Forma-1 Fan Site
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Storyk
 
Egy részes művek, versek (Forma-1 témában)
 
Más témájú művek
 
Twilight-os storyk
 
Inglourious Basterds
 
Az én halálosztóm - by: Tatjana
Az én halálosztóm - by: Tatjana : 6. rész

6. rész

  2009.12.09. 13:28


- Kimberly, Kimberly!- kiabá1lta egy katona miközben pár társával egy majdnem teljesen lebénított T 600-as harctéri egységgel viaskodott.

- Te jó ég! Mit hoztatok ide?- kérdezte szemrehányóan a lány.

- Még jó, hogy nem egy hadseregnyi T 600-assal állítottatok be!- folytatta miközben előkészítette a vizsgáló asztalt. Ekkor már segítsége is érkezett Ryanne és két másik katona személyében. Így is időbe tellett, míg Kimberly le tudta bilincselni a harctéri egységet.

Mikor az már nem mozdult, mélyen a szemébe nézett.

-          Sose fogjuk feladni, ti pedig megdöglötök!- mondta gyűlölettel a hangjában, majd kivette az ostyaáramkört a mellkasából.

A gép szemében kialudtak a fények.

Mindenki csendben állta körbe a fejlesztőmérnöküket.

-          Nos?- kérdezte az egyik türelmetlen katona.

-          Idióták! Mi van, ha még le tudta adni a bázis koordinátáit?- fordult a katonák felé.

-          De főnök… azt mondta, hogy ne sérüljön.

-          Több képzelő erőt!- szólította fel őket Kimberly, és kezével az ajtó felé mutatott. Miután kettesben maradtak Ryanne-nal akkor tette fel a kérdését.

-          Mért kellett arra a pancser Mike-ra bízni az irányítást? És te mikor jössz végre vissza?- kérdezte bizakodó tekintettel a lány.

-          Még egy hétig tart a büntetésem.- magyarázta nem túl jókedvűen Ryanne.

Örült, hogy nem csak neki nem szimpatikus a jelenlegi bázisparancsnok.

- És a sérülésed?

- Erre a nyolcöltéses varrásra gondolsz a hátamon?- kérdezte ironikusan Ryanne.

Kimberly csak bólintott.

- Már csak akkor jut eszembe, ha meglátom a tükörben…. szerencsére abból meg nem sok van itt.

- Sajnálom.- válaszolta együtt érzőn Kimberly.

- Tudsz valamit kezdeni vele?- érdeklődött témát váltva Ryanne.

- Asszem igen, de ahhoz először alaposan át kell néznem a fegyverét, és persze szükség lesz a karbantartó csapatomra is.- sorolta.

- Ne aggódj, elintézem.- ígérte Ryanne.

- Kösz főhadnagy!

- Neked bármit Kimberly Harper fejlesztőmérnök.

Azzal intettek egymásnak és Ryanne magára hagyta a lányt.

Kimberly nagyon fiatalon kezdett el érdeklődni a technika iránt és mindig is arról álmodozott, hogy a kiborgok fegyverét fogja az ellenük vívott csatában felhasználni. Ez az álma beteljesülni látszott. Az első igazi önálló „alkotása” a könnyített plazma fegyver volt. Remélte, hogy nem hagyja majd cserben a társait. Mindig a száz százalékosságra törekedett, így mindig megfontolt és alapos volt a munkában. Magánemberként viszont teljesen az ellentéte volt ennek. Szerette a nagy társaságot, szeretett beszélni, nevetni, hülyéskedni, szóval igazi színfoltja volt a Bázisnak.

 

* * *

 

Csak nem hagyott nyugodni az az éles fény a nyugati égbolton. Így megint összetereltem a csapatot.

Kérdőn néztek rám.

-          Mi volt ez? Mármint a villanás. Van ötlete valakinek?- kérdeztem felvont szemöldökkel.

Válasz senkitől nem érkezett, és mindenki tanácstalannak tűnt.

-          Pier? Chidori? Blaise?....Esetleg Can?- szólítottam meg őket.

Can mintha mondani akart volna valamit.

-          Ki vele!- szóltam rá nem épp kedvesen.

A srác tétován kezdett bele:

- Nevada felöl jött.- válaszolta lehajtott fejjel Can.

