- Kimberly, Kimberly!- kiabá1lta egy katona miközben pár társával egy majdnem teljesen lebénított T 600-as harctéri egységgel viaskodott.

- Te jó ég! Mit hoztatok ide?- kérdezte szemrehányóan a lány.

- Még jó, hogy nem egy hadseregnyi T 600-assal állítottatok be!- folytatta miközben előkészítette a vizsgáló asztalt. Ekkor már segítsége is érkezett Ryanne és két másik katona személyében. Így is időbe tellett, míg Kimberly le tudta bilincselni a harctéri egységet.

Mikor az már nem mozdult, mélyen a szemébe nézett.

-          Sose fogjuk feladni, ti pedig megdöglötök!- mondta gyűlölettel a hangjában, majd kivette az ostyaáramkört a mellkasából.

A gép szemében kialudtak a fények.

Mindenki csendben állta körbe a fejlesztőmérnöküket.

-          Nos?- kérdezte az egyik türelmetlen katona.

-          Idióták! Mi van, ha még le tudta adni a bázis koordinátáit?- fordult a katonák felé.

-          De főnök… azt mondta, hogy ne sérüljön.

-          Több képzelő erőt!- szólította fel őket Kimberly, és kezével az ajtó felé mutatott. Miután kettesben maradtak Ryanne-nal akkor tette fel a kérdését.

-          Mért kellett arra a pancser Mike-ra bízni az irányítást? És te mikor jössz végre vissza?- kérdezte bizakodó tekintettel a lány.

-          Még egy hétig tart a büntetésem.- magyarázta nem túl jókedvűen Ryanne.

Örült, hogy nem csak neki nem szimpatikus a jelenlegi bázisparancsnok.

- És a sérülésed?

- Erre a nyolcöltéses varrásra gondolsz a hátamon?- kérdezte ironikusan Ryanne.

Kimberly csak bólintott.

- Már csak akkor jut eszembe, ha meglátom a tükörben…. szerencsére abból meg nem sok van itt.

- Sajnálom.- válaszolta együtt érzőn Kimberly.

- Tudsz valamit kezdeni vele?- érdeklődött témát váltva Ryanne.

- Asszem igen, de ahhoz először alaposan át kell néznem a fegyverét, és persze szükség lesz a karbantartó csapatomra is.- sorolta.

- Ne aggódj, elintézem.- ígérte Ryanne.

- Kösz főhadnagy!

- Neked bármit Kimberly Harper fejlesztőmérnök.

Azzal intettek egymásnak és Ryanne magára hagyta a lányt.

Kimberly nagyon fiatalon kezdett el érdeklődni a technika iránt és mindig is arról álmodozott, hogy a kiborgok fegyverét fogja az ellenük vívott csatában felhasználni. Ez az álma beteljesülni látszott. Az első igazi önálló „alkotása” a könnyített plazma fegyver volt. Remélte, hogy nem hagyja majd cserben a társait. Mindig a száz százalékosságra törekedett, így mindig megfontolt és alapos volt a munkában. Magánemberként viszont teljesen az ellentéte volt ennek. Szerette a nagy társaságot, szeretett beszélni, nevetni, hülyéskedni, szóval igazi színfoltja volt a Bázisnak.

* * *

Csak nem hagyott nyugodni az az éles fény a nyugati égbolton. Így megint összetereltem a csapatot.

Kérdőn néztek rám.

-          Mi volt ez? Mármint a villanás. Van ötlete valakinek?- kérdeztem felvont szemöldökkel.

Válasz senkitől nem érkezett, és mindenki tanácstalannak tűnt.

-          Pier? Chidori? Blaise?....Esetleg Can?- szólítottam meg őket.

Can mintha mondani akart volna valamit.

-          Ki vele!- szóltam rá nem épp kedvesen.

A srác tétován kezdett bele:

- Nevada felöl jött.- válaszolta lehajtott fejjel Can.

- Mi a fenét csinálnak már megint ott?- csattantam fel.

- Atom volt?- kérdezte elhűlve Pier.

- Kis hatóerejű hidrogénbomba.- adott magyarázatot Can.

- Ez lesz a vesztünk. Nem volt elég nekik az „Ítélet napja”?- kérdeztem dühösen.

- Tudják, mit csinálnak.- állt a védelmükbe Can.

- Kétlem! 51-es körzet…. az örök titkok bázisa. - válaszoltam a fejem csóválva.

Találkozott a tekintetünk. Szeméből nyugalom és magabiztosság áradt.

-          Képesek voltatok évtizedekig eltitkolni a roswell-i ügyet is… mit titkoltok még?- fordultam számon kérőn Can felé.

-          Räiwalker!- szólt rám Pier, akinek nem tetszett ez a hangnem.

Felvont szemöldökkel néztem rá. Tekintetemben düh és értetlenség volt.

-          Elég legyen őrnagy!- szólított fel.- Can programozó, nem katona! És azt a bázist katonák (ezt a szót jól kihangsúlyozta), irányítják.- folytatta Pier.

Szólásra nyitottam a szám mikor megéreztem a csuklómon Blaise szorítását. Nem kezdtem bele a mondandómba.

-          Alezredes?- néztem kérdőn Pierre.

-          Folytathatjuk a küldetést.- válaszolta miközben még egy szemrehányó pillantást vetett rám.

Felvettük a szokásos alakzatot és tovább indultunk. Érdekes mód Chidori sem kommentálta az eseményeket. Lehet, hogy csak engem dühített fel ennyire ez a dolog? Vagy csak Can jelenléte van rám ilyen hatással? Az a nyugodtsága. Egyszerűen már provokálóan hatott rám. De félre kellett raknom ezeket a negatív érzéseket hisz küldetésünk volt.