Szia. Jaj, nem, dehogy.

- Én csak azért hívlak, hogy nem lenne-e kedved elmenni valahova délután, este?

- Figyelj, Kimi, tudtommal neked barátnőd van, én nem akarok belemászni a kapcsolatotokba, nem akarom ezt elrontani. Jobb lesz, ha nem találkozunk többet. Szia. - tette le a telefont, Kimi meg értetlenül bámulta a sajátját.