- Mi a fenét csinálnak már megint ott?- csattantam fel.

- Atom volt?- kérdezte elhűlve Pier.

- Kis hatóerejű hidrogénbomba.- adott magyarázatot Can.

- Ez lesz a vesztünk. Nem volt elég nekik az „Ítélet napja”?- kérdeztem dühösen.

- Tudják, mit csinálnak.- állt a védelmükbe Can.

- Kétlem! 51-es körzet…. az örök titkok bázisa. - válaszoltam a fejem csóválva.

Találkozott a tekintetünk. Szeméből nyugalom és magabiztosság áradt.

-          Képesek voltatok évtizedekig eltitkolni a roswell-i ügyet is… mit titkoltok még?- fordultam számon kérőn Can felé.

-          Räiwalker!- szólt rám Pier, akinek nem tetszett ez a hangnem.

Felvont szemöldökkel néztem rá. Tekintetemben düh és értetlenség volt.

-          Elég legyen őrnagy!- szólított fel.- Can programozó, nem katona! És azt a bázist katonák (ezt a szót jól kihangsúlyozta), irányítják.- folytatta Pier.

Szólásra nyitottam a szám mikor megéreztem a csuklómon Blaise szorítását. Nem kezdtem bele a mondandómba.

-          Alezredes?- néztem kérdőn Pierre.

-          Folytathatjuk a küldetést.- válaszolta miközben még egy szemrehányó pillantást vetett rám.

Felvettük a szokásos alakzatot és tovább indultunk. Érdekes mód Chidori sem kommentálta az eseményeket. Lehet, hogy csak engem dühített fel ennyire ez a dolog? Vagy csak Can jelenléte van rám ilyen hatással? Az a nyugodtsága. Egyszerűen már provokálóan hatott rám. De félre kellett raknom ezeket a negatív érzéseket hisz küldetésünk volt.

 

Frissítések:

2010. december 17.

Az én „halálosztóm” – by: Tatjana ; 15-16. rész

Száguldj csajszi 2 – by: Alofun ; 40-46. rész

Fekete-rózsaszín – by: Hooligirl ; 21-27. rész

Rajz FirstFancyFlame-től

 

2010. december 24.

Tényleg, ki vagy, Doki? - Avagy mi történik, amikor az univerzum meghülyül – by: FirstFancyFlame

Tatjana, FirstFancyFlame és Kimikefan mézeskalácsházikói ("Rajzok"-nál)

Minden másodperc sorsdöntő :)
 
Ebben a pillanatban...
kedves Fanfic-Fan olvas az oldalon :)
 
Extrák
 
Látogatók (2008. 09.):
Indulás: 2008-05-06
 
Linkek

 

Bimbicsi és az alternatív realitások

Nessie Twilight Fanfiction

Twilight Spirits

Alofun - Mindenki kedvenc F1-es pilótái

Take care of your soul

..::*Csillogó Cirkusz*::..

Alofun

Noncsi...

Forma1 Fanfic

Hantres' blog

INGLOURIOUS BASTERDS

Ikerkristály

 
Pontverseny állása
Az 2010-es egyéni pontverseny végeredménye:
1. Vettel - 256 pont
2. Alonso - 252 pont
3. Webber - 242 pont
4. Hamilton - 240 pont
5. Button - 214 pont
6. Massa - 144 pont
7. Rosberg - 142 pont
8. Kubica - 136 pont
9. M. Schumacher - 72 pont
10. Barrichello - 47 pont
11. Sutil - 47 pont
12. Kobayashi - 32 pont
13. Petrov - 27 pont
14. Hülkenberg - 22 pont
15. Liuzzi - 21 pont
16. Buemi - 8 pont
17. de la Rosa - 6 pont
18. Heidfeld - 6 pont
19. Alguersuari - 5 pont

A 2010-es konstruktőri pontverseny végeredménye:
1. Red Bull - 498 pont
2. McLaren - 454 pont
3. Ferrari - 396 pont
4. Mercedes GP - 214 pont
5. Renault - 163 pont
6. Williams - 69 pont
7. Force India - 68 pont
8. Sauber - 44 pont
9. Toro Rosso - 13 pont
 
Google PageRank
Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!